fókuszban Papírfény

A kard ezúttal királynőt választott, és milyen jól tette – Frank Miller, Thomas Wheeler: Cursed: Átkozott

A Cursed: Átkozott egy jól ismert, már számtalan változatban feldolgozott történetet mesél újra. Joggal merül fel tehát a kérdés: érdemes-e, lehet-e még újat mondani az eredetileg Artúr király köré épülő mondakör összetett világáról, ha ezúttal a főhősből főhősnő lesz, a megszokott hatalmi (és nemi) szerepek pedig fenekestül felfordulnak? A noir képregények királya, Frank Miller (Sin City, 300) és Thomas Wheeler gazdagon illusztrált regénye válasz a kérdésre: érdemes is, lehet is.

Artúr király mítosza rengeteg alkotót megihletett már. A populárisabb felhozatalból, bőven a teljesség igénye nélkül: kaptunk belőle Mark Twain regénye alapján zenés vígjátékot (Egy jenki Artúr király udvarában), történelmi kalandfilmet (Artúr király), modern korba ültetett ifjúsági verziót (Király ez a srác!), több Wagner-operát, minisorozatot (Merlin), drámasorozatot (Camelot), fantasyt (Artúr király – A kard legendája), rajzfilmet (A kőbe szúrt kard), és persze a felsorolásból nem maradhat ki a Monty Python klasszikusa, a Gyalog galopp sem. Még ha utóbbi nyilvánvalóan kevéssé a történelmi hitelesség oldaláról igyekszik is megközelíteni a mítoszt – de ez máris gyanúsan önellentmondás:

lehet-e egyáltalán történelmileg hiteltelen egy mítosz?

Az Artúr-mondakör megszámlálhatatlan feldolgozása azt bizonyítja, hogy nem. A különböző adaptációk egymásra fittyet hányva ruházzák fel a szereplőket a többi feldolgozással ellentétes jellemmel, de könnyedén találunk példát a rokoni szálak teljes felborítására is – Morgana (vagy Morgan) például hol Artúr testvére, hol ellensége, míg Merlin és a Tó úrnője között zavarba ejtően sokféle rokoni kapcsolatot találunk, ha számba vesszük az eddigi feldolgozásokat.

Éppen ettől izgalmasak a mítoszok ihlette alkotások – mindig tükrözik az adott kor társadalmának gondolkodását és az aktuális trendet.

Így történhetett, hogy 2019-ben Miller és Wheeler olyat tett, mint eddig tudomásom szerint senki: az Artúr-mondakör középpontjába nőt helyezett.

Méghozzá a Tó úrnőjét. Míg a legelterjedtebb változat szerint Artúr az Excaliburt egy sziklából húzta ki, addig néhány forrás szerint a kardot a Tó úrnője egy tó mélyéről nyújtotta át Artúrnak. Nem éppen elhanyagolható szerep, az úrnőre általában mégis mindössze egy vízből kinyúló karként hivatkoznak. Ezt a méltatlanul csekély foglalkoztatottságot kompenzálja a Cursed: Átkozott, mely a könyvben Nimuéra keresztelt Tó úrnőjére koncentrál, és ezzel tovább bővíti a legkülönfélébb Artúr-mondakörök széles tárházát.

Nimue szerepe annyiban mindenképpen hasonlatos eredetijéhez, hogy elsődleges küldetése a kard kézbesítése – azzal a különbséggel, hogy ezúttal anyja utolsó kívánságaként Merlinhez kell eljuttatnia azt. Nimue az ég népe tündérnéphez tartozik, ám mivel gyerekként egy démonmedve megkarmolta, a lány különleges képességekre tett szert. Ezt azonban átokként éli meg, saját népe ugyanis emiatt boszorkánynak tekinti és kirekeszti. Éppen ezért Nimue elhatározza, hogy megszökik, ám kénytelen tervet változtatni, miután a vörös paladinok Isten nevében tisztogatás gyanánt a lány egész faluját és népét felégetik. Nimuét ekkor bízza meg anyja, az ég népének főpapnője a kard-küldetéssel. Ám

miközben Nimue az Excaliburt igyekszik eljuttatni a varázslóhoz, azon kapja magát, hogy népének tagjai a megmentőjükként, a vörös paladinok pedig első számú ellenségként tekintenek rá.

A kard birtokában ugyanis bármire képesnek érzi magát – még a paladinok lemészárlására és az általuk üldözött tündérnépek megmentésére is.

