Fókuszban Papírfény

A félkarú rabló – Christine Leunens: Cellába zárva

Melyik az erősebb, a nemzetszocializmus vagy a család? A horogkereszt vagy a szív? A rabság vagy a szabadság? Látszólag egyértelmű, a Cellába zárva azonban vastagon, dőlt betűkkel szedve, duplán húzza alá a tételszót: látszólag. 

Johannes Betzler 1927-ben született Bécsben, szerető, odaadó, családba. Apja a gyárát, anyja a házukat vezeti, nagymamája velük együtt él, de nagypapáját, és ami számára még fájóbb, nővérét, Utét korán elvesztette. A kiskamasz Johannes még nem igazán érti a világ működését, ekkor lép be életébe mentora. A bácsi a nagy térről, aki hangosan magyaráz a fajok eredetéről, és akinek szaporán rendülő öklénél csak a jobbkeze magabiztos lendülését tartja hősiesebbnek.

Christine Leunens 2000-ben kezdett kutatni a hitleri rezsim ifjú katonái, a Hitlerjugend után. Eddigi legismertebb írása, Taika Waititi Jojo Nyuszi című filmjének inspirációs forrása, a Cellába zárva végül 2008-ban jelent meg. A több nemzetközi díjat elnyert és egy színházi adaptációt is megért regény igazi erejét egyszerre piszok nehéz és pofon egyszerű megragadni. 

A Cellába zárva minden tekintetben megfoghatatlan, inkonvencionális mű. 

Hiszen ha azzal a rövid ismertetővel találkoznánk, miszerint egy német fiú és egy zsidó lány plátói szerelmét mutatja be a második világháború idején, automatikusan egy melodrámára gondolnánk. Ha azt mondom, a nácik rémtetteit meséli el, akkor egy már sokszor látott-hallott-olvasott, dokumentarista jellegű holokauszttörténet rajzolódik ki. És amint azt mondom, hogy egy elvakult árja szemszögén keresztül mutatja meg a Harmadik Birodalom felemelkedését és bukását, azon nyomban neonácinak bélyegeznénk. Ezzel pedig nemcsak tévúton járnánk, de pont olyan szűk cellába zárnánk be Leunens történetét, akárcsak ő a(z anti)hőseit. 

Johannes és Elsa Korr románca a mindenségről szól a tátongó ürességben. Ebből kifolyólag a Cellába zárva minden (legalábbis sok) műfajba besorolható, de úgy istenigazából egyikbe sem. 


A Betzler család tagjai egytől egyig önálló és egyedi értékek mentén körvonalazódnak. Adott az apa, aki egy zsidóval közös gyárat igazgat és mélyen elítéli a radikális jobboldal eszméit. Adott az anya, aki a család békéjét próbálja előteremteni azzal, hogy nem száll szembe a rohadt szellemiséggel. Adott a nagyi, egy letűnt kor harcosa, aki már csak a békés halálra vágyik. Adott a fiú, aki a mentális fejlődés legfogékonyabb szakaszában nézi végig, amint iskolájában a feszületet felváltja a Hitler-portré. Egy egyre inkább elfeketedő humorú, bájos családdráma panorámája formálódik, amelyet kizárólag Johannes szemszögéből követünk végig.

A Cellába zárva legemlékezetesebb szegmense éppen ez: a kisfiú olyan gyermeki naivitással viszonyul a fortyogó pokolhoz, mint A csíkos pizsamás fiú főhőse. Nem érti a diktatúra és a nyomor összefüggésrendszerét, a legrosszabbakból feltételezve a legjobbakat. 

Lélekromboló szembesülni a türannosz gaztetteivel egy gyermek szájából, aki tényleg azt hiszi, hogy azok jó cselekedetek.

Az Anschluss, majd a háború azonban az osztrák létminimumot is elhozza, amelynek következtében a fiatal srác elvakult Führer-imádata egy új szintet ér el, a család egzisztenciájáért gürcölő apja gyakori távollétében. Az idegen férfi példa- s mostanra istenképpé vált – a rendszer terveinek megfelelően. Johannes csatlakozik a hitlerifjakhoz, ahol ütegsegédként már a frontvonalon veszi ki részét a szerinte nemes feladatból. Az iskolai évek múlásával egy klasszikus young adult történet ivódik a családi dráma ívébe, s kínzó realitással ábrázolja egy komplett nemzedék agymosását és testi-lelki megnyomorítását. Ezekből a gyerekekből és utódaikból nőtt ki a neonácizmus ma is működő intézménye, a mezei rasszistáktól kezdve a holokauszt-tagadókig. 

Johannes életének fordulata egy nem várt helyről érkezik: egy alig észrevehető repedésen át a falból, Elsa Korr képében. A büszke árja szülei bújtatták a zsidó lányt, akibe azonnal belehabarodik, noha szerelme viszonzatlanul marad az évek múlásával. E találkozás a Cellába zárva valódi nyitánya, az alá- és fölérendeltségi viszony origója, a fokozatosan sorvadó rab és a „könyörületes” fogvatartó találkozása – a kérdés, hogy melyik szerep kié? Johannes egy olyan világot tár Elsa elé, ami hazugságból táplálkozik, s mint olyan felülírja az igazságot. Leunens ars poeticája szerint: 

„A nagy veszély nem abban áll, hogy a hazugságok nem igazak, vagyis valótlanságok, hanem abban, hogy valósággá válnak mások tudatában.” 

Ezzel pedig pellengérre állítja azt az egyetemesnek tetsző igazságot, miszerint a börtönőr őrzi a rabot. Ezek a kérdések a regény felétől teljes mértékben áthelyezik a fókuszt, így a háború vége nemcsak a fiatalok számára jelent válaszvonalat, hanem az olvasó számára is. Az eddigi tempó erőteljesen megremeg a Stockholm- (vagy éppenséggel a Lima-) szindróma szimbolikus erejű feldolgozásában. 

Bár a regény második felvonása kevésbé dinamikus (vagy akár logikus), az összképen ez sem tud rontani. Leunens hihetetlenül részletgazdag kor- és társadalomképet fest az emberiség legsötétebb érájában, lírai mélységekben. Merészen ábrázolt főhőse szánni való, mintsem utálható, nem szerethető, de megérthető, gyermeki psziché és egy meggyötört lélek az emberi aljasság által bereteszelt Cellába zárva

 

Christine Leunens: Cellába zárva 

Athenaeum Kiadó, 2019
Fordította: Tábori Zoltán

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..