Fókuszban Papírfény

Fenevad a tengerparton – Peter Benchley: Cápa

A víz alatt sejtelmesen úszó kamera, ami egy húst szaggató, vért ontó szörnyeteg tekintete. Fenyegetően közelít mit sem sejtő áldozata felé, miközben John Williams egyszerű, de vészjósló taktusai egyre hangosabbá válnak. Szerintem nincs a Földön ember, aki ne tudná ez alapján, hogy Spielberg klasszikus A cápájáról van szó – de a könyvváltozat is élesen él az emberek emlékében?

Amilyen sokszor szokták emlegetni a hollywoodi csodagyerek kasszát robbantó, trendteremtő, megkerülhetetlen mesterművét, legalább annyira kevés szó esik (legalábbis manapság) a film alapját képező regényről. Peter Benchley 1974-ben megjelent kötete klasszikus bestsellernek számított kijövetelekor, témája az emberevő, szinte mitikus természeti erőként támadó cápa pedig fel is keltette a fiatal Steven Spielberg érdeklődését, aki alig másfél évre rá mozivásznakra is vitte a filmváltozatot. Az egész amerikai filmiparra gyökeresen kiható sikerű adaptáció termesztésen a könyvváltozatnak is hosszú életet adott, konkrétan

az azelőtt nélkülöző, pénzt alig látó Benchley kis túlzással akkor is jól megélt volna évtizedekig, ha többé nem ír egy oldalt se.

Kis érdekesség, hogy az író a regény publikálása utáni években egyre inkább felelősnek érezte magát a cápákkal szembeni negatív sztereotípiák elterjesztésében és az ebből következő cápavadászat fellendülésében. Benchley éppen emiatt lelkes óceán- és állatvédő lett idősebb korára – annak ellenére, hogy munkássága szorosan kapcsolódik a tengeri szörnyek és az ember szembeállásához. Még Spielberg filmváltozatában is jelentősen kivette a részét társforgatókönyvíróként. Ebből gondolhatnánk azt, hogy A cápa regényváltozatában minden megvan, ami a moziváltozatot klasszikussá tette. Viszont a válasz ennél kicsit összetettebb és kiábrándítóbb.

Maga az alaptörténet nem különbözik semmiben: Amity tengerparti városát és az ott nyaraló, fürdőző turistákat megtámadja egy hatalmas fehér cápa. Ahogy szaporodnak a halálesetek, úgy lesz egyre nagyobb a pánik a lakosok között, és a média is hamarosan felkapja a fejét. Az ügyet kezelésbe vevő Martin Brody többfrontos harcban találja magát a fenevaddal, a médiával és a város polgármesterével is, aki félvén attól, hogy a cápa által gerjesztett pánik tönkreteszi a nyári strandszezont, inkább az eltussolás felé próbálja terelni a hőst. A rendőrfőnök végül rájön, hogy a hagyományos módszerek nem fognak beválni, szemtől szemben, véres küzdelemben kell legyőznie a gyilkos cápát.

Az ördög a részletekben és a megvalósításban rejlik.

A Cápa első fejezetei remek tempóban indítják a sztorit,

a kiszámíthatatlan támadások, az áldozatok hozzátartozóinak hiteles reakciói és saját tétlensége miatti bűntudata hamar sarokba szorítja Brody-t, akinek közben feletteseivel (azaz a polgármesterrel) és saját széthulló házasságával is szembe kell néznie. Viszont ez a lendület látványosan megtörik az első száz oldal után. A már korábban is felbukkanó mellékszálakat és szereplőket Benchley egyre jobban a fősztori elé tereli. Amik ugyan terebélyesek, de nem viszik előre a cselekményt. Megpróbálja hőseinek lelki világát elemezni, hogy ez a helyzet és az elszigeteltség miként hat rájuk, ám ezek gyenge próbálkozások arra, hogy az átlag horrorponyva fölé emeljék a művet. Inkább láthatóbbá teszik a regény legfőbb problémáját: a jó kezdetet és az izgalmas befejezést egy sokszor borzasztóan száraz és unalmas középrész választja el egymástól.

Bruce, a műcápa a film forgatásáról

Spielberg nagyon jó érzékkel nyúlt az alapanyaghoz: pontosan tudta, mit kell kihagynia a regényből az adaptálás során. A cápa és a rá vadászó három férfi, Brody, Hooper és Quint dinamikája, feszült összecsapása a lényeg, semmi más. Nem kellenek a csapongó melléksztorik a városka történelméről, Brody válságban lévő házasságáról. Legyen lecsupaszított, tömör, nyers és hatásos. A könyvet olvasva hamar rájövünk, hogy pontosan ez a szikár határozottság, a feszültség és a rettenet folyamatos szinten tartása az, ami miatt mai napig emlékszünk a filmre (na meg persze ott van a zseniális rendezés, zene és a színészek).

A könyv túl sokat mond, túl sok rajta a felesleg, szem elől téveszti a célt.

Benchley pedig még a legjobb pillanataiban is eléggé középszerű író. Leírásai hol erősek és képszerűek, máskor fájdalmasan didaktikusak, jellemrajza közel sem olyan összetett, mint amilyennek gondolná, dialógusai pedig sokszor túlírtak, a szereplők sokszor még azt is kimondják, amit már nem érdekes.

Tud kellően feszült és hatásos pillanatokat alkotni, a strandos jelenet, amikor Hooper csónakja és a cápa fej-fej mellett versenyeznek, hogy ki kapja el előbb a tenger közepén úszó fiatal srácot, a könyv egyik abszolút csúcspontja. De az a zakatoló, az olvasót folyton sarokban tartó energia, ami már az akkor kortársának számító Stephen Kingnek kisujjból ment, az nem található Benchley prózájában. A helyzetét pedig még tovább rontja, hogy sikerül a könyv összes szereplőjét ellenszenvessé tennie; nem is meglepő Spielberg azon kijelentése, miszerint a regény olvasásakor az izgulás helyett inkább mindenkit meg akart etetni a cápával.

Ennek függvényében nem meglepő, hogy a Cápa igazán az utolsó száz oldalra kapja össze magát, amikor a három főszereplő végre tengerre száll és felveszi a harcot a nagy fehér, emberevő döggel. Mondjuk Benchley még ekkor is szívesen pofáztatja a szereplőit, de ekkor már annyira ki leszünk éhezve az izgalomra, hogy maximálisan értékelni fogjuk a vadászat minden idegtépő pillanatát, az órákon vagy akár napokon keresztül is tartó tengeri sakkjátszma kínkeserves pillanatát. Ki lép és támad előbb: a cápa vagy az ember?

A cápa regényváltozata korántsem átokrossz vagy „húsz-oldal-után-a-sarokba-dobod” kategória, de az biztos, hogy nem fog olyan maradandó élményt okozni, mint a film. Spielberg meglátta benne a spirituszt és kihozta belőle a legtöbbet. A könyv pedig megmaradt egy olvasható, de erősen középszerű, néhányszor kifejezetten nyögvenyelősen haladó thrillernek, ma, 2019-ben pedig egyfajta kuriózumnak. A „könyv jobb volt, mint a film” vitamondatra sokszor nem tudunk ellenpéldát mondani, de a Cápa regényváltozata közéjük tartozik.

 

Peter Benchley: Cápa

21. század Kiadó, 2019
Fordította: Veres Júlia

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..