Papírfény

A lélek véres útja – The Walking Dead: Holtidő

Persze egy magamfajta zombibarátot jószerivel hidegen hagy, de tény, hogy Robert Kirkman The Walking Dead című képregénysorozatának Tony Moore által rajzolt első kötete, a Holtidő sablonokat halmoz. A fekete-fehér kiüresedett látványvilág mögül azonban fel-felvillan, hogy mire fel is a kultikus rajongói tisztelet vagy éppen a legjobb képregénysorozatnak járó Eisner-díj: az erkölcsi gátak lemorzsolódásának lehetünk majd szemtanúi.

A Holtidő pontosan ott kezdődik, ahol a hasonszőrű Danny Boyle-remek, a 28 nappal később. Egy férfi a kómából felébredve azt tapasztalja, hogy bekövetkezett a zombiapokalipszis. Nemhogy a családja, de az emberek is eltűntek, s hősünk egy ötlettől vezérelve a legközelebbi metropolisz felé veszi az irányt, mert vélhetően a katonaság oda terelhette össze az esetleges túlélőket.

A vánszorgó halottak első rettenetén kívül a 144 oldalas Holtidő jó, ha három fajsúlyos zombitámadást felmutat. S ha Kirkman ígérete igaz, miszerint az emberi züllés bemutatása a célja, ez a redukált, ám a részletek brutalitásával kidolgozott mészárlás- és harapásszám bőven elegendő ahhoz, hogy a túlélés fizikai feltételeit bemutassa. A lelki tusába való bevonódáshoz egy nagyszerű fogódzót kapunk a rendőr hivatású főhős, Rick Grimes személyében, akinek az egyik első dolga, hogy magára egyenruhát öltsön. Mondanunk sem kell, túlélőkre is akad, tábortűz fényénél némiképpen hatásvadász módon ki-ki el is meséli az egyéni tragédiáját, hogy aztán a csoportkohéziót romboló konfliktusok kötelező körei felé haladjon a cselekmény. A szerelmi háromszög vezérszála mellett szerencsére Kirkman előszeretettel időzik el olyan problémakörök mentén, mint a gyermekek fegyverviselése vagy az árvaság, s mindeközben hétköznapi jelenségeknek is teret enged. Néhány pillanatig tartó békés mindennap kedvéért pletykaorientált női csacsogásokat iktat be a társadalmi összeomlás kötelékébe.

A járvány elsöpörte a civilizációt, a Holtidő hőseit azonban még az emberi mivolt fűti. Látszólag, mert a moralitás már imbolyog, s talán ezt hivatott kifejezni a halandók és a zombik közti vizuális kontraszt. Amellett, hogy a zombik komolyabb félelemfaktorral rendelkeznek az aprólékosabb kidolgozottságnak hála, szikár arcú hőseinkkel szemben a viselkedésformák nyers végpontját is jelképezik. A fekete-fehér kiüresedésnek még csak a nyitányánál járunk.

Minden történetet el kell kezdeni valahol, s mivel a zombikat felvonultató szubzsáner esetében eredeti ötletekkel már igencsak nehéz előállni, Robert Kirkmant sem hibáztathatjuk azért, hogy sokszor látott elemeket vett elő az apokaliptikus közegábrázolás érdekében. A kiváló horrorok alapját méregerős drámai mozzanatok jelentik, s a Holtidő fennakadás nélkül lépett át a karakterológia első kapuján. A remekbe szabott borító is jelzi, az emberi kapcsolatoknak már vajmi kevés a létjogosultsága. Várjuk a folytatást!

Robert Kirkman, Tony Moore: The walking dead, Élőhalottak 1.: Holtidő
kepregeny.hu, 2011

Kiss Tamás

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..