Fókuszban Papírfény

Aki kiáll, az mindig védtelen – Cara Delevingne: Mirror, mirror

Cara Delevingne miután meghódította a kifutók világát, elkezdte felépíteni színészi karrierjét, belekóstolt a zeneiparba és ezzel párhuzamosan megírta első könyvét. A Mirror, mirror nem eredeti hangvétele és irodalmi kvalitásai miatt érdemes az olvasó figyelmére, sokkal inkább Cara személyisége, belső harcainak és saját generációjának őszinte bemutatásától.

Az élet nyűg annak, akinek nincs saját személyisége” – az idézet egy alakváltó, bármit és bárkit utánozni képes lény szájából hangzik el a Valerian és az ezer bolygó városában, ami Cara filmes karrierjének egyik legfontosabb állomása. Ez a mondat összefoglalását adja Cara életének, egy generáció útkeresésének és könyvének főszereplőinek. A Mirror, mirror négy gimnazista fiatal történetét meséli el, akiknek teljesen eltérő személyiségét összeköti, hogy mindannyian súlyos családi traumákat cipelnek, amiket képtelenek feldolgozni.

Rose, aki milliomos szülei árnyékában csak halovány díszlet; Red, akinek alkoholista anyjával kell nap, mint nap megharcolnia; Leo, aki a generációk óta öröklött szegénységből és bűnöző létből képtelen kitörni és Naomi, akit egész egyszerűen furcsasága miatt vet ki a közösség. A négy fiatal egy iskolai zenekar alapításakor köt életre szóló barátságot és sorsszövetséget, ami addig tud menedéket nyújtani nekik, amíg egyikük eltűnik. Naomi keresése közben olyan titkokra derül fény, ami alapjaiban rengeti meg az egymásról és önmagukról alkotott képüket.

Jobb az elején tisztázni valamit: a Mirror, mirror egy fordulataiban kiszámítható, nyelvezetében egyszerű, tanulságaiban pedig kissé közhelyes regény. Hogyha viszont sikerül tágabb kontextusba helyeznünk, akkor

fontos lenyomata a 21. századi ifjúság problémáinak,

útkeresésének és identitásválságának.

Első ránézésre a Mirror, mirror pont olyan, mint amilyennek az idősebb generáció az írónőt és az általa képviselt fiatalságot tartja: felszínes, a külsőségekre nagy hangsúlyt helyező, de belül üres és súlytalan. A regény nem elégszik meg azzal, hogy lineárisan bemutatja a Naomi eltűnését felgöngyölítő nyomozást, hanem ok nélkül ugrál az idősíkok között, a fejezetek elejére pedig chat és messenger üzenetek képei vannak beszúrva, amik szintén nem sok hozzáadott értékkel bírnak. Az olvasónak meg kell kapargatnia a felszínt, hogy rájöjjön, Cara

minden egyes karakterben múltjának és személyiségének démonait festette meg.

A narrátor Red karaktere áll a legközelebb Cara Delevingne-hez, akiről a regény kétharmadáig azt hisszük, hogy fiú. Az írónő ezzel a remek húzással őszintén mesél belső szexuális identitásválságáról, elmondása szerint ugyanis tinédzserként teljesen megrémítette a tudat, hogy vonzódik a nőkhöz. Red anyja masszív alkoholista, ami szintén erőteljes párhuzamokat mutat Cara életével, akinek édesanyja heroinfüggő volt, ami szintén tovább nehezítette az amúgy is instabil színésznő sorsát. Cara szülei egy 500 évre visszamenő nemesi család sarjai, a lány ugyanannyira nem találta a helyét a fényűző, elit környezetben, ahogyan Rose karaktere is csak egy elegáns díszlet a családi képeken.

Ez a tudatos önreflexió nem csupán első regényében jelenik meg. Cara minden egyes filmválasztása egy őszinte vallomás önmagáról és küzdelmeiről. „Az emberek mindig is annak láttak engem, akinek látni akartak”: a 2015-ös Papírvárosokban egy rejtélyes diáklányt alakít, aki olyannyira nem találja a helyét környezetében, hogy világgá megy, amíg rá nem jön, ki is ő valójában. Egy évvel később a Suicide Squadban egy archeológus bőrébe bújt, akit megszáll egy nem evilági szellem: a békés életre vágyó June és az ördögi Boszorkány folyamatos harcot vív egymással a nő elméje fölött,

amiből June kerül ki győztesen.

Luc Besson látványos visszatérésében, a Valerian és az ezer bolygó városában egy céltudatos és határozott galaktikus ügynök szerepét öltötte magára, aki saját sorsának aktív irányítója, több alkalommal megmenti a macsó Valeriant, és nem enged a férfi közeledésének, amíg az csak egy skalpként tekint rá.

A regény boldog végkicsengésében és a történetmesélés egyszerűségében egy jobban átlátható, feloldozást kínáló és megnyugvást hozó világba vetett hitet olvashatunk ki. Cara azt üzeni: halljátok meg a hangunkat. Napjaink fiataljai előtt rengeteg választási lehetőség áll, munka, párkapcsolat és szórakozás terén is,

a nagy szabadsággal ugyanakkor bánni is tudni kell.

A lehetőségek végeláthatatlan volta legalább annyira megterhelő, mint egy választások nélküli, korlátok közé szorított élet. A döntéseknek következményeik vannak, a felelősség súlyát pedig nem mindenki bírja el. Cara első könyvével bátran kiáll és vállalja múltbéli hibáit, sebezhetőségét és írói amatörizmusát: ez pedig már önmagában elég ahhoz, hogy kezünkbe vegyük a regényt.

 

Cara Delevigne – Rowan Coleman: Mirror, mirror

Gabo Kiadó, 2018
Fordította: Benedek Leila

Dunai Marcell

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..