Bár Abraham Stoker soha nem járt Erdélyben, hat évnyi kutatómunkával megalkotta Drakula kísérteties alakjában a gótikus horror-irodalom jelképes figuráját, aki azóta is filmek és regények százait ihlette meg.
A híres dublini Trinity College – sok más hírességhez hasonlóan – Abraham Stokert is magáénak vallhatja. Bár az ifjú Stoker érdeklődött az irodalom iránt, 1878-ban mégis a színház mellett köteleződött el azzal, hogy Henry Irving impresszáriója lett. Irving színes, változatos életet biztosított számára, az ő révén ismerkedhetett meg a kor olyan hírességeivel, mint Arthur Connan Doyle, Bernard Shaw avagy Walt Witman. A színház mellett ugyan volt ideje írni, de tíz regénye közül igazi sikert csak az 1897-ben megjelent, és kirobbanó sikert aratott Dracula hozott számára.
Stoker bestsellere fontos magyar vonatkozással is bír: 1890-ben Vámbéry Ármin mesélt az írónak a havasalföldi Vlad Tepesről, akit mindmáig Drakula gróf megtestesítőjének tartanak. Stoker fantáziáját annyira megragadta a történet, hogy bár soha nem járt Erdélyben, a British Libaryben folytatott hat évnyi kutatómunkával megalkotta Drakulát. Az alak kimunkálásában a Tepes legendán túl hatással volt rá Hasfelmetsző Jack egész Londont lázban tartó, titokzatos gyilkosság-sorozata is.
A regény több irodalmi műfajba is besorolható – de leginkább horrorelemeket sem nélkülöző gótikus regénynek nevezhetnénk. Rejtett erotikája miatt a Drakulát számos elemzője vetette össze a Don Giovanni történettel. „Stoker megszállottan rajongott a Don Giovanniért. Talán elméjének egy rejtett zugából irányítva tudat alatt is befolyással volt rá az opera, s az inspiráció szintjén különböző mintákat és eszközöket adott írói vénájának” – írta Alessandro Barrico olasz író a La Republica egy olvasói levelében.
Az ismert történet szerint Jonathan Harker angol ügyvéd egy londoni házvásárlás lebonyolítására érkezik az erdélyi Kárpátokba. A kastély titokzatos gazdája, Drakula gróf csapdába ejti Harkert, és kis híján el is pusztítja. Az ügyvédnek végül sikerül elmenekülnie, és visszatér Angliába. Ám Londonban Harker menyasszonyát, Minát a vérszívó gróf már megkörnyékezte, barátnőjét, Lucyt pedig addigra vámpírrá változtatta. A történet további része azt a nyomozást követi nyomon, amit Drakula levadászásáért közösen folytatnak. A kastélybéli események után napjaink olvasójának a londoni rész talán kevésbé izgalmas – itt az erős indítást követően kicsit „leül” a történet.
Ez némiképp érthető is, hiszen túl lehet-e szárnyalni olyan szürreális látványt, melyben Harker részesült:
„Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna.” Ami a 21. század olvasójának is érdekessé teszi Stoker művét, az a levélregény jellege. Drakulát kivéve minden szereplő naplóbejegyzések és egymásnak írt levelek formájában avatja be az olvasót a vele megesett rémisztő történetekbe – így olvasóként részeseivé válunk a legbensőbb gondolataiknak is. Ez a posztmodern személyesség teszi korokon átívelően, 130 év múltán is élvezetes olvasmánnyá a Drakulát.
