Nyolcadik, befejező évadához érkezett a Trónok harca, mely az HBO keretei között az egyik legnépszerűbb sorozattá nőtte ki magát. Ennek okai közé tartozik a 18-as korhatárkarika, és ami mögötte van.
Lehet-e botránysorozatnak nevezni egy olyan szériát, mely újraírta azt, amit a mai televíziózásról és a mainstream történetvezetésről gondolunk? A Trónok harca hamarosan lezárul: nyolc évadával egy hatalmas felkiáltójel volt mindazoknak az embereknek, akik unták már a kiszámítható, könnyű dramaturgiát, a tipikus filmes megoldásokat. Ez a könyvadaptáció ugyanis nagy gesztusokkal söpörte le az összes elvárásunkat, és amit adott helyette, az sokkal jobbnak is bizonyult.
Az egyik fő eszköz a 18-as karika megszolgálása volt. Más sorozatokban is jelen voltak korábban a durvulások, elég csak a szintén nagyköltségvetésű Rómára, vagy a Spartacusra gondolni. Non-stop dugtak és gyilkoltak bennük – a Trónok harca azonban magasan kiemelkedik ezek közül, mégpedig ízléses ábrázolásmódjával, ami miatt nem érhette az öncélúság vádja. Ha pedig illette, lehetett mutogatni az eredeti alapművet, amiben még sokkal cifrább dolgok is történtek.
Tekintsük meg, hol lépte át a Trónok harca azokat a képzeletbeli határokat!
Vérfertőzés, pedofília és gyermekgyilkosság
Még mielőtt útjára indult volna az HBO sorozata, George R.R. Martin olvasói – akik akkoriban bár sokan voltak, mégis jóval kevesebben, mint manapság – azon tanakodtak, mennyit mer majd bevállalni a széria az író finoman szólva is kendőzetlen történetéből. Hisz nyilvánvaló, hogy ha valami megbotránkoztató, az olvasva is az, de filmen ábrázolva jóval durvább tud lenni a helyzet. Nos, a kérdés a premier után alig néhány percig maradt válasz nélkül, hisz a Trónok harca már az első epizódjában meglépte azt, amit mozgóképen addig csak nagyon kevesen mertek megmutatni.
Először is sokan már attól elaléltak, hogy a szemük láttára szerelmeskedő, mellesleg elég dekoratív pár egy testvérpár. De persze ez egy feudális rendszer, s egy ilyenben ez nem olyan nagy csoda – a történelemkönyveink is hemzsegnek a családon belüli nászoktól. De azért látni, s ráadásul ennyire szégyentelenül és megbánás nélkül, az egészen más. Ám a sorozat nem elégedett meg ennyivel, hisz nemcsak a nézők nézték végig a légyottot, hanem egy kisfiú, Bran Stark is, akit miután lefüleltek, a testvérpár azonnal ki is dob a toronyból, örökre megnyomorítva a gyereket. Természetesen az ilyesmi sem gyakori történeti elem, azonban ennek
a hatalmas eposznak ez csak a nyitánya volt, felkészítve a közönséget arra, hogy itt bármi megtörténhet.
És meg is történt, mert a Trónok harca írói – néha szemben a regényekkel – a későbbiekben sem fukarkodtak a gyerekeket érintő sokkoló momentumokkal. Ennek egyik legékesebb példája a Hét Királyság egyik legtisztább, legjobb lelkű karakterének feláldozása. A kis Shireen teljesen feleslegesen válik az ostoba babonák és a hatalomvágy áldozatává, a saját apja ítéli máglyahalálra egy győztes csata reményében. Ugyanilyen felesleges túlzásnak hat az is, ahogy az alkotók Margaery és Tommen kapcsolatát bemutatták. Mindig is tudtuk, hogy Margaery bármire képes, hogy korona kerüljön a fejére – könyörgök, még az elmebeteg Joffrey-hoz is hozzáment –, de amit Tommennel művel, az minimum érzelmi zsarolás, de még inkább szexuális zaklatás egy gyerekkel szemben, aki megöli magát, miután meghal a nő. (Németh Barna)
Nemi erőszak és a nők megbecstelenítése
A sorozat híres erőszakos és véres történetvezetéséről, továbbá a szexualitást és emberi testek fedetlenségét erőszeretettel megmutató képsorairól. Ezek tökéletes fúziói azon esetek, amikor valamelyik fontosabb női karaktert megerőszakolják. Mert hiába találni rengeteg erős női személyiséget a Trónok harcában, mégiscsak a legtöbb férfi szemében tárgyak, amelyeket az érdekeik és vágyaik szerint használhatnak fel. Westeros világában amúgy sem szokatlan tevékenység a nemi erőszak, hiszen a háborúk során taktikából Gregor Clegane vezetésével a Lannister katonák rendszeresen gyalázzák meg az ellenséges települések asszonyait, a Dothraki harcosok is élnek ezzel a lehetőséggel fosztogatásaik során, de még a Stark katonáktól sem áll messze, hogy így büntessék és félemlítsék meg a lakosságot. Példát statuálnak, hogy így jár minden nő, aki az ellenséggel hál, majd kegyetlenül végeznek a megbecstelenített áldozatokkal. De a tévénézők emlékezetében mégsem ezek a jelenetek maradtak meg leginkább. Az már egy bonyolultabb kérdés, hogy mennyire etikus a nemi erőszakot ilyen rendszeresen váratlan fordulatként használni a forgatókönyvben. Jöjjenek hát a hatalom, a megfélemlítés és a perverzió tökéletes eszközének leghírhedtebb jelenetei.
