Nincs kategorizálva

Színművészetisek filmjei Szentendrén

A budapesti művészeti egyetemek hallgatói mutatkoznak be péntektől vasárnapig a szentendrei MűvészetMalom Testvérmúzsák című fesztiválján.

A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága által újra meghirdetett, az NKA támogatásával megvalósuló fesztiválnak több mint 30 éves előzménye van, hiszen az 1970-es években Szentendre volt a helyszíne a – már akkor is Testvérmúzsák címet viselő – Művészeti Főiskolák Országos Találkozóinak – mondta el az MTI-nek Krizbainé Szabó Éva kulturális menedzser.

A háromnapos fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak vizsgafilmjei, valamint Angelusz Iván “testfilmje” mellett Harold Pinter A gondnok című drámáját láthatják a nézők Lukáts Andor rendezésében, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet a dzsessz tanszak képviseli, a Táncművészeti Főiskola bemutatkozó előadása mellett pedig a nézők találkozhatnak a Budapest Kortárstánc Főiskola hallgatóinak Repülő szőnyeg című produkciójával is, amelyet Grencsó István unplugged zenéje kísér.

A programsorozatot vasárnap este a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színművészeti Tagozatának vendégjátéka zárja, ahol Lorca Bernarda Alba háza című drámájának zenés változata látható.

A rendezvény keretében tartják a nagy rajzolás idei szentendrei eseményét is a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak közreműködésével vasárnap, “a közös alkotásba bárki bekapcsolódhat” – hívta fel a figyelmet a Krizbainé Szabó Éva.

A kicsiket szombaton délután kreatív művészeti foglalkozásokra várják, míg vasárnap délelőtt a Borka Mumusföldön című különleges gyermekelőadásra és közös bábozásra invitálják őket.

Avatar

sergoandras

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya