Papírfény

Szemét gazdagok – Andy Mulligan: Trash

Trash borítóHa egy Guardian-díjas író legjobb angol gyerekkönyv díjra jelölt regényéből egy Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjakat kis híján bezsebelő rendező (Stephen Daldry) készít filmet, amellett nem mehetünk el szó nélkül. Andy Mulligan posztmodern krimije a szemétdombon élő gyerekek világáról azonban közel sem olyan alapanyag, ami könnyen hagyná magát megfilmesíteni.

És ez épp az említett posztmodernségéből fakad: a szanaszét szabdalt szerkesztés már önmagában is töredezett elbeszélést eredményez (33 fejezet + függelék és utószó, mindez 5 nagyobb részbe foglalva, mindössze 230 oldalon), a számos elbeszélő alkalmazása (7 mesélő + néhány újságcikk és levélrészlet) viszont már végképp azt az érzést kelti, hogy nem lehet már nagy ívű történeteket mesélni. Pedig a téma nagyon adná magát egy jó kis csöpögős, szívszorító történethez: három tíz év körüli kissrác szó szerint egy szemétdombon él (számos társával és jó néhány családdal egyetemben), és a mindennapi betevő falat reményében reggeltől estig a tonnaszám érkező szemétben turkálnak. De ha tényleg ilyen sanyarú a sorsuk, akkor miért nem sajnáljuk őket?

Jó, valamennyire persze sajnáljuk… Különösen az elején, amikor Raphael, az egyik főhős, érzékletesen leírja, hogy a guberálásban az az egyik legrosszabb, hogy az esetek többségében újságpapírba csomagolt emberi ürüléket találnak, hiszen a közeli város szegénynegyedeiben (vagyis szinte az egész településen) WC híján így végzik dolgukat az emberek. Ez már önmagában is sokat elárul arról a társadalomról, amit a könyv bemutat, illetve arról a szociológiai érzékenységről, amellyel Andy Mulligan közelít a téma felé. Ennek fényében pedig különösen érdekes és figyelemre méltó, hogy az író nem csábult el a hatásvadászat hívogató szavának, és nem elégedett meg egy csupán olvasót meghatni akaró történettel.

Trash
Patkány (Gabriel Weinstein), Raphael (Rickson Tevez) és Gardo (Eduardo Luis) a Trash című filmben

Ehelyett fogta nehézsorsú hőseit, és egy vérbeli krimibe csöppentette őket. Azért különösen érdekes ez a műfajválasztás, mert mint tudjuk, a bűnügyi műfajok közül nem a krimi, sokkal inkább a thriller az, amely törékeny karaktereket állít középpontba, hogy aztán azokat kiszolgáltatott helyzetbe helyezve mutassa be rettegésüket. És noha ez sem áll távol a Trashtől (az egyik főhős kissrác felnőttek általi megverését például felettébb részletesen és naturalisztikusan mutatja be az író, ami miatt végül meg is fosztották egy BBC által szponzorált díjra való jelöléstől), a történet mégis inkább a maguk szerény eszközeivel az igazság után kutató gyerekek nyomozásáról szól.

És épp ez az a természetes hozzáállás, ami miatt annyira szerethetővé válik a regény. Mulligan – csakúgy, mint hősei – teljesen természetesnek veszi a szegénységet, és ezzel már az első oldalak után túllép az ezen történő sajnálkozáson. Ezeknek a gyerekeknek az önsajnáltatásnál sokkal fontosabb a mindennapi élet, amelyben helyt kell állniuk, ha nem akarnak éhen halni – meg persze a rejtély, amit egy titokzatos, rendőrség által is nagy erőkkel keresett táska megtalálása jelent. Ugyanakkor egy percig sem hitegetik magukat azzal, hogy megtarthatják a „kincset”, amihez a táskában lévő eszközök és nyomok segítségével juthatnak. Mégis hogy birtokolhatna néhány koszos, szakadt, szegény gyerek ilyen hatalmas vagyont anélkül, hogy megöljék őket érte? Ez nem valamiféle tündérmese…

Trash (könyv)

Talán azért, hogy ne váljon tömény szociológiai látleletté, vagy épp azért, hogy általánosabb érvényű legyen, a Trash eseményeinek fő helyszíne a fiktív Behala (szemét)város. Itt működik az a missziós iskola, ahonnan hőseink némi segítséget kapnak kutatásukhoz, noha ez javarészt az iskolát vezető Juilliard atya és Olivia nővér tudta nélkül történik. És amikor már azt gondolnánk, hogy mindez természetesen a fikciós vonalat erősíti, egyszer csak eljutunk a könyv fülszövegéig, melyből kiderül, hogy Manilában tényleg létezik egy Behalához hasonló szemétváros, melynek alapítványi iskolájában maga Mulligan is tanított.

Valóság és fikció ilyesfajta keveredése nélkül is érti azonban minden olvasó, hogy az elnyomás, a végletekig fokozódó szegénység és a mindennél többet érő hatalmat birtokló, szemét gazdagok bemutatása teljes mértékben tükrözik mindennapi életünket. A romlottságtól nem feltétlen mentes, ám az erkölcsi jó érdekében életüket is kockára tevő gyerekek azonban reményeink szerint éppúgy velünk élnek, mint az említett rossz dolgok. Legalábbis hinnünk kell benne, mint ahogy a könyv olvasása során – a nagymértékű realizmus ellenére – is hiszünk a happy endben, vagyis garantáltan megkedvelt hőseink sorsának jobbra fordulásában. Hogy eljöhet-e ez a boldog végkifejlet a valóságban, és hogy a regény végül mennyire ragaszkodik a valósághoz, az már más kérdés.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..