A sorozat kegyetlenségét hamar megmutatta, amikor az első évad elején a nagyon fiatal és törékeny Daenerys érdekházassága nászéjszakáján újdonsült férje, Khal Drogo — mondjuk ki — meghágja a síró lányt, aki beletörődött feudális kötelezettségbe. Ez a kezdete Daenerys kemény személyisége kialakulásának, hiszen idővel a házastársi kötelességet már nem elszenvedi, hanem praktikaként alkalmazza, megtanulja használni és irányítani a férfiakat. Szerencséjére Drogo erre a váltásra fogékony volt, de nem minden feleség járt ilyen jól a Hét királyságban, mindenesetre Daenerys szüzességének elvesztése meghatározta az egész széria megítélést.
Sansa Starknál kevesen mentek át több megpróbáltatáson, még akkor is, ha a szexuális zaklatásait vesszük csak sorra.
Első vőlegénye fizikailag bántotta, megszégyenítette ruhái letépésével. Kész szerencséje volt kényszerházasságával, hogy nem kellett Tyrionnal hálnia. Bár egyszer megúszta, hogy a feldühödött tömeg megerőszakolja, mert Sandor Clegane, a Véreb megmentette, második házassága borzalmasabban kezdődött, mint Daenerysé. Az egyik legkegyetlenebb karakter, Ramsay Bolton lett a férje, akinek amúgy is kedvelt hobbija változatos módon megkínozni az embereket. Az ellenséges házból érkezett arát egyértelműen csak utódnemzésre szánta, így kegyetlenkedései alól ő sem lehetett kivétel. Sansa nászéjszakája nem csupán azért gyomorforgató jelenet, mert a sokat megszenvedett de mégis küzdő lányt meggyalázza egy szadista, hanem Theon Greyjoyt is kényszerítik, hogy végignézze az aktust, így mindkét szereplő súlyos lelki sérülésekkel gyarapodik.
A Trónok harca történetének talán legbetegebb erőszakjelenete a sokak által gyűlölt Cerseihez tartozik. A királynő utalásokat tett már korábban is rá, hogy volt férje, Robert Baratheon sokszor „ráerőltette társaságát”, a nézők ingerküszöbét mégsem ez ütötte meg. Cersei és testvére szexuális viszonya és bizarr szerelmi szála rengeteg változáson ment át az évadok során. A nő ragaszkodása és vonzódása sokat csökkent, miután Jamie elvesztette fél karját és ezzel a hatalmi pozícióját, míg a férfi egész életén át húzódó frusztrációja egyre csak nőtt, hiszen nem vehette el a szeretett asszonyt és saját gyermekei apja sem lehetett hivatalosan. Ezt tetőzte Cersei elutasítása és elsőszülött fiuk halála, ami abban csúcsosodott ki, hogy közös gyermekük ravatalánál vetette rá magát az ikertestvére. (Szádeczky-Kardoss Klára)
Váratlan történetvezetés, hirtelen halálok
A Trónok harca az eddig felsorolt jeleneteivel nemcsak a tévénézők ingerküszöbét, de a morális határokat is feszegette. Olyan történetszálakat mutatott, melyeknél először becsábított borzalmaival, majd elbizonytalanított szépségeivel. Jaime és Cersei Lannnister szerelme ugyanis végig őszintének van ábrázolva – főleg előbbi részéről –, de tudjuk, hogy a modern civilizációban, sőt ebben is, ez abszolút helytelen. Érzelmileg felkavaró még az is, ahogy a negatív és a pozitív karakterekkel bánnak. A negatívak sokszor győzedelmeskednek, de ha nem, még előfordul, hogy pozitív megvilágításba kerülhetnek.
