Már csak néhány nap és kiosztják a ’20-as évek első Oscar-díjait, úgyhogy itt az ideje a végső tippeknek. És annak, hogy közzé tegyük a saját favoritjainkat.
Egy viszonylag nyugodt, a nagyobb meglepetéseket szinte teljesen mellőző díjszezonon vagyunk túl, aminek több oka van. Egyrészt azzal, hogy az Amerikai Filmakadémia február elejére tette az Oscar-ceremóniát, jelentősen lerövidítette a kampányidőszakot; és ezáltal az összes többi filmes díj is néhány hétbe sűrűsödött össze.
Másrészt, ha végig tekintünk a jelölt filmek listáján, láthatjuk, nem igazán van kirívó eset. Igaz, a Joker és a Jojo Nyuszi bőven az átlag alatt szerepelt a kritikusoknál (a Metacritic és a Rotten Tomatoes adatait összevezetve 7-7,2 magasságában állnak, ami az évezred két legrosszabb kritikai átlagú Oscar-nyertesének – vagyis az Ütközések és a Zöld könyv – adataihoz hasonló), a közönségnél nem volt ilyen éles az eltérés. Mondhatni, a nézők mind a kilenc jelöltet szerették, így ez is tompította a durvább sárdobálás lehetőségét.
Volt ugyan egy kis vircsaft Greta Gerwig mellőzése miatt, de az az igazság, hogy a rendezőnő rendezőként amúgy sem rúgott labdába a szezonban. Rúgott viszont Lupita Nyong’o és Adam Sandler, végül azonban mindketten úgy jártak, mint tavaly Ethan Hawke: mire eljött a tévében közvetített díjak ideje, valahogy elfelejtődtek. Mondjuk sok csodálkoznivaló nincs, a Mi mögött álló Universal inkább az 1917-be ölte a pénzt, miközben a Csiszolatlan gyémánt két szék közt a pad alá esett. Az A24 nem nagyon tepert egy olyan filmért, ami csak ideig-óráig az övék, a fő tulajdonos Netflixnek pedig Sandler filmje csak sokadik volt a sorban.
De, hogy a szezon pozitív hozadékát is nézzük, született néhány rekord. A Színészek Céhe (SAG) és az Amerikai Vágók Céhe (ACE) is először díjazott nem angol nyelvű filmet (utóbbi a színészgárda kategóriában!). Mindkét megtiszteltetés a dél-koreai Élősködőké, miközben a Netlix csatlakozott azon forgalmazók rövidke listájához, akik az Emmy-n, a Golden Globe-on és az Oscaron is megszerezték a legtöbb jelölést.
És akkor most jöjjön a lényeg. Ki fog nyerni vasárnap éjjel, és kinek kellene nyernie…
MŰVÉSZETI KATEGÓRIÁK
Ha a művészeti díjakról beszélünk, két dolgot érdemes igazán figyelembe venni. Egyrészt azt, hogy mely filmeket díjazták a vonatkozó szakmai szervezetek. Másrészt azt, hogy ezek közül melyik milyen erős az adott szezonban, különösen az Oscar-jelölések terén.
Nos, idén ezek a kategóriák is hemzsegnek a legjobb film jelöltjeitől, így az Akadémia szavazói dönthetnek úgy, hogy minél szélesebb körben terjesztik az elismeréseiket. De dönthetnek úgy is, hogy egy filmmel taroltatják végig az estét. Mivel most tényleg sok a közkedvelt film, leginkább az előbbire van nagyobb esély. Így pedig lehetséges, hogy már ezeknél a kategóriáknál Oscar-díjas lesz a Volt egyszer egy… Hollywood, a Kisasszonyok és a Joker, sőt, még a szintén közkedvelt Botránynak is marad valami. Kőbe vésve persze semmi nincs, úgyhogy ha ki kéne választani a legingoványosabb talajon álló tippünket, akkor az a kosztümtervezői kategória lenne.
Legjobb látványtervezés: Volt egyszer egy… Hollywood
A Filmtekercs választása: Volt egyszer egy… Hollywood
Legjobb kosztümtervezés: Kisasszonyok
A Filmtekercs választása: Volt egyszer egy… Hollywood
Legjobb smink/maszk: Botrány
A Filmtekercs választása: Joker
Legjobb eredeti filmzene: Joker
A Filmtekercs választása: Joker
Legjobb betétdal: I’m Gonna Love Me Again (Rocketman)
A Filmtekercs választása: I’m Gonna Love Me Again (Rocketman)
TECHNIKAI KATEGÓRIÁK
Igazából itt is jó volna leírni, hogy sokfelé árad majd a szeretet, de a realitás talaján maradva be kell látni, hogy az 1917 technikai fölénye vitathatatlan. Persze az is igaz, hogy az ötből mindössze egy kategória tűnik sziklaszilárdnak – és ez a legjobb operatőr -, a többi akár másképpen is alakulhat – mindenesetre ez a csoport jó fokmércéje lehet annak, mennyire nagy az 1917 iránti szeretet. És ami a legfontosabb, mekkora a Jojo Nyuszi iránti szeretet…
Legjobb hangvágás: 1917
A Filmtekercs választása: Az aszfalt királyai
Legjobb hangkeverés: 1917
A Filmtekercs választása: Az aszfalt királyai
Legjobb vizuális effektusok: 1917
A Filmtekercs választása: Bosszúállók: Végjáték
Legjobb vágás: Jojo Nyuszi
A Filmtekercs választása: Élősködők
Legjobb operatőr: 1917
A Filmtekercs választása: 1917
LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM
Az animációs filmek versenyében általában két dolog szokott előfordulni. Vagy az, hogy a kritikusok minden díjukat odaadják egy felnőttebb animációnak, majd a szakma elkezdi díjazni a Pixart. Vagy az, hogy már a kritikusok is a Pixart díjazzák, így a szakmának már váltani sem kell. Nos, idén kicsit más a helyzet. A kritikusok most jóval megosztottabbak voltak. Ki a Keresem a testem ki a Toy Story újabb epizódja mellé tette a voksát, a szakma pedig hozta a formáját, mindent a Pixar-mese nyert. Csak aztán jött a Golden Globe, majd az animációs Oscarnak titulált Annie, végül a BAFTA – és a Pixar vesztett. Ezek után persze még mindig botorság a Pixar ellen fogadni, de túl nagy meglepetés senkit nem érjen, ha a borítékból valami más kerül elő…
Nyerni fog: Toy Story 4.
A Filmtekercs választása: (holtverseny) Keresem a testem / Klaus: A karácsony titkos története
LEGJOBB NEMZETKÖZI FILM
Nincs itt semmi látnivaló, hacsak nem történik valami kollektív elmebaj, és ha az Akadémia nem akar a nyakába egy közfelháborodást, ezt a kategóriát az Élősködők nyeri. Pont.
Nyerni fog: Élősködők
A Filmtekercs választása: Élősködők
A FORGATÓKÖNYVEK
Nos, a Forgatókönyvírók Céhe a Jojo Nyuszit és az Élősködőket kiáltotta ki győztesnek, de náluk ugye nem indulhatott például Tarantino. Nyilvánvaló, hogy ez a két legerősebb versenyző a maga kategóriájában, de igazából ez egy Élősködők vs. Volt egyszer egy… Hollywood és egy Jojo Nyuszi vs. Kisasszonyok párbaj lesz.
LEGJOBB ADAPTÁLT FORGATÓKÖNYV
Nyerni fog: Jojo Nyuszi
A Filmtekercs választása: Joker
LEGJOBB EREDETI FORGATÓKÖNYV
Nyerni fog: Élősködők
A Filmtekercs választása: Élősködők
A SZÍNÉSZEK
Az, hogy a nagy televízióban is közvetített díjátadókon (Critics’ Choice, Golden Globe, SAG, BAFTA, Oscar) ugyanaz a négy színész álljon színpadra újra meg újra, nos, ez elég ritka. Idén azonban eddig négyből négyen választották a Renée Zellweger – Laura Dern – Brad Pitt – Joaquin Phoenix négyesfogatot. Ezek után persze elég nagy botorságnak tűnhet bármelyikük ellen is fogadni, mert bizony a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az Oscar-ceremónián is ők aranyozódnak be. Kivéve, ha mondjuk a duplán is jelölt Scarlett Johanssonnak is adni akarnak valamit (vagy a Jojo Nyuszi erősebb, mint gondoltuk…), az bizony vagy Dernnek vagy Zellwegernek lehet majd hidegzuhany. Előfordulhat…
LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ
Nyerni fog: Laura Dern (Házassági történet)
A Filmtekercs választása: Laura Dern (Házassági történet)
LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ
Nyerni fog: Brad Pitt (Volt egyszer egy… Hollywood)
A Filmtekercs választása: Brad Pitt (Volt egyszer egy Hollywood)
LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ
Nyerni fog: Renée Zellweger (Judy)
A Filmtekercs választása: Scarlett Johansson (Házassági történet)
LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ
Nyerni fog: Joaquin Phoenix (Joker)
A Filmtekercs választása: Joaquin Phoenix (Joker)
LEGJOBB RENDEZÉS
A statisztika azt mondatja, hogy ez egy lefutott ügy, Sam Mendes kétszeres Oscar-díjas rendező lesz húsz évvel azután, hogy az első rendezéséért rögtön elnyerte a díjat. Habár, mostanában sok biztos statisztika dőlt meg, de nyilvánvaló, erre csekély az esély. Különösen úgy, hogy Mendes nem egy olyan személyiség, akinek ellenszavazói lennének.
Nyerni fog: Sam Mendes (1917)
A Filmtekercs választása: Bong Joon-ho (Élősködők)
LEGJOBB FILM
A jelen állás szerint három lehetséges kimenetele lehet ennek a küzdelemnek. Ezek közül a legvalószínűbb, hogy az 1917 nyeri a fődíjat, hisz ott van mögötte a Rendezők- és a Producerek Céhének díja is. Bár az is igaz, hogy a Kaliforniai álom pont ezek meglétében vesztett, ami jól jöhet minden idők eddigi (a díjak tekintetében) legsikeresebb nem angol nyelvű filmjének. Mint ahogyan azt a bevezetőben írtam, az Élősködők minden eddiginél több szakmai díjat gyűjtött be Amerikában, nem egyet ezek közül elsőként, mint idegen nyelvű film. De nem csak a dél-koreai film, hanem a Jojo Nyuszi is „húzhat egy Holdfényt”, éppen ezért lesz érdekes figyelni a felvezető díjakat – elsősorban a vágást és a legjobb női mellékszereplőt.
Nyerni fog: 1917
A Filmtekercs választása: Házassági történet