Bár nem Stoker találta ki a vérszívó vámpír alakját, Drakula történetével számos filmváltozat, színpadi mű és képregény létrejöttét inspirálta. Az első ilyen film Nosferatu – Drakula címmel, még a filmtörténet hajnalán, 1922-ben született a német F. W. Murnau rendezésében. Ez a fekete-fehér expresszionista stílusú film előképe volt ugyan a későbbi Drakula ábrázolásoknak, de korántsem ez vált a legismertebbé. Merthogy minden idők leghíresebb Drakulája az amerikai Tod Browning 1931-es rendezéséhez kötődik. A magyar származású Lugosi Béla Drakula gróf szerepének emlékezetes alakításával vált igazi filmcsillaggá, ám ez egyben be is skatulyázta. Ez volt Lugosi életének főszerepe, és amikor 1956-ban, 73 évesen meghalt, kívánságára abban a vörös szaténszegélyes fekete köpenyben temették el, amelyet a vámpír szerepében viselt. Aztán közel három évtizedes szünet után az angol Terence Fisher – nyolc év különbséggel – mindjárt két filmet is forgatott róla: 1958-ban Dracula, míg 1966-ban A sötétség hercege címmel.
Ez utóbbi története azonban már túllépett a storkeri változaton.
Híres rendezők is „ráharaptak” a sztorira. Így Werner Herzog, aki Nosferatu, az éjszaka fantomja (1979) címmel rendezett belőle filmet, melyben egészen más nézőpontból közelítette meg a történetet, mint az addigi feldolgozások. Drakula nála sötét, tépelődő lény, akinek az emberi oldalát mutatja meg: az őt gyötrő félelmet, amiért képtelen meghalni. Francis Ford Coppolát is izgatta a történet, de ő is csavart egyet az eredeti verzión, szintén emberi érzéseket kölcsönözve Drakulának (1992). Az ő magányos arisztokratája emberi érzelemtől szenved, hiányzik neki rég elhunyt hitvese. Azonban egy nap a kastélyába vetődő idegen medáljában felfedezni véli rég eltemetett feleségét. A Gary Oldman által alakított vérszopó ekkor Londonba indul, hogy megtalálja a halott hitvesét megidéző gyönyörű nőt.
A vámpírokról szóló filmek közül egyik legszerethetőbb talán Jim Jarmush líraian depresszív filmje, a Halhatatlan szeretők (2013). Olyan modern vámpírtörténet ez, amely csak a vérszívás tényével kapcsolódik az eredeti Stoker történethez, de annak filozofikus gondolatára építve: mi végre is a halhatatlanság. A Tom Hiddleston és Tilda Swinton alakította két vámpír magányos és céltalan bolyongása során ugyan nem kapunk választ e kérdésre, de a film különös atmoszférája magába vonz.
Más Drakula-feldolgozások a vámpírt alakító színészek miatt híresültek el. John Badham Drakulájában (1979) Laurence Olivier játszotta a vérszívó grófot. Az amerikai Neil Jordan Interjú a vámpírral (1994) című filmjében Louis, a Brad Pitt által játszott vérszívó olyan céltalanul bolyongó, magányos vámpír, aki városról városra vándorol, mígnem úgy dönt, hogy az életét szolgáló vérért cserébe, nem akar több életet kioltani.
Drakula története azonban nem csak a komoly műfajt igézte meg. Mel Brooks filmje, a Drakula halott és élvezi (1995) igazi paródiájául szolgál az eredeti történetnek. Stephens Sommers 2004-es filmjében pedig nem is a vérszívó gróf a főhős, hanem a film címszereplőjeként megjelenő, őt elpusztítani akaró Van Helsing doktor, aki a Vatikán megbízásából küzd ellene. A film azért különösen érdekes, mert a 20. század tömegkultúrájának ikonjait is felsorakoztatja: Van Helsingnek előbb Drakula segítőit, Frankensteint és a Farkasembert kell legyőznie.
A vámpírológusok szerint Drakula nem tűnt el teljesen a világ színéről, csupán pár száz éve alszik, s egy napon majd újra feltámad a 21. században. Már nagyon várjuk ezt a pillanatot.
Bram Stoker: Drakula
Európa Könyvkiadó, 2017
Fordította: Sóvágó Katalin