Ilyen volt Theon Greyjoy is, akit a Stark-ház elárulása után egy egész évadon keresztül kínoztak. Először csak testileg bántalmazták: ujjaiból nyisszantottak le párat, a lábát fúrták át. Azonban ez nem volt elég a kínzó oldalán álló Ramsay Boltonnak, és lelkileg is megtörte az ifjú Greyjoyt – azzal, hogy reményt adott neki, majd rögtön megfosztotta tőle. Egy ilyen mocskos cselszövés következtében vezetett be pár elragadóan gyönyörű és pucér fiatal hölgyet Theon kamrájába, csak hogy utána levághassa a férfiasságát. A sokszor már ízléstelenül sokáig tartó, sorozatos agóniának azonban funkciója volt: szánalmat kellett éreznünk egy addig utált szereplő iránt. A szánalmat pedig megfordította, és most már szurkolni tudunk annak a személynek – annak a véglénynek –, aki a legtöbb szenvedésen ment keresztül a sorozat figurái közt.
Ha viszont pozitív, nemes lelkű szereplőkkel találkozunk, ne szokjunk hozzá, hogy sokáig jelen lesznek,
vagy a végén melléjük áll az igazság. Eddard Stark talpig becsületes emberként jelent meg, és a készítők ügyeltek arra, hogy azt érezhessük, ő a széria főszereplője. Sean Bean volt az első név az intró stáblistáján is, majd az első évad fináléja előtt váratlanul lefejezték. Valószínűleg itt vált legendává: a sorozattá, ahol tényleg nem tudhatod előre, ki él, és ki hal meg.
Eddard Stark halálára később rálicitáltak egy Vörös Násszal, ahol a család többi tagját is kegyetlenül lemészárolta egy senkiházi áruló família. George R.R. Martin kicsit olyan, mint Ramsay Bolton, aki reményt ad és szórakozik azon, hogy elveszi tőlünk. A fiatal Robb Stark és újdonsült feleségének gyermekvárásának boldog optimizmusát rögtön megfejelték a terhes nő hasbaszúrásával, a Stark fiú lenyilazásával és anyja torkának elvágásával.
Tehát nem szabad optimistának lenni, de igazán magabiztosnak se, különben jaj neked, mint Oberyn Martellnek. A dorne-i herceg egy igazi szenvedélyes macsó harcos, aki a legveszélyesebb, legádázabb ellenféllel is ki mert állni. A 2,5 méteres Gregor Clegane-t pedig az elején úgy tűnt, képes legyőzni, mígnem elbízta magát, és egy óvatlan pillanatban felülkerekedtek rajta. Ráadásul nem egyszerűen leszúrták egy karddal – az még a könnyebb eset lenne –, hanem kinyomták szemeit, majd a koponyáját egy mozdulattal kettéroppantották. És ez egy olyan szereplő volt, akinek tudtunk szurkolni.
A Trónok harca tehát nem tartott a mainstreammel, hanem egy frissebb történetvezetési módszert mutatott fel. Nem létezett olyan, hogy egy karaktert a forgatókönyvírók védenek, mert ha a logika úgy kívánja, el kell hullania.
A nézőket felnőttként kezelték, és tudták, hogy nem fognak bedőlni az olcsó, kiszámítható dramaturgiai húzásoknak, hanem üdvözölni fogják a merészet és a következeteset.
A sorozat későbbi évadaiban ez a technika már nem érvényes, és egyre inkább egyértelművé vált, hogy kik nem halhatnak meg a legvégéig. Ahogy fogytak ki Martin eredeti műveinek tartalmából, és írták az új kánont, azzal a lendülettel el is fogyott ez a történetvezetési frissesség. A 8. évad tétje már nem az, hogy ki fog végül a trónra ülni, hanem hogy a sorozat képes-e visszatalálni ahhoz, ami az elején kiemelte az átlag kosztümös szériák közül. (Szécsényi Dániel)
