Papírfény

Egy dalban az élet – Eric Idle: Mindig nézd az élet napos oldalát

A Monty Python oszlopos tagja, Eric Idle legújabb könyvében, a Mindig nézd az élet napos oldalát című „életrajzszerűségben” azt teszi, amihez a legjobban ért: humorosan ír. 

Egy valamit érdemes rögtön leszögezni: Eric Idle jól ír, ami azért is szerencsés, mert a Monty Python többi tagjához hasonlóan elsősorban írónak tartja magát. Ezt legfeljebb annyiban lehet pontosítani, hogy Eric Idle: humorista, aki mindegy, hogy milyen médiumon keresztül, forgatókönyvíróként, színészként, dalszerzőként, stand-up komikusként vagy jelen esetben könyvszerzőként lép elő, mindig is az lesz. A Monty Python minden tagjához hasonlóan egy művelt, intelligens multitalentummal állunk szemben, aki… na, most szólna közbe Eric, hogy ezt tartogassuk a ravatalához.

Idle nem először ír könyvet, Hakni az űrben című regénye (?) magyarul is megjelent, a Mindig nézd az élet napos oldalát közvetlen előzménye pedig a szintén magyarul is olvasható Mohó gazember naplója, ami turnénaplónak indul, majd ahogy elvész az Amerikát keresztül-kasul szelő turné újdonságának varázsa, jó érzékkel kezd a múltba kalandozni ahelyett, hogy repetitívvé válna. Elkerülhetetlen tehát, hogy ugyanazok a sztorik ebben az „életrajzszerűségben” is előkerüljenek, de itt kapcsolódhatunk vissza a szerző nagyságához: általában más kontextusban, más fénytörésben, vagy egyszerűen csak új részletekkel kiegészítve, bővebben meséli el a Mohó gazember sorai között már érintett anekdotákat. Például a háborús-internátusos gyerekkor vagy

George Harrisonnal való kapcsolata elég termékeny táptalaj ahhoz, hogy megérjen még egy kört.

A legfőbb újdonságot, egyben szervezőerőt pedig a címben is kiemelt dal adja: a Mindig nézd az élet napos oldalát (Always Look on the Bright Side of Life) kétségtelenül Idle legismertebb produktuma, egyszersmind a brit temetéseken legtöbbször felcsendülő dallam. A kötetben újra és újra felbukkan ez a dal; sokszor eleinte nem is világos, egy sztorinak mi a jelentősége, majd a csattanót ez adja. „Sajnos, mivel ez volt a záródal, és utána ivászatra lehetett számítani, nem sejtettem, hogy a színpadon ragadok, és a tütümbe öltözve leszek kénytelen találkozni Károly herceggel. Ha igazán szeretnék, hogy kiröhögjék önöket, próbáljanak tütüben mutatkozni a királyi család tagjával egy koktélpartin.” (238.)

Ám ennél áttételesebben is áthatja a Brian élete záróakkordja Idle könyvét, egyfajta életfilozófiává válik: az idén 77 éves komikus mindenről pozitívan ír, még a kudarcokat sem kudarcként éli meg, általános közelítésmódja az elégedett, könnyed és szívélyes emlékezés. Persze a tőle megszokott vaskosabb humort sem nélkülözi, azaz pont azt az utánozhatatlan egyensúlyt tartja fenn a Mindig nézd az élet napos oldalát, ami Idle alkotásainak (és a Monty Python életművének) a különlegességét adja: a maró gúnyt is képes elegánsan becsomagolni,

egyformán sújtja magát önkritikával és az ismerőseit csípős megjegyzésekkel.

A Mindig nézd az élet napos oldalát vicces és olvasmányos mű, igaz, a jelenhez közeledve egyre epizodikusabbá válik – ami érthető, hiszen nyilván mindenkinek kisebb a rálátása a közelmúltjára, még kevésbé szilárdult meg a narratívája, az értékelése a frissebb élményeknek. A vége felé tehát a könyv inkább magánjellegű leltárrá válik, ami a legtöbb önéletrajz csapdája: ilyenkor derül ki legkönnyebben, hogy az adott „híres embernek” más fontos az életéből, mint a közönségének, másról mesél szívesen és sokat, mint azt várnánk. Számára egy kis színészet, egy kis buli, egy kis írás, egy kis zene az élet, George Harrisonnal, David Bowie-val, Spamalottal, Robin Williams-szel, Eddie Izzarddal, az imádott családjával és persze a Pythonnal is, hiszen ez elkerülhetetlen, ám korántsem kizárólagos.

Ám Idle van annyira jó showman, hogy minden koncertjén előadja a slágerszámait is (lásd: cím), így azok sem érezhetik magukat becsapva, akik nem az itthon alig ismert tévéshowkról vagy a karibi nyaralásokról olvasnának, hanem a Repülő Cirkuszról és leágazásairól.

Az utolsó fejezetben pedig egyfajta keserédes számvetést is kapunk, persze egy pillanatig sem stílusidegen módon. „Még mindig a nevetés a legjobb bosszú. Egyszer kihuny a Nap, egyszer kihuny a galaxis, egyszer kihuny az egész univerzum. Én sem érzem túl jól magam. Hogy mit tanultam hosszú és fura életem során? Hát, először is azt, hogy kétféle ember van, és engem nem igazán érdekel egyik sem. Másodszor, hogy amikor nehéz döntés előtt állsz, általában a bármelyik a legjobb. Harmadszor, hogy mindig hagyd ott a bulit, ha valaki elkezd bongón játszani.” (281.) Pedig a Mindig nézd az élet napos oldalát még bongón sem lehet rossz.

 

Eric Idle: Mindig nézd az élet napos oldalát – Egy életrajzszerűség

HVG Könyvek, 2019
Fordította: Rusznyák Csaba

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
[email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya