Nincs kategorizálva

Vaknyugat – Testvérháború két részben

vaknyugat-atrium-film-szinhaz-jegyek (1)Az Átrium Film-Színház nemrégen nyitotta meg újra a kapuit, és legnagyobb szerencsénkre a programszervezők kicsit sem vesztegetik az idejüket. Hétről hétre izgalmas kulturális programokkal várják az érdeklődőket. December végén Martin McDonagh Vaknyugat című drámáját mutatják be Gothár Péter rendezésében.

A héten mozikba került A hét pszichopata és a Si-cu rendezője, Martin McDonagh A kripli, a Leenane szépe és a Koponya Connemarában után írta meg Vaknyugat című drámáját 1997-ben, amelyért a cseh színikritikusoktól Alfréd Radok-díjat kapott. A magyar ősbemutatót 2004-ben tartották, a Pesti Színházban, Gothár Péter rendezésében, aki emellett a Radnóti Színház A kripli című, hosszú szériát megélt előadásával is bizonyította: kiválóan érti és interpretálja McDonagh sajátos világát.

Coleman és Valene, az apjukat nemrég egy különös baleset folytán elvesztett testvérpár egy Isten háta mögötti ír faluban, annak is a legszélén él. A nagy bánat közepette – amelyben a masszív alkoholista helyi pap, Welsh atya szeretne nekik vigaszt nyújtani – mindennapjaik nagy része egymás bosszantásával, hergelésével, átverésével és idegesítésével telik. Mi több: számukra ez maga az élet – mindegy, hogy pástétom leveles tésztában vagy szentszobrocskák vagy képes magazinok vagy hasábkrumplik vagy alkoholtartalmú italok vagy birtok vagy tehenek vagy nők vagy kutyafüle: bármin és bármikor hajba kapnak, összevesznek vagy ölre mennek. Akár a legvégsőkig. Erről szól ez a darab: a bűnről és a szeretetről. Meg arról, hogy van-e élet a halál után? És előtte? Ajánljuk családosoknak és egyedülállóknak, szülőknek és testvéreknek, barátoknak és felebarátoknak, fülig szerelmeseknek és örök ellenségeknek. Főleg embereknek.

Bemutató: 2012. december 30. 20h, Átrium Film-Színház

Martin McDonagh: Vaknyugat
testvérháború két felvonásban

fordította: Varró Dániel
rendező: Gothár Péter
zene: Dragony Gábor
díszlettervező: Gothár Péter
jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
világítástervező: Pető József
grafika: Lakatos Péter
súgó: Zsolnay Andrea
rendezőasszisztens: Nyulassy Attila
produkciós vezető: Zsedényi Balázs

szereplők:
Rétfalvi Tamás (Coleman Connor )
Ficza István (Valene Connor)
Alföldi Róbert (Welsh atya)
Mészáros Piroska (Kicsilány Kelleher)

www.facebook.com/Vaknyugat/info

 

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com