Nincs kategorizálva

Újra megfilmesítik Stephen King Carrie-jét

A film felvételeinek Toronto szolgáltat helyszínt, főszerepben a szemtelenül fiatal Chloë Moretz (Ha/ver) lesz látható, a rendező pedig Kimberly Peirce (A fiúk nem sírnak).

A Carrie 1974-ben jelent meg Stephen King első regényeként, aminek sikerén felbuzdulva két év múlva Brian de Palma már meg is filmesítette azt. A történet egy telekinetikus képességekkel rendelkező középiskolás lányról szól, aki nem rest ezen tudását bosszantó kortársai ellen felhasználni.

Moretz elmondása szerint nem az eredeti filmet használja inspirációként, habár ennek ellenére nagyra tartja azt és büszke rá, hogy részt vehet a mostani forgatáson.

„Az új film kicsit más lesz mint a könyv, sötétebb lesz és több figyelmet szentel majd a szereplők lelki világának, ebből a szempontból a Fekete Hattyúhoz hasonlítanám. Mélyebb betekintést nyerhetünk majd Carrie fejébe és a Margarettel való kapcsolatába. Mindemellett az egész történet a mába lett helyezve, tehát valóban nagyon más lesz” nyilatkozta Moretz, aki a képen Carrienek beöltözve látható a forgatás helyszínén.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés