Papírfény

A lakói üresek – J. G. Ballard: Toronyház

Ballard regénye abban rí ki a hetvenes évek tudományos-fantasztikus disztópiáiból, hogy semmi tudományos vagy fantasztikus nincs a történetében. Az önmaga kardjába dőlő kapitalista világrend mentális mélyrepülését jegyezte le csupán.

Bábel tornya, A Gyűrűk Ura – A két torony, Pokoli torony – az égbeszökő épületek a fikció visszatérő jelenségei, amelyek mindig többlettartalommal töltődnek meg. Rendre a civilizáció szárnyalását, majd a hatalmán túlnyúló Ember determinisztikus összeomlását jelképezik. Nincs ez másképp J.G. Ballard leghíresebb sci-fijében sem.

Egy külső-londoni lakóépület adja a Toronyház helyszínét. Az építmény egy új lakókerület első eleme, az első beköltözők mind nagyszerű érzéssel veszik birtokukba a lenyűgöző emberi teljesítményt hirdető otthonukat. A közeli egyetemen orvostudományt oktató Robert Laing a 25. emeleten vesz magának lakást. Richard Wilder feleségével és gyermekeivel a második emeleten kap helyet. A legfelső, negyvenedik szinten pedig maga az építész, Anthony Royal trónol hatalmas stúdiójában.

Olvasd el ezt is: Toronyházak a vásznon

A ház minden modern funkcióval rendelkezik: uszoda, szupermarket és még iskola is található benne. A lakásokat mindennel felszerelték, amit a legfejlettebb nyugati technológia kínálhat, a krómozott, minimalista dizájn csak növeli az ingatlan és az élet értékét. A beköltözés örömét még az épület „gyermekbetegségei” sem rontják – legalábbis addig, amíg az csak áramkimaradásokban jelentkezik. Amikor azonban a gyerekek elkezdik használni a fenti szintek úszómedencéit, majd az alsóbb emeletek lakói a tetőn lakók liftjeivel kezdenek közlekedni, a lakók frakciókra szakadnak és egymásnak esnek.

Ballard hihetetlen érzékkel írja le azt a folyamatot, ahogy az apró, hétköznapi konfliktusok véres összetűzésekké alakulnak át.

A ház szinte észrevétlenül alakul át háborús zónává. A folyamatban a frontvonalak megmerevedése azonban nem szab gátat az orgiákba hajló házibuliknak. A lakók pedig sosem választják az eltávozást. „Laing megérkezett a kocsijához, és nekidőlt a B oszlopnak. … Összecsapások ide vagy oda, a toronyház biztonságot és megnyugvást jelentett.”

A folyamatosan eszkalálódó erőszak, az egyre jobban elfajuló szexorgiák és a mentális mélyrepülésbe kezdő lakók története ellenére a Toronyház nem egy akciódús regény. Egy ponton túl ugyanis egyértelmű példázatba csap át a sci-fi: a kapitalizmus erkölcsi válsága és elkerülhetetlen összeomlása jelenik meg az olvasó előtt. Ballard osztályokra osztja értelmiségi lakóit – a dokumentumfilmesek és a titkárnők alul élnek, az orvosok és a tanárok középen, az elitet pedig bankárok és építészek alkotják. Maguk a nevek is beszédesek: az egyik oldalon Wilder (wild = vad), a másik oldalon Royal (=királyi) vezeti a csapatot.

Tipikus huszadik századi disztópia a Toronyház, tökéletesen beillik az 1984, de még inkább a Szép új világ mellé. Mindkettőben megjelenik egyébként egy-egy ikonikus, brutalista épület – talán semmi nem szimbolizálja jobban a XX. századi nagy ideológiák egységesítő társadalmi erőfeszítéseit, mint a panelekből álló, monumentális felhőkarcolók. Huxley világában pedig Ballardhoz hasonlóan a felszínen minden rendben volt: az emberek szedték a szómát, minden kényelem megadatott, mégsem voltak boldogok. Tökéletesen illett volna közéjük Laing, Royal és Wilder. A Toronyház főhősei folyton marakodnak, bosszankodnak, irigykednek, kisstílű harcaik közepette pedig felégetik az összes földi jót, amit modern életük kínál. Mint a forró vízben fövő béka – szia, XXI. századi emberiség!

A Toronyház attól válik hihetetlenül különleges könyvélménnyé, hogy valami megmagyarázhatatlan illúzió révén képes hitelesen ábrázolni ezt az üzenetet. Pedig közben egy pillanatra sem reális. Egy katasztrófa nélkül megvalósult disztópia, egy fantasztikus vagy tudományos csoda nélkül létező sci-fi. A könyvből készült 2015-ös filmnek már nem sikerült ez a bravúr. Ben Wheatley valahogy megragadt a felszínnél. Hiába ábrázolta különös kegyetlenséggel és mesteri részletességgel a széteső társasház-társadalmat, nem tudta az egész történetet elvonatkoztatni a külsőségektől. Bizonyos értelemben így a rendező épp abba a csapdába került, amibe Ballard hősei, akik ugyanúgy nem látták a fától az erdőt.

 

J. G. Ballard: Toronyház 

Galaktika Fantasztikus Könyvek, 2018
Fordította: Tamás Dénes

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..