Magazin Papírfény

Csápos jóság – China Miéville: Kraken

China Miéville: Kraken
Kép: Aidan Moher (aidanmoher.com)

China Miéville: KrakenKraken! A mélységből támadó sokkarú óriás, ami hajókat nyel el és ismeretlen háborúkkal uralja a sötétet. Kisebbfajta isten a maga jogán: legendák réme. És akkor emeljük a tétet: London, fantasy, kraken-apokalipszis!

Hogy tetszik a csápos világvége gondolata? Ha kicsit is szeretnél beleremegni, hidd el, senki a kerek világon nincs, aki China Miéville-nél alkalmasabb lenne erre a feladatra. A „weird fantasy” modern apostola hű maradt önmagához: az ő Londonja, krakenje és apokalipszise olyasmi, ami másnak eszébe se jutna.

Nos, majdnem. Ha kereszteznénk Neil Gaimantól az Amerikai isteneket és a Soseholt, valami Kraken-félét kapnánk. Mint ahogy ha kereszteznénk az ámbráscetet és egy tollseprűt, alkalmasint akkor is krakent kapnánk, csak épp a dolog lehetetlen. Kivéve Miéville-nek. Az önmagában külön műfajt jelentő Bas Lag-trilógia és a nyelvelméleti science-fiction Konzulváros után kezdem azt hinni, hogy neki semmi sem lehetetlen.

A Kraken az urban fantasy jó szokása szerint egy rejtőzködő, mágikus világot tár fel az eleve izgalmas nagyváros alatt (mögött, benne), bűnözőkkel és bűnüldözőkkel, mágusokkal és balfékekkel, és minimum egy óegyiptomi, szocialista, szakszervezetis holt lélekkel (Miéville erősen balos, de megbocsátjuk neki). Ezzel a háttérrel a kisebb szekták világvégéi napi rutinnak számítanak az elhárítás számára, ezzel szemben – jó ideig – tökéletesen megoldhatatlan rejtélyt jelent egy múzeumból szökött, preparált óriáspolip. Akinek fiatal kikészítője pedig akaratán kívül prófétává válik, hogy aztán – ilyen ez a prófétasors – az egész londoni mágikus alvilág kiadja rá a körözést.

A Kraken abból a szempontból barátságosabb olvasmány Miéville más könyveinél, hogy itt a beavatatlan protagonista eszközével szép fokozatosan vezet be minket a maga fantasztikus világába, ellentétben a megszokott azonnali mélyvízzel. Az írói fantázia itt is szikrázik. A londoni árnyék-világ tobzódik a csodákban és rémségekben. Minden kicsit másképp működik, mint hinné az ember, épp csak annyira, hogy fura és kiszámíthatatlan és miéville-i legyen, de ettől a Kraken máris egyedi tünemény lesz: igaz, a sztori is jóval pergősebb, mint az író sztenderdje, de ami csakugyan letehetetlenné varázsolja a könyvet, az az oldalanként bejelentkező „azt-a-rohadt-ilyen-márpedig-nincs” élménye.

China Miéville: Kraken
Kép: Aidan Moher (aidanmoher.com)

Persze ez a csápos jóság sem hibátlan. Miéville, bánatomra, nem tud rendes véget keríteni a könyveinek (kivéve a Konzulvárost). A két főhóhér, Goss és Subby karaktere egyértelmű Sosehol-lenyúlás, Miéville lóg Gaimannak egy rekesz sörrel és kész. És még kötözködhetnék kicsit azzal az ószocialista vallásfelfogással, ami az egész könyvet belengi, de nem teszem, mert egy ekkora írónak már csakugyan joga van utalni a saját világnézetére. Hanem azért hidd csak el nekem: a Kraken kimagasló irodalmi mágia, és te el akarod olvasni. Úgy bele fogsz merülni, hogy akár az egész világot magukkal ránthatnák körülötted a csápok, azt se vennéd észre, csak akkor, amikor becsukod a könyvet és semmi nincs rajtad kívül az univerzumban – aztán ránézel a Krakenre, azt mondod, „sebaj”, és nekilátsz újra.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés