Papírfény

A hedonizmus melankóliája – André Aciman: Szólíts a neveden

Armie Hammer és Timothée Chalamet a Szólíts a neveden című filmben

Ha megáll az idő – szólt a Szólíts a neveden filmváltozatáról írt kritikánk címe, ez a lebegő időtlenség, túláradó szépség pedig André Aciman könyvét is pontosan leírja.

Kedvenceim a délutánok voltak: a rozmaringillat, a forróság, a madarak, a kabócák, a pálmafák lengedező koronája, a bámulatosan napsütéses napokon lágy kelmeként ránk hulló csend és a mindezeket keretező séták lefelé a partra, majd vissza, zuhanyozni.” André Aciman kötete egy végtelennek tűnő nyári vakáció meséje: ami a valóságban mindössze hat hét, az a szereplők tudatában az egész világ, az élmény pedig kitörölhetetlen – a tünékeny pillanat konzerválva végigkíséri az életüket.

A Szólíts a neveden a túláradó szépség és a hedonizmus könyve. Főhőse, a 17 éves, roppant tehetséges, de félszeg kamasz Elio nem is veszi észre, hogy a földi paradicsomban, egy észak-olasz kikötővárosban éli az életét, ameddig be nem toppan irodalomtudós apja amerikai nyári vendége, Oliver, aki testileg-lelkileg megbabonázza a fiút. A könyv ezek után nem más, mint egy végeláthatalan óda Oliverhez. Bár négy részre oszlik, közülük csak a második írja le a rövid boldogságot – először a gyötrő vágyakozás, majd az elválástól való félelem, végül az évtizedek múltán sem enyhülő fájdalom keseríti meg Elio életét, akit annyira foglalkoztat Oliver, hogy alig képes átadni magát a hedonista élvezetknek. Pedig körülötte ott lángol az olasz nyár, az ételek, italok, zene, irodalom, erotika karnyújtásnyira hever tőle – ő sokáig mégsem mer habzsolni.

Armie Hammer és Timothée Chalamet a Szólíts a neveden című filmben

Ki fogom élvezni, mondogattam magamnak.” Ám ez mégsem megy annyira magától értetődően, hiszen Eliót szétszakítja az útkeresése, önmaga testi-lelki elfogadása és az Oliverhez való komplex viszonyrendszere, amelyben egyszerre van benne a félelem, a vágy, az irigység, az utálat, a megfelelési kényszer és a tetszeni akarás. De nemcsak Elio tart a külvilágtól és önmagától, hanem mint kiderül, a tapasztaltabb Oliver is – szándékos félreértéseken, kölcsönös visszautasításokon át jutnak el odáig, hogy képtelenek ellenállni egymásnak. Ekkor viszont már szinte késő – a végesség eleve determinált volt.

De ha ilyen óvatosan és vigyázva ízlelgetem az élvezeteket – már nem is élvezet!

– mondta állítólag Lope de Vega, amire aztán Elio is ráeszmél. Így a Szólíts a neveden az „elvesztegetett idő” után az óvatlan ízlelgetés, a szexuális kísérletezés és a mély érzelmi bevonódás könyve is – jól példázza ezt a hedonista csúcsjelenet, egy római könyvbemutató vacsorával, flörtöléssel, kocsmázással, zenéléssel, beszélgetéssel, rosszulléttel; mint egy ókori lakoma. „Utolsó tíz napunkra visszagondolva hajnali úszások jutnak eszembe, komótos reggelik, városba tartó biciklizések, medenceparti munka, ebéd, szieszta, újabb munka, esetleg egy kis tenisz, estebéd a piazzettán, éjjelente pedig az időt mintegy felfüggesztő szeretkezés.” 

Azaz a Szólíts a neveden a hedonizmus könyve, de a hedonizmus melankóliájáé: az élvezkedéssel együtt járó lelkifurdalást és szégyent sem hallgatja el. A vágy és az undor itt végig kéz a kézben jár – Aciman nem titkolja, hogy a test néha másra vágyik, mint a lélek, ami mindkét téren szenvedésekhez vezethet. A két fiatal férfi a teljes érzelmi skálán végigmegy a nyári hetek alatt, ami csak még feledhetetlenebbé teszi az együtt töltött időt. Néha már kicsit vonatott is ez a se veled, se nélküled játszma – az adaptáció azért is tökéletes, mert lendületesebbé, célorientáltabbá tette a cselekményt azzal együtt, hogy megtartotta a lebegő, lusta élvezetet is.

Mint egy hosszúra nyúlt post coitum triste, olyan Elio lelki világa.

Oliver ezzel szemben látszólag gondtalan és könnyed figura – majd lassanként kiderül, hogy ez mindkettejük esetében csak a felszín, és a látszólagos különbségek ellenére nincs két hasonlóbb, vagy egymást jobban kiegészítő emberi lény, mint ők ketten. Elio többször kimondja, hogy Oliver jobban ő, mint ő maga. Eme egység csúcsa a hírhedt barackjelenet mellett a címnek választott játék is. „…és ugyan sosem csináltam még ilyet, de saját nevemet az övé helyett kimondva olyan világba repültem, ahol se azelőtt, se azóta nem jártam senkivel.

Armie Hammer a Szólíts a neveden című filmben

Ebből is látszik, hogy bár a Szólíts a neveden hedonista könyvként a testi élvezeteket sem hallgatja el, de a kötetet átitató emelkedettség végig (még a baracknál is) az ízlés határain belül tartja a szöveget. Aciman így is sokkal nyíltabban kezeli a szexualitást, mint a film, de provokatívnak aligha nevezhetnénk. A testi dolgokból csak villanásokat látunk: filmes gyorsmontázsként vagy emléktöredékekként bukkannak fel. A Szólíts a neveden egy felejthetetlen szerelem hiteles és gyönyörű krónikája, amelynek főhőse történetesen két férfi – tehát nem melegkönyv, ahogy a film sem melegfilm. Mint ilyen, a (férfi)szerelem testi vonatkozásait sem hallgatja el, de Elio és Oliver története mindenekelőtt egy évtizedes lelki utazásé, amit mindössze egyetlen nyár indított el. Fantasztikus lehetőség, hogy a filmváltozatot rendező Luca Guadagnino a folytatásokat fontolgatja – a regény utolsó harminc oldala ugyanis valóban utal a két férfi jövőjére, így páratlanul izgalmas lenne a Mielőtt-trilógiához hasonlóan filmen is végigkövetni a sorsukat.

 

André Aciman: Szólíts a neveden

Athenaem, 2018
Fordította: Szigethy-Mallász Rita

***

A Filmtekercs idén is Oscar-hetet tart: írunk és beszélgetünk, elemzünk és drukkolunk. Kövesd az Oscart a Filmtekerccsel!

És szurkolj velünk a Testről és lélekről Oscarjának március 4-én az Anker’tben!

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com