Papírfény

Az Élő bolygó igazi kapitánya – David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

David Attenborough generációkkal ismertette szerettette meg a világ szépségeit – más generációk meg üdvrivalgással fogadják, amikor a műanyagszennyezés ellen szólal fel a Glastonbury fesztiválon. Ő egy személyben celeb, lovag, természettudós és tévés személyiség – influenszer, aki jobb irányba tudja mozdítani a világot. A pályája kezdeteiről szóló Egy ifjú természettudós történetei azonban egyszerűen csak klasszikus útleírás – mégis alkalmas arra, hogy az alig fél évszázaddal ezelőtti világról olvasva elgondolkodjunk arról, honnan is jöttünk és hová tartunk…

Pár évtizede még teljesen szokványos volt, hogy ilyen könyveket olvasunk. Sőt, még ilyenebbeket: Széchenyit, Kittenbergert, Molnár Gábort. Az utazásokhoz és a távoli, egzotikus tájak felfedezéséhez hozzátartozott a vadászat, az élő és az elpusztult állatok begyűjtése, preparálása, „hazajuttatása”. Meg persze a rácsodálkozás a fura kultúrákra, szokásokra.

David Attenborough: Egy ifjút természettudós történetei címlapEzek a fura népszokások ma már nap mint nap szembejönnek Facebookon, mindenki osztja az ilyen izgi dolgokat. Az egzotikus népeknél meg a mi életformánk jön szembe a Facebookon. Szépen uniformizálódik a világ, dübörög a globalizáció. A különleges élőlényekből lassan több él a mi állatkertjeinkben, mint eredeti élőhelyükön, a dzsungelek, erdők, spéci élőhelyek eltűnnek, hogy helyet adjanak azoknak a monokultúráknak, városoknak és ipari területeknek, amik lehetővé teszik, hogy mindenki ugyanúgy éljen, mint mi. Így megy ez…

De Attenborough még emlékszik arra, milyen volt az Édenkert.

A most 93 éves tudós már nem puskával, hanem kamerával felszerelve követte a vadonba bemerészkedő pionír fehérek nyomát – közvetlen nyomát. Még ha nem is volt ő az első fehérember ezeken a vidékeken, de sokszor az első, aki a hang és képrögzítés csodáját meg tudta mutatni a bennszülötteknek. Könyve tanúsága szerint ezt nem is egyszer kihasználta: a magnóra vett hangok visszajátszásával ugyanúgy meg tudta szerezni az indiánok és a világ túlfelén a dajákok bizalmát is.

David Attenborough lepkékkel
David Attenborough lepkékkel

Szédületes belegondolni, hogy ugyanez az ember, aki szó szerint üveggyöngyökön vásárolta meg a bennszülöttektől a vadállatokat ugyanaz az arc, akit az Élet a Földön meg az Élő bolygó révén mindannyian megismertünk gyerekkorunkban, akinek a stílusát ma parodizálják a YouTube-on, és aki mint legismertebb természetvédő, ilyen beszédet mond a műanyagmentessé váló könnyűzenei fesztiválon…

Úgy látszik, a karizmája korszakokon átívelő hatással van mindenkire.

De vajon mennyire jön ez át egy könyv lapjain keresztül?

Első pillantásra kicsit merevnek tűnik az Egy ifjú természettudós történetei stílusa. Nem csoda, végül is egy „Sir” írta – igaz, akkoriban még ő maga sem gondolhatta magáról, hogy valaha az lesz… Mindenesetre az angolos távolságtartás, merevség valahogy ott feszül a mondatokban, leírásokban. De aztán, ahogy belelendülünk az olvasásba, átdereng rajta egy másik jellegzetesség is: az angol humor. És ez, ahogy ráhangolódunk a könyvre, egyre kézzelfoghatóbbá válik, míg azt vesszük észre, hogy néhol hangosan hahotázunk. Lehetetlen nem asszociálni a másik nagy angol természettudós-ismeretterjesztőre, Gerald Durellre. Igaz, nála a humor látványosan (olvasmányosan) az egyik alappillér, de ahogy felfedezzük Attenborough stílusát, látjuk, hogy bizony az ő történeteinek és elbeszélési stílusának is ez van a mélyén… És hát persze a téma is hasonló: gyűjtőutak, problémás és elbűvölő állatok, fura emberek, utolsó pillanatban dugába dőlő úti- és gyűjtőtervek.

