Nincs kategorizálva

Új szavazási rendszerrel „segít” a legjobb betétdal kategóriáján az Oscar-akadémia

Új szavazási rendszerrel igyekszik biztosítani az Oscar-akadémia, hogy ezentúl mindig elegendő jelöltje legyen a legjobb eredeti dal kategóriájának, amelyben az idei díjátadón is csupán két zeneszám versengett egymással.

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) közlése szerint 2013-ban már öt jelöltje lesz a kategóriának. A korábbi években a bonyolult szavazási rendszer miatt fordulhatott elő, hogy olykor alig pár zeneszámnak sikerült bekerülnie a finalisták közé – adta hírül a BBC internetes oldala. 

Az idei gálán a Bret McKenzie által jegyzett, és a Muppets című filmben felcsendült, Man or Muppet című szám vitte a prímet a kategóriában, mindössze egyetlen vetélytársát, a Rio című animációs vígjáték betétdalát maga mögé utasítva. A 2010 óta érvényben lévő szabályozás alapján csak azok a számok juthattak tovább az előzetes listáról, amelyek a maximális tízből legalább 8,25 pontot értek el az akadémia tagjai által tartott szavazáson. 

Mostantól viszont az öt legtöbb szavazatot kapó szám fog bekerülni a jelöltek közé. A „jóval igazságosabbként” beharangozott új rendszer szerint amennyiben kevesebb mint 25 dal szerepel az előzetes listán, akkor a végső jelöltek számát háromra csökkentik, ha pedig mindössze kilenc számot neveznek be a versenybe, akkor előfordulhat, hogy abban az évben nem osztanak ki Oscar-díjat a kategóriában. 

A 2012-es hosszúlistán 39 zeneszám szerepelt, köztük a The National, Elton John, Lady Gaga és Robbie Williams egy-egy dala. Nem ez az első alkalom, hogy az akadémia módosítja a legjobb eredeti dal kategóriájára vonatkozó szabályokat: 2009-ben kettőre korlátozta az egyfilmből jelölhető dalok számát, hogy növelje a versenyt. 

A 85. Oscar-díjátadót 2013. február 24-én tartják Hollywoodban.

Címkék

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com