Henry James kisregénye nem pusztán azért izgalmas filmes szempontból, mert jó pár adaptáció történeti alapjául szolgált, hanem mert történetkezelési módja átvándorolt a mozgóképes világba.
Az egész egy naplótörténet. Baráti társaság esti beszédtémái közül egy, kétséget kizáróan a legizgalmasabb. Itt az első csavar: ugyan egyes szám első személyű az elbeszélés, s ugyan egy történetmesélésről van szó, mégis kérdések maradnak hátra, hiszen a történetet nem olyan valaki meséli, aki jelen van, hanem aki birtokában van a lejegyzett érzéseknek. Hogy talán nem is lenne fontos a felvezetés? De akkor miként hihetnénk benne? Sőt, így vajon mit hihetünk el? Folyamatos kétségek gyötrik az olvasót, folyamatosan várja, hátha fordul egyet a történet, s kiderül valami kézzelfogható – de nem.
A történet egy fiatal nevelőnő hányattatásait tudósítja, aki két árván maradt gyermek vigyázására és a ház irányítására szerződik el. A megbízója szívrablóan kedves, de csak egyszer találkozik vele, ugyanis a feltételek közt ez is szerepel: semmiképpen se zaklassa! Eleinte nincs is semmi gond, a két rábízott gyermek gyönyörű és bájos. Csakhogy történnek rejtélyes dolgok, s nincs kivel igazán megbeszélnie, feloldania ezeket. Szellemeket lát, a fiatalon meghalt elődjét és a ház egy másik, szintén elhunyt szolgálóját, s meggyőződése, hogy a sátáni jelenségek a gyermekekre vadásznak. Csakhogy ő az egyetlen tolmács a két világ között, s mi nem tudhatjuk, hogy hagymázas képzelgései vannak, ami kihat ifjú tanítványaira is, vagy valóban kísértenek a házban? A tragédia mindenesetre megtörténik, s az olvasónak csak a kétségek maradnak.
Tulajdonképpen egyszerre rettentően izgalmas és hihetetlenül bosszantó olvasmány. Nehéz együtt érezni és megbízni abban az egyetlen szereplőben, aki közvetíti számunkra az eseményeket. Minden kijelentése burjánzó és mintha folyton nagyítóval nézne maga elé. A gyerekek földöntúlian szépnek vannak ábrázolva, a kísértetek kimondhatatlanul rosszat képviselnek, s ő maga folyton majd szörnyet akar halni ijedelmében és feldúltságában. Mégis emiatt képtelenség letenni a könyvet, sőt, az izgalmán túl az is érdekessé teszi a regényt, hogy ez a típusú jelenség innen indult el, Henry Jamestől.
Az elbeszéléstechnika sajátossága nem kerül át a filmekbe, vagyis ez az egy nézőponton, egyetlen szereplő reflexióin alapuló regényvilág elvész, minden a vizualitás konkrétságával jelenik meg. Az első adaptáció egy 1961-es Jack Clayton film (The Innocents), legutóbbi moziadaptációja pedig 2003-as film (The turn of the srcew). De ha a tévéfilmekre is kitérünk, egy Colin Firth (1999) és egy Ingrid Bergman (1959) nevével fémjelzett verzióra is rátalálhatunk. S ezek után következnek a variációk, amikor a történet csak motívumok szintjén jelenik meg, ám maga a lényeg, a történet többféle értelmezhetősége – a fordulat – jelen van: Más világ (Alejando Amenbár, 2001), Hatodik érzék (1999).
Henry James klasszikusa ezúttal az Alinea Kiadó gondozásában jelent meg könnyed papírkötésben, egyszerű dizájnnal. S nem ez az egyetlen – a filmtörténet számára is kiemelten fontos – regény, melyet szárnyai alá vett a Kiadó.
Henry James: A csavar fordul egyet
Alinea Kiadó, 2012
