Közvetlenül a vészkorszak után, a kommunizmus vérgőzös nyitóévtizedének Budapestjén játszódik F. Várkonyi Zsuzsa első regénye. Két főhősének különleges egymásra találásában mégsem a történelmi meghatározottság a hangsúlyos, hanem a feldolgozhatatlan trauma utáni túlélés – mint egyetemes emberi törekvés – kényszere.
A Férfiidők lányregénye az Akik maradtak című, a nézők és a kritika majdnem egyöntetű szeretetét elnyerő (Oscarra nevezett) nagyjátékfilm alapjául szolgáló mű. A kötet idén a Libri Kiadó gondozásában jelent meg újra.
A regény már zseniális címválasztásával kivívja rokonszenvünket. A történelem viharai, az elbeszélt események valós, kemény, viszontagságos kora (1948-56) jelenti a férfiidőket. A lányregény kifejezés – különösen a műfaj jelesebb képviselőit alapul véve – meglehetősen pejoratív, de legalábbis meghatározza azt, hogy milyen hangulatokra, témákra, és legfőképpen milyen végkicsengésre számíthatunk. A két szó társítása esetünkben pontosan leképezi a regény vállalását, és jelzi azt a feszültséget, ami a szöveget végig működteti.
A könyv szerzője, F. Várkonyi Zsuzsa közel négy évtizede dolgozik pszichoterapeutaként. Számos pszichológiai ismeretterjesztő könyv fűződik a nevéhez. A Férfiidők lányregénye az első irodalmi műve, és
a honi széppróza legszebb hagyományait idézi tartalomban, formában és hatásban egyaránt.
Történetének érzelmi fedezetét az a személyes érintettség adja, hogy családjából nem kevesebb, mint 32 ember halt meg 1944 nyarán, négy évvel a születése előtt. Szellemi muníció és élményanyag tekintetében pedig fő foglalkozása, az emberi lélek folyamatos tanulmányozása hitelesíti fiktív szerelemgyerekét.
A regény egy egymásra találás lassú folyamatának leírása kivételesen finom eszközökkel. A történet két főszereplője a negyvenes évei elején járó nőgyógyász, Körner Aladár és az épp, hogy tizenhat éves Klára. Mindketten holokauszttúlélők, elvesztették teljes családjukat. A férfi feleségét és két fiát, míg a lány szüleit és kishúgát. Aladár (Aldó) a deportálásból hazatérve fel kellett, hogy adja szülészi munkáját, mert többé nem tudott az újszülöttek szemébe nézni. Klára egyedül bátyjáról tudja, hogy él Nyugaton, de esély sincs a találkozásra. Klárát egyetlen élő rokona, az idős nagynéni, Olgi rángatja el a doktorhoz egy vizsgálatra, mert szerinte a leány testi és hormonális fejlődése korához képest aggasztó lemaradásokat mutat. A csendbe burkolózó, mindenhez és mindenkihez haraggal és daccal közelítő kamasz (innen Aladár későbbi, külön bejáratú névválasztása: Süni) és kimondhatatlan veszteségét néma imákkal és makacs hallgatással gyászoló özvegyember között innentől egy bonyolult, sokrétű, a külvilág számára értelmezhetetlen kapocs szövődik.
A barátság, az apa-lánya viszony és néhány megfogalmazhatatlan érzelmi összetevő varázslatos elegyéből áll ez az elemi erejű szövetség.
Testi-lelki támasz-viszonyuk életmentő egymásba kapaszkodásból fokozatosan egyfajta lassan gyógyító, megváltó barátsággá nemesedik, miközben idővel arra is képesek lesznek, hogy elengedjék egymást, és újra saját családjuk legyen.
Ezen az úton – ami egyszerre gyötrelmes és örömteli – sok-sok rövidke epizód vezet minket végig. Az együttélés és a gondoskodás egészen hétköznapi momentumaitól (fürdés, borotválkozás, alvás rituáléi) kezdve spontán megnyilvánulásokon át a nyelvi-tudományos kérdések megvitatásáig több bájos, szeretetteli jelenet idéződik meg, megvillantva a banálisban rejlő humort is.
Ezekre veti fenyegető árnyát a gyász, a fájdalom és a túlélők örökös lelkifurdalása. Klára emlékezetének sötétkamrájába rettentő mélyen eltemette az elfelejthetetlent. Rövid, de annál felkavaróbb jelenésekben és párbeszéd töredékekben találkozhatunk a rettenettel. Ezzel szemben a bűntudat démonaival folyamatosan harcoló Aladár a történet nagy részét tekintve hallgat fájdalmáról. Képtelen beszélni övéiről. A szekrény mélyére rejtett fényképalbumot is csak akkor engedi megnézni Klárának, mikor ő nincs otthon. Rendkívül mély depresszióban és elfojtások szorításában él. Süni élteti, lassacskán ő ad új értelmet és célt életének. „Akkor most elmondom neked, hogy a háború után három éven át csak azért álltam szóba nagy ritkán a Mindenhatóval, hogy újra elmondjam neki a dühömet, amiért engem életben hagyott. Nagyon tiszteletlenül beszéltem vele… De amióta te vagy, azóta minden este megköszönöm neki, és most már bocsánatot is kérek tőle. Mert ő tudta, hogy mi a célja velem. Csak egyedül olyan nehéz kibírni. Ha van kiért, akkor minden könnyebb” – vallja egy helyütt Aldó, megtörve bensője hallgatását.
A két fél egész lesz, megtanítják egymást élni és szeretni.
A Férfiidők lányregénye nem csak saját jogán remek irodalmi mű.
Elejtett mondataiban olyan kuriózum értékű kor- és helytörténeti adalékokkal szolgál az átmeneti (a vészkorszak végétől az államosításig tartó) évek és a Rákosi-korszak iránt érdeklődő olvasóknak, amelyek ritkán jelentek eddig meg a honi irodalomban is, filmművészetünkben pedig kiváltképpen.
Amellett, hogy zsigeri szinten megidézi a zsidóüldözés elmondhatatlan bűnét, ugyanilyen érzékletesen megmutatja azt, hogy micsoda emésztő feszültséget hozott társadalmunkba a besúgások láncolata, és még azt az időpillanatot is felidézi, mikortól a sarki fűszerest Közértnek hívták fővárosunkban.
A regény három nézőpontot váltogat, amik sokkal inkább a hangnem finom módosulásait, illetve időbeli távlatok nyitását jelentik, mintsem a narratív szemszög áthelyezését.
Az egyik ilyen megoldás, hogy az egyes szám harmadik személyű, hagyományos elbeszélést néhány esetben az Aldó életének fordulópontjait röviden elmesélő epizódok törik meg. Ezeket az intermezzókat kevesebb szerzői „lábjegyzet”, szűkszavúbb, puritánabb nyelvi megformáltság jellemzi, s ettől talán még kíméletlenebb az összhatásuk. A másik eszköz a mű naplójellegét erősíti. A Süni titkos könyvecskéjébe születő számtalan – kezdetben néhány soros, majd egyre terjedelmesebb – levélke, feljegyzés a leányzó legtitkosabb gondolataiba, érzéseibe, álmaiba enged bepillantást, és eleinte összeszoruló gyomorral olvassuk őket. Az első néhány iromány címzettjei ugyanis Klára szülei, elvesztett családtagjai. Később csak úgy magának írogat, míg végül Aldóval történő tétova, de gyengéd levélváltásaiba is beleleshetünk. Klára bejegyzésein keresztül fokról fokra szemtanúi lehetünk a sérült lelkű árva kislány gyötrelmes felnőtt nővé válásának, gyászmunkája fokozatainak.
A záró fejezetben aztán csak ez utóbbi forma jelenik meg, teljesen új funkciót kapva. Tíz évet ölel fel ez a rész. Szinte távirati stílusban értesülünk fontos és súlyos dolgokról, fordulópontokról is, és öles léptekkel haladunk az időben. Kicsit elnagyolt megoldás, a komótosan, finom rezdülésekből építkező szöveg nagyot döccen. Vigaszként szolgál, hogy a történet ívét és a katarzis hatásfokát már ez sem tudja lerontani.
A kötet fülszövegén található egy idézet a szerzőtől, aki így vall: „A szép-emberit akartam megírni, azt, amit az én túlélőimtől kaptam, láttam. Az ocsmány-emberit már annyian megírták…” Nos,
F. Várkonyi Zsuzsa nemcsak a sok ocsmányság közt makacsul életben maradó szép-emberit tárja elénk, hanem az egyetemes-emberit is, és ez nem kis teljesítmény egy ilyen letisztult, puritán, irányzatok és műfajok felett álló mese esetében.
A Férfiidők lányregénye lemondóan, magába záródóan szomorú, panaszos történet, olyan, mint egy, az emberi történelem ismétlődéseinek és a gyűlölet ördögi köreinek kiábrándító és folyamatos jelenlétére válaszul lehorgasztott fej. Ilyenformán – dacára minden hatásnak, ami kimutatható benne – alaptónusában leginkább a bujdosóénekekre emlékeztet. A Férfiidők lányregénye egy derűt és erőt sugárzó mű. Példázat, de korántsem didaktikus példabeszéd. A benne tébláboló, sokáig földön fetrengő, majd lassan talpra álló hőseinek múlhatatlan életereje és boldogságvágya a sorok közé rejtve mutatja a követendő irányt. Záróakkordja pedig egyenesen parancsba adja. A Férfiidők lányregénye a gyógyulás és a remény könyve, de nemcsak szereplői (és szerzője) hiteles önterápiája okán fontos mű. Hitét vesztett korunk neurotikus embere számára minden betűje az élet maga.
Érdekel, hogyan hangzik a regény a filmváltozat alkotóinak tolmácsolásában? Az Akik maradtak Facebook oldalán most megnézheted és meghallgathatod többek közt Szőke Abigél, Hajduk Károly és Tóth Barnabás felolvasását!
Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Libri Kiadó, 2020
