Nincs kategorizálva

Szeptembertől forog a Viharsarok

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága három film gyártási támogatásáról hozott döntést legutóbbi ülésén: Ujj Mészáros Károlyt, Kenyeres Bálintot és Bodzsár Márkot követően még egy fiatal elsőfilmes, Császi Ádám Viharsarok című bemutatkozó játékfilmjének gyártását is támogatja a Filmalap. A Viharsarok 60 millió forint gyártási támogatásban részesült.

Császi Ádám filmje a Proton Cinema produkciójában készül, producere Petrányi Viktória és Gyárfás Eszter. A forgatás szeptemberben kezdődik. A 120 millió forint összköltségvetésű koprodukció német partnere a berlini székhelyű Unafilm. Császi Ádám több kiemelkedő rövidfilmet jegyez: 1 hét című filmjéért 2004-ben különdíjat nyert a Filmszemlén, a Gyengébb napokért pedig a Legjobb rövidfilm díját 2008-ban.

A Viharsarok című film a kamaszkor, a szerelem és az ébredő szexualitás megélésének drámája: mozgalmas, érzelemmel telt története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól.

A filmmel Császi mellett több pályakezdő is bemutatkozik a nagyközönségnek. Rév Marcell operatőrnek (Itt vagyok, Külalak, Varázslatos gladiátorok) és Takács Nóra látványtervezőnek is a Viharsarok lesz az első játékfilmje. A forgatókönyvet, melyet az alkotók a Filmalap szakmai és anyagi támogatásával december óta fejlesztettek, Szabó Ivánnal közösen jegyezi a rendező.

Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című magyar-svéd koprodukcióban készülő játékfilmje a beadott új pályázat alapján 55 millió forint többlettámogatásban részesült. A Filmteam produkciójában készülő film forgatása július elején kezdődött és 42 napig tart, producere Major István. A Liza, a rókatündér korábban már 150 millió forint gyártási támogatásban részesült.

Sós Ágnes többszörösen díjazott dokumentumfilmes Szerelem patak munkacímmel készít „tabu-filmet” egy özvegy parasztemberről, akinek a sorsán keresztül felvillannak a testi-lelki szerelem és életöröm hol drámai, hol boldog pillanatai. Az egészestés „dokumentum-mese” gyártója a DokuArt, producere a rendező és Ugrin Julianna. A Filmalap 19,5 millió forint gyártási támogatást ítélt meg hozzá.

A Magyar Nemzeti Filmalap Döntőbizottsága legutóbbi ülésén forgatókönyv/filmterv fejlesztési támogatást szavazott meg a Pedalománia (producer: Garami Gábor, rendező: Xantus János, forgatókönyvíró: Sallai Ervin, Xantus János), az Érintetlenek (producer: Sándor Pál, forgatókönyvíró: Szekér András) és az Uri Muri (producer: Kántor László, rendező: Vidnyánszky Attila, forgatókönyvíró: Podmaniczky Szilárd, Vidnyánszky Attila) című filmterveknek, valamint elfogadta Orosz Dénes rendező-forgatókönyvíró Coming Out című forgatókönyvének (producer: Kálomista Gábor) végső változatát.

filmalap.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=37&Itemid=56

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com