Papírfény

Ahol a madár se jár – Bodor Ádám: Verhovina madarai

Bodor Ádám legújabb kötete 2011. októberében került bemutatásra a Magvető Kiadónál Verhovina madarai címmel. Komorfekete, mégis katartikus és lenyűgöző regényről van szó, ki merem jelenteni, hogy számomra a 2011-es év legelsöprőbb olvasmányélménye!

A kolozsvári születésű kortárs író kulcsregényének az 1992-es Sinistra körzetet tartják, melyben egy groteszk – fekete humor és irónia mentén szerveződő – világot hoz létre, mely tulajdonképpen a totalitárius rendszer megrajzolása. Zárt tér, kevés karakter és behatároltság – ezek jellemzik azt a világot, melybe belépve identitásvesztés történik, s kilépni csak lopva, futva lehetséges. Közben meg mégis évek telnek el, valakinek az egész élete (ezen a helyen). A Verhovina madaraiban ettől eggyel tovább lép:

nincs kilépés, a világvége itt éri a szereplőket. Ám akkor a madarak visszajönnek.

Bodor Ádám első novelláskötete 1965-ben jelent meg, Pozsvai Györgyi megítélése szerint politikai és nemzetiségi kérdések adták meg az írás költői lendületét. 1936 februárjában született Kolozsvárott, s a család 1944-ben költözött először Budapestre, egy évvel később visszatér Észak-Erdélybe, amit Romániához csatolnak, Bodor Ádámot pedig 1952-ben politikai okok miatt letartóztatják. Miután végez a főiskolán, először levéltárosként dolgozik, első novelláskötetét pedig 1965-ben publikálja. Négy évvel később már szabadfoglalkozású író, 1992-ben pedig megjelenik a Sinistra körzet, amely végérvényesen kijelöli helyét a magyar irodalmi kánonban.

Bodor szereplőihez nem lélektani leírásokkal közelít, mégis ők vannak a középpontban, Margócsy István megfogalmazása szerint: „azzal törődik csupán: az adott (és általánosított) történeti körülmények között mit csinálnak egymással az emberek.” Ám ezeknek az embereknek nincsen kifejtett lelki vagy gondolati működésük, egy mindent magába foglaló rendszer, egy őket körülvevő természet részei, amelyhez belenyugvással, közönyös elfogadással viszonyulnak (mintha nem is lehetne más). A Verhovina madaraiban ugyan van egy egyes szám első személyű elbeszélő, de róla nagyon keveset tudunk meg, afféle megfigyelő, tudósító személy. Ha kell,  cselekszik, ha elküldik valahova, elmegy, de döntéseket, véleményeket nem igazán párosíthatunk hozzá. Sokkal inkább nevelőapjához, Anatol Korkodushoz, aki ugyan meghal még a történet során, lénye mégis betölti az egész regényvilágot.

A regény története amúgy sem klasszikus felépítésű, ugyan haladunk valamerre,

a szerkesztés a minduntalan megismételt anekdoták miatt körkörös.

Egy-egy momentum úgy kerül elmesélésre, mintha sose hallattunk volna róla, mintha idegeneknek mondaná, hiába vezet akkorra már egy jó ideje Verhovina hallgatag helyein a szerző. A hely a madarak hiány miatt olyan hallgatag, s ezzel egyben felfedtük a regény két fő motívumát. A madarak minduntalan visszatérnek valamilyen formában, történetben, mintában, hiába űzettek el Verhovináról, mígnem végül valójában is. A másik a hiány, mely téma és szerkesztési elv, csakúgy mint az ismétlés: harmóniátlan eset a világvége, bizony.

Amiben új Bodor ezen regénye, az a már-már mesébe illő esetek elrejtése a nyers és zord vidék történetei közt, melyekkel egyenesen Márquezre kacsint. Ilyen eset Nika Karanika könnyei, melyek a villámsújtotta gyermekekbe újra életet varázsoltak. S ettől az újdonságtól, illetve a sajátos szerkesztéstől Bodor Ádám legújabb regénye rendkívüli élményt nyújthat olvasójának!

Bodor Ádám: Verhovina madarai

Magvető Kiadó, 2011

 

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com