Shakespeare-t nem ismerni olyan, mint ha valaki nem ismerné Madonnát, Spielberget vagy Mozartot. Ám, ha jobban belegondolunk, kicsit hasonló a helyzet Shakespeare drámáival, mint a Bűn és bűnhődéssel, A kis herceggel vagy éppen az ókori klasszikusokkal. Legkésőbb gimiben kötelezően találkozunk velük, átrágjuk magunkat a szövegeken, aztán nagyjából annyit tudunk elmondani róluk, amennyit eleve tudtunk. Meggyőződésem, hogy bizonyos szövegekre, ahogyan egyébként zenékre, képzőművészeti alkotásokra és filmekre is, meg kell érni.
Aki tehát olvasott már Shakespeare drámát, tudja, hogy micsoda kihívást jelent az anyag. Mert ugyan hihetetlenül gazdag a szövegek szókincstára, magával ragadó a ritmusuk, de mindezzel együtt hihetetlen figyelmet és fegyelmet követelnek az olvasójuktól. Nádasdy e kötetben egybeszerkesztett három fordítása ezt a problémát oldja fel, olyan módon, hogy a mai olvasó számára érthetőbbé teszi a sorokat. Habár mindenki látja lelki szemei előtt, ahogy Hamlet cicanadrágban térdel, kezében a koponyával, valamint a darabot záró vérfürdő sem okoz meglepetést, de valószínűleg kevesebben méláztak el azon, vajon milyen arc is volt ez a Hamlet. És a királyné? Rosencrantz és Guildenstern? És a Szentivánéji álom Titániája? Kik ezek a mesteremberek? Egy lépéssel persze előrébb vannak, akik láttak néhány filmadaptációt, netán színházi előadást, olyan értelemben, hogy a különféle megközelítések közötti eltérések talán elgondolkodtatták őket bizonyos kérdéseken.
Fontos megjegyezni, hogy Nádasdy eleve színházak számára fordította újra a színműveket, vagyis szükségszerűen bizonyos felhasználó igényekhez kellett igazítania a munkáját. Ez azonban az olvasónak is áldás, ugyanis Nádasdy bőségesen ellátta megjegyzésekkel, magyarázatokkal a drámákat. Ezekből fény derül többek között a szereplők nevének jelentésére, eredetére, de fontos történelmi, kultúrtörténeti utalásokra is felhívja a figyelmet. Sőt, a könyv végén még egy szószedet is van, amely a nevek helyes kiejtésében igazít el. Mint jó barátok, úgy kísérnek végig a szövegen ezek a lábjegyzetek. És itt időzzünk is el egy kicsit.
Egy könyv illata, tapintása, borítója, az illusztrációk, a szerkesztés, a betűtípusok mind-mind hatással vannak arra, hogy miként viszonyulunk a kötethez, és ezáltal talán arra is, hogy milyen a szöveghez való hozzáállásunk. Mind a borító – mély, barnás, feketés színeivel –, mind pedig a kisalakú, tömzsi kötet a bensőségesség érzetét kelti, így erősítve a már említett barátságosságot. Nádasdy közelebb hozza Shakespeare-t, méghozzá úgy – és ez az igazi érdeme –, hogy közben nem tolja előtérbe saját magát. Csak elvétve akad olyan szóhasználat vagy szövegrész, amelyben a fordító az írótól független alkotóként jelenik meg. Ilyen eset például, amikor a Szentivánéji álom Hermiája Új-Zélandot emlegeti szövegében, holott Nádasdy megjegyzése szerint azt még nem is ismerték Shakespeare korában. Összességében tiszteli az alapanyagot, és ahhoz ragaszkodva formálja értelmezhetőbbé, otthonosabbá.
A Hamlet-fordítás 1999-ben készült a debreceni Csokonai Színház számára, a Szentivánéji álmot 1994-ben fordította Nádasdy a budapesti Katona József Színháznak, a Lear király újabb változata pedig 2010-ben készült el a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház megbízásából. Ez egyébként először ebben a kötetben olvasható. Ajánlott azoknak is, akik már találkoztak a drámákkal, de azoknak is, akik most először vesznek a kezükbe Shakespeare-műveket.
