Bodor Ádám idén 83 éves, Kolozsváron született, Kossuth-díjas író. Filmszerű írásai több filmes adaptációt éltek meg. Legújabb novelláskötete a seholba, a kietlenbe, a halálba kalauzolja olvasóit.
A Sehol című novelláskötet izgalmasan illeszkedik a Bodor-életmű korábbi, szintén valamilyen hely által meghatározott, abból építkező történetsorozat vagy helyzet folytatólagosságába. A részleg című novellánál az esemény még kimozdul az egyik helyszínből a másikba – ezzel szemléltetve a külső változással járó belső átalakulást. Mint ahogy ezt Gothár Péter a vizualitás elbeszélés eszközeivel hangsúlyozza is azonos című filmjében. S ugyan a végső helyszín a világvégi magaslat, mégis esélyt ad valamiféle szabadság-érzetre.
Ehhez képest például a Sinistra körzet már sokkal zártabb, kietlenebb: itt egy adott zárt tér áll rendelkezésre, amely kevés karakterét szinte fogva tartja, ráadásul őröli, zúzza, identitásukat veszejti. Innen kilépni csak menekülve lehet. 2011-ben A Verhovina madaraiban még ennél is tovább lépett Bodor, ugyanis ott már a kilépés sem volt lehetséges többé. Ezen az úton haladva talán nem olyan nem meglepő, hogy 2019-ben a Seholba érünk el.
De vajon mi van ott, hol van ez?
A Sehol elhelyezésében leginkább az ott történtek elemzése segít. Mert hiába gyűjtjük össze, hogy ott a Dvug folyó, a pitvarszki rét, a maglaviti fegyház, vagy a máramarosi Leordián, ebből még nem derül ki, hogy ezek miért érdemelték ki a sehol végzetesen hangzó titulusát. A történéseket a nagyjából önálló novellákból tudjuk meg, melyek tulajdonképpen keretes szerkezetként is értelmezhetőek, vagyis a hét novella helyett sokkal inkább kettő plusz ötről beszélhetünk.
Az első történet, vagyis a prológus A Matterhorn mormotái címet kapta. Itt leginkább egy olvasói, befogadói vagy írói attitűddel szembesülhetünk. Az egyes szám első személyű elbeszélő a címben említett mormotákról igyekszik feljegyzéseket írni korábbi megfigyelései alapján. S miközben ezen munkálkodik, egyszer csak lehetőség kínálkozik arra, hogy megszerezze a saját magáról szóló „egykori bizalmas följegyzéseket”. Ám egyszer csak kihátrál a folyamatból és hazafele azon kezd elmélkedni, hogy a mormoták szemérmes állatok, nem hagyják magukat fényképezni, neki is csak egyetlen fotója van arról, amikor „a megfigyelt egyed éppen iszkol az odúja felé”.
Triviális a párhuzam az elbeszélő és a megfigyelt mormoták között, de ennél tovább is léphetünk. Ez a nyitány egy lehetséges Bodor Ádám ars poetica is, melyben vallomást tesz a maga írói viszonyáról és a történetei tárgyáról. Vajon Bodor is mormotákról ír, akiket az erdélyi tájakon látott, s akiket más nem igazán láthat, s akik rémült állatként menekülnek odújukba, amikor valaki közelítene feléjük?
Vajon nem arról beszél itt Bodor, hogy olyanokról tudósít, akikről más nem tud már tudósítani?
Vagy inkább az olvasói pozíció felé irányítja a figyelmet, illetve a folyamatra, ahogy belenézünk mások életébe?
A prológusként értelmezhető novellát öt másik követi, melyek mind a ridegbe, a kietlenbe, a szinte már állatias emberi lét rejtelmeibe enged bepillantani. Ezúttal a halál központi témává válik, a Leordina című novellát leszámítva az összes történetben meghal valaki, s ez a halál áll a történet fókuszában. Az összes halál furcsa és abnormális, és valamilyen erőszakosság társul hozzájuk. A legkülönösebb mégis a Milu című novella, ahol a halál a haj levágásával következik be, itt szinte varázslatos, szimbolikus az amúgy minden pillanatában lecsupaszított, ösztönszerű létezéshez közeli élet.
„Addig én összeseprem a földről ezeket a gyöngyöket. A végén valaki még vérnek nézi.”
Az utolsó novella a kötet keretes szerkezetének záró darabja, az epilógus, a végső halál, ahol nemcsak az egyén, de a társadalom is elveszejtődik. Bodor azonban a kettő jelentőségét egyformán kezeli. Ugyanis Rebi eltűnésének tragédiája a férj szemében pont akkora jelentőséggel bír, ha nem nagyobbal, mint a közelben robbant atombomba. Ám a beszűkült, csak saját közvetlen környezetére reflektáló ember talán fel sem fogja a kis halállal egy időben történő nagy halál nagyságát, hiszen számára a kis halál a nagy.
Bodor Ádám novelláskötete egyszerre tragikus, nyers, szexuális és humoros. De ez a humor abszurd humor, melyet elnyel a sorokból áradó kegyetlen őszinteség. Bár rendkívüli élmény Bodor Ádám írásait olvasni, ezt a kötetet csak azoknak ajánlom, akik meg tudnak birkózni az életigenlés teljes hiányával, s el mernek indulni a seholba.
Bodor Ádám: Sehol
Magvető, 2019