A könyv a „pályakezdő” Attenborough három expedíciójának leírását tartalmazza.

Attenborough első műsora arról szólt, hogy állatokat fognak be a londoni állatkert számára – annak idején teljességgel újdonság volt, hogy az állatokat vadon, a természetes környezetükben is megmutatják, nem csak a stúdióban. A természeten kívül pedig még ott az izgalom is: sikerül-e elfogniuk az expedíció tagjainak a kiszemelt állatot? Megszökik-e a jószág, ha veszélyes, nem okoz-e sérülést, hogyan ússzák meg épségben például egy óriási kajmán elfogását az expedíció résztvevői?

Charlie-t, az orángutánt eteti David Attenborough
Charlie-t, az orángutánt eteti David Attenborough

A Zoo Quest című műsor igen sikeres volt, nem csoda, hogy egyre újabb expedíciókra kaptak lehetőséget az alkotók. A tévéműsor mellé az expedíciók hátterét bemutatva könyveket is adtak ki – ezek közül háromnak a közös kiadása az Egy ifjú természettudós történetei. Egy Brit Guyanában, egy Indonéziában és egy Paraguayban folytatott gyűjtőút szerepel a kötetben.

A könyvek tehát annak idején azoknak íródtak, akik követték a sorozatot. Ma azonban már nem sokan emlékeznek a tévé őskorában, hatvanegynéhány évvel ezelőtt bemutatott fekete-fehér műsorra. Most tehát fordítva működik a dolog: akkoriban a tévéműsor hatására, annak kiegészítése képpen olvasták az emberek – most pedig a könyv hatására kezdhetnek el kutakodni a neten, hogy felleljék a régi sorozatot, vagy legalább pár részletét a YouTube-on.

És bizony a BBC nem hagyja cserben az embert. Sőt!

Nem csak hogy vannak fenn klipek a csatornájukon a Zoo Quest ikonikus (és most már a könyv olvasói számára is ismerős) jeleneteiből, de pár évvel ezelőtt megtalálták a színes(!) filmeket is, amikre eredetileg forgattak. Ezeket azonban soha nem vetítették eredeti színpompájukban, hiszen a BBC csak 1967-ben állt át a színes sugárzásra… Ma már ezeket a színes jeleneteket is megcsodálhatjuk a neten, és valami elképesztően hatásos így betekinteni a múltba.

A könyv legnagyobb értéke megsokszorozódik ezen felvételek láttán. Fantasztikus (és kicsit szomorú) belegondolni, hogy milyen nagyot változott a világ. Például a tévézésben-televíziózásban. Amikor Attenborough belekezdett a Zoo Quest sorozatba, az ötvenes évek közepén, még maga a televíziózás is gyerekcipőben járt. Az, hogy nem stúdióban, hanem a vadonban készítenek tévéfelvételeket állatokról, még sosem próbált újdonság volt – ma meg a neten nézünk olyan klipeket, amiket még egy-két évvel ezelőtt is technikai lehetetlenség lett volna leforgatni, és pár hónap után már legyintünk a „túlhasznált” újdonságokra.

Egész más volt a természethez való viszony is.

Akkor még simán befogták a ritka állatokat, és átutaztatták a fél világon ketrecbe zárva, hogy aztán gyerekek bámulhassák egy állatkertben. És voltak erdőségek és határtalan vadonok, amikben a civilizáció még nem tudta megvetni a lábát. Ma olyan világban élünk, ahol a ritka állatok nagyobb biztonságban vannak az állatkertben, ahol gondos szaporítóprogramokkal őrzik genetikai állományukat, mert élőhelyük áldozatul esett az erdőirtásoknak – Brazíliában példátlan ütemben gyorsul az eddig sem kisléptékű erdőirtás, de Indonéziában gyakorlatilag már el is tűntek az őserdők.

Attenborough egy régi világ egyik utolsó hírmondója – és egyben a jelenlegi világ egyik legnagyobb kihívásának, a klímaváltozás és környezetszennyezés elleni küzdelemnek az élharcosa. Ez a könyv az (elég hosszú és tartalmas) előszóval, a közelmúlt máris hihetetlenül távolinak tűnő világával annak ellenére is egy jó eszköz ebben a küzdelemben, hogy eredetileg nem ezért íródott. De a lényeg, hogy mindezek mellett érdekfeszítő, tanulságos és humoros olvasmány.

 

David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei

Park Könyvkiadó,  2019
Fordította: Makovecz Benjamin

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..