Magazin

Az idősebb Zsákos meséje – A hobbit

Sokunk számára nosztalgikus élmény újra elővenni Tolkien A hobbitját. Én is így vagyok ezzel, immár lassan tizenöt éve, hogy először olvastam. Tizenegynéhány éves lehettem, amikor egy könyvesbolt polcai közt botorkálva megláttam a hatalmas, tekergőző sárkányt egy kis könyvecske címlapján. A látvány azonnal megigézett, és – egyik pillanatról a másikra – észrevétlen szinte magához vonzott. Egyből tudtam, ezt el kell olvasnom, pedig semmi mást nem hallottam korábban az akkor még A Babó címen futó regényről vagy akár Tolkienről. De ez volt életem első, magamtól választott könyve, és mint ilyen, rendkívül meghatározó élmény.

A helyzet érdekességét az adta, hogy mint később kiderült, ezt a könyvet a Babóhoz címzett antikváriumban találtam meg, ami értelemszerűen akkor még nem jelentett nekem semmit, ám ami ezután a kedvenc helyemmé vált. Ekkor már szatyorszám vittem innen a további regényeket, főleg fantasyt – természetesen. A hobbit így számomra egyet jelent az olvasói pályafutásom kezdetével, nem mellesleg innen jutottam el A Gyűrűk Urához (amire abban az időben még úgy kellett vadászni, és örülhetett az ember, ha egy-egy antikváriumban véletlenül belefutott),  és végül a nagy műhöz, A szilmarilokhoz.

Azóta jó pár év eltelt, Tolkien könyvei már a postán is beszerezhetők, most pedig tűkön ülve (vagy eleve tartva tőle) várjuk a hobbit-filmet, vajon tudja-e hozni a gyűrűk színvonalát (kritikánk a filmről itt). Ezért is érdemes megismerni, újra feleleveníteni, újra felfedezni J. R. R. Tolkien gyermekibb oldalát. De persze van más nyomós ok is. Tolkien vonzódott a mitológiához és az ember legendáihoz, filológusként pedig az archaikus nyelvekhez, mindezt jól szemléltetik az egyetemes mélységekig hatoló, Arda első- és másodkoráról szóló történetei, és precízen kidolgozott mesterséges nyelvei. Legfőképpen viszont a mesékhez és a mesemondáshoz vonzódott (magyarul is megjelent pár, Középföldéhez kevéssé vagy egyáltalán nem kapcsolódó története, magyarul összegyűjtve például a J. R. R. Tolkien meséiben), A hobbit pedig ízig-vérig mese. Olyan, mintha egy bölcs, nagy tudású öregapó az életéről szóló, hol kicsit, hol jobban kiszínezett előadásait hallgatnánk, és való igaz, hogy ezt a rövidke történetet Tolkien a gyermekei szórakoztatására írta, még fel is olvasta nekik.

John Howe: Gollam (http://www.john-howe.com)

Ebben a könyvben inkább észrevehető Tolkiennek C. S. Lewisszal, a Narnia-sorozat írójával való baráti kapcsolata, ugyanis a mesefolyam sokkal „világosabb”, bolondozóbb és könnyedebb, mint az előtörténetek és a folytatások. Itt még óriáspókokkal, trollokkal, denevérekkel, medvévé változó emberekkel, álomhozó vizekkel és goblinokkal (orkok) találkozunk, ezek pedig a mondavilág mesei jellege felé mutatnak. A törpök figuráinak központi szerepeltetése egymásra rímelő neveikkel, életfelfogásukkal és egyszerű, de sokszor bátor kiállásukkal eleve magával hozza a komikus elemeket. Mellettük Zsákos Bilbó hobbittulajdonságai, kényelmes, gondtalan és legfőképp kalandkerülő élete is a humor forrásává válik egy olyan történetben, ahol nevezetesen épp a kaland az egyetlen, ami elkerülhetetlen.

A szereplőkön kívül a cselekményszövés is ezt a vonalat támogatja, ami általában az olyan varázsos deus ex machinákban nyilvánul meg, amelyekben a legrosszabb, kilátástalannak tűnő helyzetekben siet hőseink segítségére az itt még pusztán mezei mágusnak tűnő Gandalf. És persze ott a titokzatos varázsgyűrű, amelyet Bilbó verses talányok hosszú során átjutva szerez meg a nyálkás és sötét lénytől, Gollamtól. Ezután az ékszer mindig ott lapul a hobbitnál, a mesének pedig ez az apró tárgya-motívuma sokszor döntő jelentőségű az események kimenetelében. Ellenben a szerencsés megmenekülések és csodaszerű megoldások mellett fény derül Bilbó rátermettségére, bátorságára, nyíltszívűségére és hűségére is, mert a szerencse és a csoda nem csak úgy magától, és nem a félnótásoknak adatik, ezek a személyes tulajdonságok velejárója, csakis igaz tettekért járnak. Bilbó pedig a csetlések-botlások után lassan rászolgál a kiválasztottságra, folytatva a Tuk-vérvonal családi hagyományát az izgalmas kalandok vállalására, ami majd a kor legnagyobb, sorsdöntő eseményébe torkollik, a gyűrűhordozó történetébe.

John Howe: Smaug (http://www.john-howe.com)

Talán A hobbitra is igaz, hogy bár a gyerekek számára íródott, az ember felnőtt fejjel újra-újraolvasva mély igazságokat fedez fel benne. Az egymás közelében, egymásra utaltan élő népek, az emberek, a tündék és törpök világa csak így együtt, egymás szomszédságában képzelhető el, ahol az egyik közeli városból egy másikba vándorolva új népekkel találkozunk. Erre pedig annál is inkább szükség van, mert a régi idők amani tündéivel a világ varázsa is lassan eltűnik. És habár nincsenek olyan homályos és távolbarévedő mitikus utalások, mint a trilógiában, tehát az öröklött ősök és korok súlya nem nyomja bánatosan az olvasó vállát, az események olyan végkifejletben összpontosulnak, mely akár a későbbi sötétség és a nagy háború előérzete is lehetne. A közös ellenség dúvad hordái és az öt sereg csatája körüli politikai játszmák, a szívek elcsábulása már sokkal inkább Mordor felé mutatnak, mintsem a Megyébe. De addig még van idő, és ez a pillanatnyi árnyék nem kell, hogy kedvünket szegje. Elvégre Tolkien sem akarná, hogy a jövőn rágódjunk, mikor örülhetünk a ma sikereinek és a kalandos mese boldog befejezésének.

J. R. R. Tolkien: A hobbit

Európa Könyvkiadó, 2011

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com