A merőben újféle megközelítésben Miller és Wheeler úgy döntött, nem csak hogy nőt állít a középpontban, de emeli is az Artúr-mondakör hölgy tagjainak fényét, míg a férfi (anti)hősöknek kicsit letöri a szarvát. Ugyanakkor a Cursed: Átkozottat nem lehet azzal vádolni, hogy egysíkú karaktereket vonultatna fel, épp ellenkezőleg:

annak ellenére sem engedett meg elfogultságot magának, hogy a történet a klasszikus ‘jó és rossz’ párharca köré szerveződik.

Így Nimue sem a tévedhetetlen amazon szerepkörében tündököl, a „modern” Tó úrnője gyakran hoz forrófejű döntéseket, aminek nem mindig jó a vége. Az általában hatalmas erejű varázslóként ábrázolt Merlin itt iszákos és megbízhatatlan, aki varázserejét már évszázadokkal ezelőtt elvesztette és úgy dörgölőzik, ahogy azt a helyzet éppen megkívánja. Artúr, az eredeti mondakör címszereplője ez esetben egy hol felbukkanó, hol eltűnő, erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető fiatal zsoldos. Az árnyalt ábrázolás és a jellemfejlődés azonban mindegyik fontosabb szereplőt végigkíséri, ezzel az olvasó véleményét is folyamatosan alakítva, árnyalva az egyes karakterekről. Még az Isten nevében a „másokat”, a tündérnépeket -és falvakat elpusztító és felégető vörös paladinok indíttatásainak, gondolkodásmódjának és ideológiájának feltérképezésére is bőven fordít energiát a könyv.

Különösen kiemelik az időszak torz brutalitását a kötet grafikái, amire nem a klasszikus értelemben vett ‘szép’ vagy ‘valósághű’ jelzők a megfelelőek – a rajzok kifejezetten durvák, egyediek és hangulatukban beleilleszkednek a mondavilág sötét atmoszférájába. Bár a kötetből készült Netlfix-sorozatot is vizualitásában különlegessé teszik az intróban megjelenő és az egyes jeleneteket összekötő illusztrációk, ugyanakkor kicsit le nem csapott labdának érzem, hogy nem a könyvben szereplő rajzok eredeti stílusát vette át a széria. Ahol így inkább kaptunk egy finomabb, könnyen emészthetően esztétikus megjelenítést, míg

Miller illusztrációi a maguk minden finomságtól mentes, nyers módján különlegesebbek.

A Cursed: Átkozott legfőbb erényei közé azonban Nimue belső világának, lelki vívódásainak és gyilkos ösztöneinek aprólékos, részletgazdag és érzékeny ábrázolása tartozik, valamint a vörös paladinok válogatott gyilkoló- és kínzómódszereinek kegyetlen és brutális, gyakran gyomorforgató leírása. És éppen ez a részletgazdaság az, amiben a könyv jócskán lekörözi a belőle készült sorozatot. A könyv oldalakon keresztül ad kimerítő leírást a lány érzéseiről, zsigeri gyűlöletéről és dühéről, a meggyilkolt szerettei iránt érzett szeretetéről és fájdalmáról, miközben saját népének lemészárlását kénytelen végignézni; ezzel szemben a sorozatbeli Nimue arcán még a leghúzósabb helyzetekben is maximum egy kis dac tükröződik. De a harcábrázolásban is alulmarad a sorozat: ugyan ott is látunk csuklóból levágott kézfejet, nem sajnálva a CGI-vért, de a könyv árnyékában a széria sem elég vérfagyasztó, sem elég szerethető nem lett.

Ami még érdekesebbé teszi Millerék verzióját, hogy sok ismert mondaköri karaktert eleinte álnévvel vagy kevésbé ismert névvel illetnek, viszont hol bőkezűbben, hol szűkmarkúbban, de elszórnak infómorzsákat a karakterek kilétét illetően, hogy a könyv egy izgalmas feladványként is helytálljon: vajon mikor üt be a heuréka-érzés, felismerve egy jól ismert karaktert az addig álnéven illetett szereplő mögött? Így rajzolódik ki szép fokozatosan többek között a zöld lovag, Percival vagy Lancelot is a sorok közül. Ha valaki mégsem lenne annyira jártas a kerekasztal lovagjai körében, annak sincs oka csüggedni, a könyv ugyanis előbb-utóbb mindenkiről lerántja a leplet.

 

Thomas Wheeler: Cursed: Átkozott
Illusztrálta: Frank Miller

Libri Könyvkiadó, 2020
Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Avatar

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya