Papírfény

Egérút a pokolból – Art Spiegelman: A teljes Maus

Új kiadást kapott az első és eddig egyetlen Pulitzer-díjas képregény, ami antropomorf állatokkal meséli el a huszadik század legtraumatikusabb eseményét.

Enyhén szólva is necces vállalkozás volt egy képregényben állatokként ábrázolni a holokauszt résztvevőit, pláne a hetvenes évek végén, amikor Art Spiegelman meginterjúztatta az auschwitzi haláltábort túlélő lengyel zsidó apját. A visszaemlékezés és a múlt feldolgozása ekkor még gyerekcipőben járt, Claude Lanzmann mérföldkőnek számító tízórás dokumentumfilmjét, a Shoah-t is csak 1985-ben mutatták be, az olyan játékfilmes alapművekre, mint a Schindler listája és Az élet szép pedig még egy bő évtizedet kellett várni. A Maus megjelenése után Spiegelman egyszer meg is kapta a kérdést, hogy nem gondolta-e ízléstelennek képregényt készíteni a holokausztról, mire ő azt válaszolta:

„Nem, azt gondoltam, hogy Auschwitz volt ízléstelen.”

A képregények először folytatásokban jelentek meg Spiegelman magazinjában a nyolcvanas évek elején, a pozitív kritikai fogadtatást követően pedig 1986-ban kiadták az első hat fejezetet (Maus I.: Egy túlélő története – Apám eret vág a történelmen), majd a történet második felét is (Maus II.: És itt kezdődtek az én megpróbáltatásaim). Természetesen akadtak olyanok, akiket felháborított a németek, amerikaiak, lengyelek és zsidók külön állatfajként való ábrázolása, de Spiegelman képregényének sikerességét jól bizonyítja a 1992-es Pulitzer-díj és a nemzetközi népszerűség (több mint 30 nyelvre fordították le). A macskák és egerek mindig is az etnikai alapú megkülönböztetést szimbolizálták Spiegelmannál, ám a szerző először az amerikai rasszizmust próbálta ilyen módon ábrázolni a hetvenes évek elején, amikor felkérték, hogy rajzoljon pár oldalt a Funny Animals című képregénygyűjteménybe. Az inspirációt azok a régi rajzfilmek és karikatúrák adták, amelyek majomszerű lényeknek ábrázolták a feketéket, azonban

időközben a szerző rájött, hogy egy sokkal közelebbi élmény feldolgozására is alkalmasak lehetnek az állatként ábrázolt emberek.

Az egér metafora ráadásul jobban passzolt a zsidók helyzetére a második világháború idején, hiszen Hitler előszeretettel nevezte őket élősködőknek, a korabeli karikatúrák és a propagandafilmek pedig rendszeresen patkányokhoz hasonlították őket – még Miki egér is a zsidók jelképének lett beállítva. „A zsidó kétségtelenül egy faj, de nem emberi” – mondta Hitler, és ezzel az idézettel nyit a Maus első része. A dehumanizáció elengedhetetlen a népirtáshoz, hiszen a tömeges gyilkossághoz a végrehajtóknak el kell hinniük, hogy nem embertársaikkal végeznek, hanem valamilyen alantas fajjal. Azonban

Spiegelman képregényében az egerek nagyon is emberiek, a sokszor hallott történetük pedig most is ugyanannyira megrázó, mint a nyolcvanas-kilencvenes években volt.

A Maus nem egyszerű holokauszt-elmesélés, hanem egy megdöbbentően önreflexív képregény, ami részben annak is köszönhető, hogy Spiegelman párhuzamosan írta és jelentette meg a részleteket, ezért folyamatosan tudott reagálni az olvasók visszajelzéseire. Iszonyú felelősség kívülállóként írni egy ilyen felfoghatatlan szörnyűségről, Spiegelman pedig meg se próbálja titkolni az ezzel kapcsolatos félelmeit, ami még több réteget ad a történetnek: nemcsak magáról a holokausztról szól, hanem arról is, hogyan viszonyulunk hozzá.

Mivel a második világháború visszaemlékezésként jelenik meg, és a képregény cselekménye az interjúk készítése közben játszódik, Spiegelman apjához kötődő ambivalens viszonya áll a történet középpontjában. Ha nem lenne már önmagában provokatív a holokauszt képregényesítése, Spiegelman apja egy két lábon járó zsugori zsidó sztereotípia volt, aki önzőségével és rigolyáival az őrületbe kergette a környezetét. Az író egy ponton reflektál is arra a problémára, hogy pont egy ilyen zsidót tesz meg a hősének, de ez a kontraszt csak tovább erősít a történet hatásán: kevésbé kéne sajnálnunk valakit az átélt borzalmakért, csak azért, mert antipatikus figura?

A holokauszt borzalmainak ábrázolhatatlanságát a szerző nemcsak azzal küszöböli ki, hogy antropomorf állatokká változtatja az embereket, hanem a rajzstílus minimalizmusával is. A Mausban nincsenek színek és a rajzok is szkeccsszerűek, de ez nem jelenti azt, hogy ne adnának hozzá sokat a történethez Spiegelman vizuális megoldásai. Ennél nagyobb részletgazdagságra nincs szükség, már csak a szörnyűségek befogadhatósága szempontjából sem.

A rajzstílus ugyan kíméletes, de a történet nem:

nincsenek kiemelt hősök vagy szentimentális pillanatok, ellenben a pokol legmélyebb bugyraiba nyerhetünk betekintést. Mivel az elmúlt évtizedekben sokan és sokféleképpen dolgozták fel a holokauszt történetét, a Maus mai szemmel olvasva már nem tölti be az eredeti feladatát, vagyis a népirtás megismertetését a világgal, viszont Spiegelman egyedi stílusa miatt egy pillanatig sem érződik történelemleckének. Azért is örök érvényű képregény, mert nemcsak a holokausztról szól, hanem arról az életösztönről is, amit még a legembertelenebb körülmények sem tudnak elpusztítani.

 

Art Spiegelman: A teljes Maus

Libri Kiadó, 2018
Fordította: Feig András

Rácz Viktória

Rácz Viktória a Zsigmond Király Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett 2017-ben és az ELTE filmtudomány mesterszakán diplomázott 2019-ben. Több portálra és nyomtatott újságba is ír kritikákat, elemzéseket. A Filmtekercs.hu szerkesztőcsapatának tagja.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com