Papírfény

Álom és ébrenlét határán – Werner Herzog: Dereng a világ

Werner-Herzog-Into-the-Inferno-Fireball
Werner Herzog az Into the Infernoban

Egy japán katona, Hiroo Onoda évtizedekkel a második világháború vége után is egy trópusi szigeten harcolt. Az ő fejébe kalauzol Werner Herzog első regénye, a Dereng a világ.

Werner Herzog pályáját át- és átszövik a tragikus sorsú őrültek, az ambiciózus hősök lehetetlen álmokkal. Ezek a szereplők vagy véletlenül kerülnek elképesztően nehéz körülmények közé, vagy kísértik a sorsot – azonban a kitartásuk, vagy ha úgy tetszik, megszállottságuk átsegíti őket az ép ésszel felfoghatatlan szörnyűségeken. Ha nem is mindig menekülnek meg, a szilárd bizonyosságuk lenyűgöző és egyben megrettentő példát állít a nézők elé.

Herzog első regénye, a Dereng a világ hőse, Hiroo Onoda hadnagy kicsit mindkét hőstípust magába olvasztja. Tragikus sors jutott neki, hiszen japán katonaként ottfelejtették egy aprócska Fülöp-szigeteki szigeten a második világháborúban. Azonban magának is köszönheti, hogy közel 30 éven át harcolt a dzsungelben a nem létező ellenséggel, hiszen fanatizmusa, parancskövetése újra és újra meggyőzte arról, hogy a háború nem ért véget, minden ezzel ellentétes jel csak az ellenség megtévesztése. Teljesen érthető, hogy a német rendező felkarolta a történetét (amit sokan a Kincs, ami nincsen keresztül ismernek): Herzogot érdeklik az őrültek, érti őket és ami a legfontosabb, eléri, hogy mi is értsük, mi megy végbe a fejükben.

Az empátia és a fantázia jótékony összjátéka, a sokszor valós alapokon nyugvó történetek hiteles továbbgondolása azért is működhet Herzog filmjeiben, mert ő maga is őrült:

számos hajmeresztő anekdota fűszerezi az életét, például rezzenéstelen arccal tűrte, amikor interjúszituációban meglőtték egy légpuskával, fogadásból megette a cipőjét, elgyalogolt Münchenből Párizsba egy beteg barátjához és nem utolsó sorban öt filmben is elviselte a közismerten kibírhatatlan Klaus Kinskit. Ahogy adott körülmények között ezek is megmagyarázható és érthető tettek voltak, úgy Onoda fejébe helyezkedve is teljesen logikusnak tűnik, amit csinál. 29 év egy szigeten, eleinte egy kis csapat tagjaként, végül magányosan – miért hagyná abba a harcot? Melyik pillanatban? A Dereng a világ érzékletesen levezeti, hogy mi, mikor, miért volt gyanús: a röpcédulák, az újságok, hangszóróból sugárzott üzenetek a megadásról nem képesek áttörni Onoda szilárd meggyőződésének falát. „Mi volt ez? Tényleg az öccse volt, vagy valami párás kiméra? Onoda nem tudja beilleszteni az eseményt a meggyőződései konstrukciójába. Az ellentmondással kell élnie.” (100)

Az 1922-es születésű Onodát 18 évesen sorozták be, 22 éves korától pedig Lubang szigetén állomásozott. Parancsba kapta, hogy foglalja el a szigetet, és semmilyen körülmények között ne adja meg és ne is ölje meg magát. Onodának megígérték, hogy visszajönnek érte, és ez tulajdonképpen meg is történt, 29 év elteltével. Ahogyan az ide vezető út, úgy Onoda meggyőzése is teljesen logikus – előbb is eszébe juthatott volna a japánoknak, hogy az egykori ígéret teljesítése az egyetlen működőképes módszer a katona hazahozatalára, gondolhatjuk. Ezzel párhuzamosan Onoda hideg logikáját jellemzi az is, ahogyan a körülötte zajló eseményeket a második világháború folytatódásaként értelmezi. Az eget már Korea, Vietnám légicsapásai világítják be, ő viszont mindezt bizonyítéknak veszi, hogy a megadásra, előbújásra felszólító üzenetek álhírek. Lám, nem ért véget az ő háborúja.

A háború örök.

A történelemfilozófiailag is kiábrándító gondolat magában hordozza, hogy Onoda miért végtelenül tragikus sorsú karakter – a falusiak a regényben szent bolondként tűrik meg, majd egyfajta mítosszá nemesedik a valóságban több embert megölő, ezért problematikusabb figura.

