Nincs kategorizálva

Wahlberg ma már nem tör be orrot, ha nem muszáj

Hajszál híja volt, hogy Mark Wahlberg filmes karrierje kútba esett – pontosabban egy orrhosszon múlott. A ma már producerként is jeleskedő Oscar-jelölt sztár egyszer összeverekedett egy buliban, és három ellenfele közül az egyiknek betörte az orrát. Ebből lett a baj.

– Madonna kíséretéhez tartoztak, aki rögtön hívta a zsarukat, és oltári botrányt csinált – meséli Wahlberg. – Mindenkinek elmondta, aki csak szembejött vele, hogy mekkora állat vagyok. Nem sokkal korábban kaptam meg az egyik szerepet a Reneszánsz emberben, és elkezdtem parázni, hátha emiatt kirúgnak a filmből. Majdnem igazam is lett. Felhívott a producer, Penny Marshall, és megkérdezte, mégis hogy gondolom én ezt. Hímeztem-hámoztam, mire egyszer csak azt mondta: tudod mit, hagyd a fenébe, úgyis tiéd a szerep.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Wahlberget a Reneszánsz emberben fedezte fel magának Hollywood, ezért tanult az esetből, és ma már csak a filmjeiben verekszik, de ott aztán kiadósan. Például a Csempészekben, ahol a fináncok mellett veszélyes bűnözői csoportokat is magára haragít.

Címkék

UIP Magyarország

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés