Magazin Papírfény

A hercegnő szennyest tereget – Carrie Fisher: A hercegnő naplója

Már a Zsivány Egyes megjelenése előtt lehetett tudni, hogy a Csillagok háborúja Leia hercegnőjeként megismert, azóta legendás közszereplővé vált Carrie Fisher (Sampon, Blues Brothers, Magas barna férfi felemás cipőben)  könyvet ír A hercegnő naplója – Találkozás önmagammal címmel, ami most hozzánk, Magyarországra is eljutott. Rejtélyes tartalmáról azonban tavaly őszig szinte semmit nem árult el az írónő.

A memoár stílusban megírt könyvről már a magyar megjelenés előtt könnyen meg lehetett tudni, hogy nagyrészt Harrison Forddal folytatott viszonyáról, és az első Csillagok háborúja film forgatásáról fog szólni, mivel az amerikai megjelenése után több száz nemzetközi hírportál felkapta a már régóta spekuláció tárgyává vált affért a két filmbéli főszereplő között. Azt azonban, hogy ebbe milyen részletekig megy bele Fisher, és ennek milyen következményei voltak, csak az olvasás után tudjuk meg.

A szerző, bár bevallása szerint nehezen tart titkot, ezt a bizonyosat 40 évig őrizte. És nem csak ő, hanem mindenki, aki sejthetett volna róluk bármit, sőt, még maga Ford és Fisher sem beszéltek róla egymás között a későbbiekben. Fisher nemrégiben véletlenül talált rá az 1976-ban írt naplójára, ami a könyv megírását ihlette. A múlt eltemetett, elfeledett emlékeit és érzéseit ébresztették fel ezek a töredékek és versek, amelyeket le is közöl a könyv. Ezekben a részletekben nem csak az a meglepő, hogy milyen szenvedélyes és szinte már mérgező viszony kötötte a húszéves Carrie-t a sármos Harrisonhoz: Fisher bontakozó írói stílusa és a napló tartalma egy koraérett fiatal hölgyre vall.

„Megint kezd elhatalmasodni rajtam a pánik. Az elszigeteltség és az értéktelenség érzése […] Nem jó érzés a fejemben lenni. Jó hely, ha az ember csak látogatóba néz be, de nem akarok ott lakni. Túl zsúfolt hely túl sok benne a csapda és kelepce.”

Ebben a műben kevesebbet hallunk Fisher mentális, alkohol- és drogproblémáiról, bár már ekkor ráhúzhatjuk, hogy megjelennek a figyelmeztető jelek. Aki ezekről szeretne tudni, annak a többi könyve, mint a Wishful drinking (Vágyivászat, az ebből készült stand up előadást az HBO vetíti), vagy a Shockaholick, de a később filmként is feldolgozott Postcards from the Edge (Képeslapok a szakadékból) is részben a saját, siker utáni életét dolgozza fel. A hercegnő naplójában a fiatalkori siker sokkoló hatását láthatjuk, illetve azt, hogy milyen hatalmas a különbség aközött, amit a média közvetít felénk egy sztárról, és aközött, amit ők valójában megélnek. Magával ragadó, egyedien szarkasztikus stílusa ha meg is nevettet alkalmanként, a maga súlyosságával adja át a fájdalmas és néha abszurd élményeket a hirtelen jött sztárságról és a színésznő szerepével való összemosásáról. Őszintesége sokszor zavarba ejtő:

„Olyan ember vagyok, aki nagyon akarja a népszerűséget […] Persze mindenki szeretné, ha szeretnék. Különösen, ha mérlegre tesszük az alternatívát, a magányt. Még a társadalom undokabb és félelmetesebb tagjai – gengszterek, drogkartelltagok, kertvárosi sorozatgyilkosok – is a maguk módján arra vágynak, hogy valaki szeresse őket […] Nyilvánvaló, hogy számtalan módon kielégülést nyerhet az ember mohó szeretetvágya.”

Ahogy az az internet világában lenni szokott, Carry Fisher 2016. december 27-én történt váratlan halála után felrobbantak a hírportálok, mindenki felkapta a fejét, hogy Leia hercegnő elhagyta a világot. Sokakkal együtt én is ekkor kezdtem igazán utánajárni írói munkásságának, tanácsadói rovatának a The Guardian hasábjain és stand-up előadásainak. Minél többet megtudtam róla, annál inkább csodáltam őt az erejéért, a szeretetéért, amivel a családja és a barátai felé fordult, az együttérzéséért, amit a mentális betegségben szenvedők iránt tanúsított, és azok láthatóságáért és elfogadásáért vívott harcát. Azzal, hogy felvállalta ország-világ előtt, hogy bipoláris (mániás-depressziós) betegségben szenved, az egyik úttörője volt annak a lassan már mozgalommá váló jelenségnek, amit manapság a nyugati médiában láthatunk, ahol hírességek felvállalják a legnagyobb és legnehezebb igazságaikat.

A hercegnő naplóját érdemes ezzel a háttértudással olvasni, de természetesen enélkül is élvezhető a mű. Külön kiemelném a fordító angol szóvicceknek magyar nyelvre való bravúros átültetését. Bozai Ágota nem kényszeríti bele az amerikaias kifejezéseket a magyar nyelvbe, hanem tökéletes alternatívákat talál neki (például „ez a hajviselet hajviselhetetlen”), ezzel még inkább megkönnyíti az olvasást egy kritikus szem számára is.  Carrie Fisher elsöprő karizmája reméljük, többeket arra sarkall, hogy nagyobb érdeklődéssel forduljanak felé, és szívből reméljük, hogy ennek köszönhetően több könyve is megjelenik magyarul a jövőben.

Libri Kiadó, 2017. 

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com