„Ám olyan pillanatok is vannak, amikor Onoda kilép a dzsungelből, és lead egy lövést a rémült falusiak feje fölé, csak hogy jelezze, még itt van, továbbra is megszállva tartja Lubang szigetét. Mítosszá válik. A helybeliek számára ő lesz az erdő szelleme, csak suttogva mernek róla beszélni. A Fülöp-szigeteki hadsereg számára, amely nem tudja őt kézre keríteni, az ügyetlenségük intő jele lesz, ugyanakkor olyan tisztelettel beszélnek róla a katonák, ahogy egy kabalafiguráról szokás.” (70)

dereng-a-vilag

A Dereng a világ legizgalmasabb rétege azonban a valóság bizonytalan érzékelése, amely a címben is tükröződik. Az álom és ébrenlét összezavarodása újra és újra felmerül a szövegben. „Lehet, hogy csak álmodom a háborút? Lehet, hogy sebesülten fekszem egy tábori kórházban, és amikor évek múltán végül felébredek az öntudatlanságból, azt mondja nekem valaki, mindez csak álom volt. Álom az őserdő, az eső, minden. Lubang szigete talán egy képzeletbeli hely, mint amilyenek a korai felfedezők térképein voltak, amelyeken szörnyek népesítették be a tengereket, és az embereknek kutya- és sárkányfejük volt?” (74-75) A regény végén Onoda bizonyítékot talál, hogy nem álmodta mindazt, ami a szigeten zajlott –

abban viszont továbbra sem biztos, hogy valóban jelen volt-e az események során.

Ugyanígy az idő múlásának relativizálása, az idősíkok egymásra rétegzése is a „kizökkent az idő” létbizonytalanságát húzzák alá. Herzog súlyosan koppanó mondatokkal jelzi, hogy Onoda mi mindenről maradt le a számkivetettségében, de az időérzékelés eltorzulását, végső soron az idő értelmetlenségét is kíméletlen szavakkal közli. „Most először éreznek némi könnyűséget. A következő évtizedek súlya teljesen kitörli az ilyen pillanatokat, így ezt is.” (47) „Onoda mostantól két évig vagy pillanatokig a dzsungel mozgó része.” (99)

Mint az előszó beszámol róla, a kilencvenes évek végén a Japánban dolgozó Herzog szeretett volna találkozni Onodával, kettejük beszélgetése pedig bizonyára fantasztikus távlatokat nyitott meg. A Dereng a világ azonban nemcsak ennek, hanem Onoda sorstársainak is emléket állít: ugyanis nemcsak ő és társai, hanem számos japán katona nem fogadta el, hogy a háború véget ért. Utolsóként Teruo Nakamura adta meg magát, 9 hónappal Onoda hazaszállítása után. Hiroo Onoda 91 évig élt,

a Dereng a világ már a halála után jelent meg – így Herzog fantáziája szabadon szárnyalhatott,

amikor beleképzelte magát az agymosást szenvedett japán katonák helyzetébe.

A Dereng a világban könnyen felismerni Herzog játékfilmjeinek világképét, dokumentumfilmes narrációjának stílusát. Az Aguirre, Isten haragja, a Fitzcarraldo, a Vannak még csodák, A grizzlyember, a Hajnali mentőakció, a Kis Dieter repülni akar, vagy éppen legutolsó dokumentumfilmje, a The Fire Within: A Requiem for Katia and Maurice Krafft a vadonba vetett vagy azt választó emberek sorstragédiái, amelyekből kirajzolódik a dzsungel embertelensége és/vagy a természet pusztító ereje, amellyel szemben a gyanútlan vándor tehetetlen. Az éleslátó, kristálytiszta logikával deklaráló, vagy éppen elmélkedő, poétikus megfigyelések képszerűvé teszik a regényt, pedig Herzog kifejezetten szűkszavúan fogalmaz. A mondatokból a végzetszerűség, a determinizmus süt, amely súlyosbítja a középpontba állított, felfoghatatlan sorsot. A korábban tényirodalmat, esszéköteteket író, rendkívül művelt és olvasott Herzog kétségtelenül tehetséges regényíró – a Dereng a világ hiába karcsú kötet, hetekre elegendő gondolkodni valót és szellemi muníciót mozgósít.

Werner Herzog: Dereng a világ

21. Század Kiadó, 2022
Fordította: Szijj Ferenc

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com