Magazin Papírfény

Szerelem, halál, zene – Boris Vian: Tajtékos napok


tajtekos_napokMese az emberi lét kegyetlen varázsáról. Arról, hogy az életnek nevezett folyamat során kevés az olyan pillanat, amiért érdemes. Meg a koktélzongoráról, a gépnyulakról, a puskacsőültetvényekről és sok minden másról, de legfőképpen arról, hogy “igazából csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle”.

A Tajtékos napok kultuszregény. Sokak szerint az egyik legmeghatóbb szerelmes regény, ami valaha született. Rögtön hozzátenném, egyben az egyik legkülönösebb is. Boris Vian első igazán nagyközönség számára íródott könyvében egy saját valóságot teremtett, sajátos szabályokkal. Egy olyat, amelynek pillérei hullámzó szimbólumok és asszociációk. Na és persze zene.

A zabolátlan szürreális körítés mögött megbújó történet egyszerű. A jómódban élő ifjú Colin szeretne tisztán és őszintén szerelmes lenni és egy napon össze is jön neki. Beleszeret a megejtően bájos és szép Chloéba. Házasságot kötnek és boldogan élnek egészen addig, amíg  egy nap az orvos lótuszvirágot talál a lány tüdejében. A helyzet súlyos és napról napra tovább romlik. Hiába a drága kezelés, Chloé – ahogy telnek a hetek – egyre gyengébb. Colin minden áldozatot vállal, hogy segítsen rajta. Valamikor azonban a legtöbb, ami ember által megtehető, kétségbeejtően kevés. Ilyenkor két lehetőség marad: összeszorított foggal küzdeni tovább és bízni a csodában, vagy elmenekülni. Colin előbbit választja. Küzd és remél, de ahogy fogy az idő és a remény,  lassan úgy fogy el minden ami szép és jó körülötte. Rettenetes munkát kap. A legjobb barátja kihasználja. A lakásuk pedig folyamatosan zsugorodik. Az ablakokat  lassan teljesen belepi a por, végül csupán egy kisegér által megkapart részen tör át a fény. Nincs mit tenni.  Az ablak nagy, az egér pici. A végzet keresztül-kasul masíroz Colinon, Chloén, az egéren, az ablakon és mindenen és mindenkin szűk környezetükben, és a legnagyobb erőfeszítés is épp csak egérnyi mértékben változtathat ezen.

Az alaptörténet tehát nem új keletű, az élet már számtalanszor megírta. Ám talán elsősorban nem is ez tette kultikussá Vian művét. A regény varázsa elsősorban a meglepő, abszurd, hol kedves, hol groteszkbe forduló jelenetekben és gondolattársításokban, a nyelvi bravúrokban és nem utolsó sorban különleges, cinizmust és polgárpukkasztást sem elkerülő humorában rejlik. A Tajtékos napok világában az aranyifjú Colin a csapból fogja az angolnákat ananásszal, koktélzongorával keveri az italokat zenére és egy olyan lányba szeret bele, aki igazából egy dal, amit Duke Ellinton “hangszerelt”, miközben legjobb barátja, Partre (utalás Sartre alakjára és munkásságára, aki egyébként nem sértődött meg a fricskákon) legfőbb műveit a Paradoxon a hányadékrólt, a Szenny és gennyt, az Áporodottságot és A lét és a sherryt olvasgatja bőszen. Minden oldal újabb meglepetéseket tartogat az olvasók számára, mert itt aztán tényleg bármi megtörténhet. Tobzódik a fantázia.

Minden váratlanságával együtt ez a világ nagyon átgondoltan van felépítve. (Ilyen szempontból is kicsit eszünkbe juttathatja a Vian által is nagyra tartott Lewis Carrol művet, Az Alice Csodaországbant.) Párhuzamok, tükröződések, kontrasztok és ellentétek sora fedezhető fel benne, amelyek az egész művön végigvonulnak. Sőt, van kifejezett középpontja és fő mozgatórugója is. Colin lelkivilága és annak változásai. Amíg Colin vágyakkal és reményekkel tekint az őt körülvevő világra, addig ez a világ ragyogó, izgalmas és érdekes. Ezek elvesztésével azonban lényegében mindent elveszít. Ez a világ is a múltba süllyed. Minden porossá, szűkké és borzasztóvá válik.

Aki úgy olvassa el ezt a regényt, hogy nem tud semmit Boris Vianról, annak nagy eséllyel fordul meg a fejében, hogy nem lehetett egyszerű ember. A róla fennmaradt történetek nem fogják megcáfolni a gondolatot. Rendkívül sokoldalú tehetség és vehemens személyiség volt, aki többek között zenészként, zeneszerzőként, festőként, színészként, újságíróként és fordítóként is tevékenykedett, miközben eredeti végzettsége mérnök volt. Sajnálatosan fiatalon hunyt el. 39 éves volt mikor a Vernon Sullivan álnév alatt írt regényéből készült Köpök a sírotokra című film vetítése közben felállt, trágár megjegyzést tett a filmre, majd összeesett és a kórházba szállítás közben meghalt.

Vian sajnos nem érhette meg regényének sikerét. Az első kiadás csak pár ezer példányban kelt el, miközben Vernon Sullivan álnéven írt regényei százezres példányban fogytak hazájában. Napjainkra ez a könyv megszámlálhatatlan rajongót szerzett világszerte. Ráadásul több filmrevitelen is túl van. A legutóbbi és ez eddig talán legsikerültebb Tajtékos napok feldolgozást tavaly láthattuk a moziban Michel Gondry rendezésében.

A regény legújabb magyar nyelvű kiadása a Cartaphilus Könyvkiadó Vian életműsorozatának darabjaként jelent meg. A kötet lényegében az eredeti Bajomi Lázár Endre fordításon alapul, de kisebb változtatásokat, finomításokat is felfedezhet a szövegben a szemfüles olvasó, aminek köszönhetően az egész sorozat egységesebbé vált.

Végezetül mit is mondhatnánk? A Tajtékos napok ALAPMŰ. Csupa nagybetűvel. Aki kicsit is szereti a szürreális dolgokat, az elegáns cinizmust vagy a polgárpukkasztást, mindenképpen olvassa el!

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható. Imádja, ha beleköttök az írásaiba! mlinarikmariann@filmtekercs.hu

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés