Fókuszban Papírfény

Laterna Bergmanica – Ingmar Bergman: Laterna Magica

2018 minden kétséget kizáróan Bergman éve. A skandináv zseni július 14-én lett volna 100 éves, de immár 2007. július 30-a óta az égi színházban dirigál. A centenárium apropóján vettük elő legismertebb önéletrajzi könyvét, a Laterna Magicát, melyet feltétlenül ajánlunk elolvasásra mindenkinek, akit érdekel a film, a színház, vagy még inkább: egy makulátlan elme örök ragyogása.

Ingmar Bergmant (1918-2007) bemutatni senkinek sem kell. „A színház a feleségem, a film a szeretőm” – vallotta. Habár színházrendezőként is tevékenykedett, legnagyobb alkotói teljesítménye a filmművészethez kötődik. Termékeny művész volt: több mint 60 filmet rendezett és számtalan előadást készített Münchentől Malmőig. A modern filmművészet mestere, aki kiváló színészvezetési képességének köszönhetően színészei arcát a lélek indigójává változtatta, ezáltal Liv Ulmann, Max von Sydow, Bibi Anderson, Eva Dahlbeck, Gunnar Björnstrand egyedülálló és emlékezetes teljesítményt nyújtottak a svéd mester filmjeiben.

A Laterna Magica című, 1988-as önéletrajzi könyve nem az egyetlen, melyet íróként jegyez. Az 1994-ben megjelent Vasárnapi gyerekek egy kiskori emlék köré szerveződő írás, az 1991-es A legjobb szándékok története szülei kapcsolatára fókuszál, míg az 1996-os az Öt vallomás címmel megjelent önéletrajzi ihletésű kisregénye egy fiatal édesanya portréját helyezi a középpontba.

Mégis ez a legismertebb és a legszemélyesebb munkája.

A Laterna Magica azok közé a könyvek közé tartozik, melytől nehéz szabadulni, hiszen fegyelmezett és alázatos hallgatóvá avanzsálunk már az első lapoktól kezdve. Ennek oka nem (csak) a szerző jó írói képességében rejlik, sokkal inkább kegyetlen és brutálisan őszinte hangvételű történetei azok, melyek foglyul ejtik az olvasót és odaláncolják a szöveg terébe. A Laterna Magicát olvasni olyan, mintha Bergman Vergiliusként körbekalauzolna bennünket élete díszletei között és közben audiokommentárt fűzne az epizódokhoz.

A Laterna Magica erőssége a személyességében rejlik, mely Bergman filmjeinek is sajátja, ám ott általában közvetett módon jelenik meg. Maradva az Isteni színjáték párhuzamánál: Bergman élete – saját bevallása szerint – nagyrészt pokol volt, kevésszer purgatórium és a legritkább esetekben hasonlított csak a mennyországra. Életét és művészetét a magány, a szeretetnélküliség, a szorongás, a halál és a bűn tematikája hálózta be. Ezek a motívumok azok, melyek szövegében is visszatérnek.  

Bergman a könyvben nem lineárisan halad,

hanem ugrál élete történései között, ami inkább izgalmas megoldás, nem pedig zavaró konstrukció. Egyik pillanatban nyolcéves és a Schumann-cirkusz előadását nézi a dúsgazdag Anna néni társaságában, majd 1976-ban járunk egy pszichiátriai intézetben, miután adócsalással meggyanúsították, aztán megosztja velünk, cserediákként hogyan találkozott Hitlerrel és milyen hatást gyakorolt rá a Führer. Elmeséli, hogyan találkozott Chaplinnel vagy Greta Garbo milyen benyomást tett rá, valamint miért menekült el Barbra Streisand elől – ez utóbbi talán a legviccesebb történet a könyvben.

A közepes terjedelmű mű leginkább a rendező színházi tevékenységére fókuszál: a helsinborgi évek, a malmői időszak vagy a göteborgi periódus alatt zajló darabok próbáiról, a színészekkel való közös munkáról vagy a diktatórikus munkamódszereiről ír.  Bergman a bemutatók sikerességéről éppúgy szót ejt, mint a csúfos kudarcokról. És mintha ez utóbbi hangsúlyosabb lenne; ám elképzelhető, hogy ez a sötét tónus nem fedi a valóságot,

sokkal inkább egy pesszimista művészember túlzó projekciója.

A könyv másik csapásirányát filmes karrierjének állomásai alkotják. A szöveget olvasva a legnagyobb Bergman-rajongók elszórakozhatnak azon, hogy kitalálják, a megtörtént eseményeket melyik filmjében használta fel a svéd mester. Példának okáért könnyen felismerhető, hogy a lelkész apa módszeres kegyetlenségei – a verések, a bezárások, a büntetések – a Fanny és Alexander című nagysikerű filmjében köszönnek vissza.  Előfordul, hogy Bergman maga súgja meg nekünk, melyik esemény ihlette például a Jelenetek egy házasságból című filmjének egy epizódját.

A könyvben szót ejt magánéletéről is, ám ezek a részek meglehetősen szűkre szabottak. Öt feleségéről, megannyi szeretőjéről szenvedéllyel és szerelemmel ír, ám mindig hangsúlyozza saját hűtlenségét és kegyetlenségét.

Elgondolkodtató, hogy nyolc gyermekét szinte alig említi.

A nők és a szexualitás iránti szenvedélyénél csak egy valami volt erősebb Bergman életében: alkotói kedve és a mozi, valamint a színház iránti apadhatatlan lelkesedése. A Laterna Magicát olvasva sorra bukkanunk olyan praktikus tanácsokra, melyek egy alkotó ember számára hasznos muníciót jelenthetnek. „Ne csinálj mindent egyformán fontosra, különben megfojtod a közönséget”– segítette ki 1945-ben az elsőfilmes rendezőt Victor Sjöström (aki akkoriban már a svéd filmművészet meghatározó személyisége volt) Bergman Válság című filmje során. És az ilyen pragmatikus anekdotákból sokat tartogat a könyv, melyek az alkotó emberek számára (is) igazi Kánaánt jelenthetnek!

Vannak, akiket imád (anyja, Ingrid, Strindberg), vannak, akikről megvetéssel szól (apja, bátyja, Isten), ám a legkritikusabb önmagával szemben. A kép, mely saját reflexiója mentén rajzolódik ki Bergmanról, egy végletekig szorongó és rendkívül tehetséges ember portréja. Gyerekként gyilkos ösztönök és kegyetlen gondolatok kínozták, felnőttkorában túl ambiciózus, nárcisztikus, ám cseppet sem empatikus személy benyomását kelti. Ám még mielőtt olvasás közben ezt megfogalmaznánk, Bergman előttünk jár egy lépéssel: felölti bírói palástját és minket megelőzve ítélkezik saját természete és tettei felett. És ebben rejlik Bergman zsenialitása: éleslátású és kiváló pszcihoterapeuta, akinek legkedvesebb páciense saját maga.

Tulajdonképpen ezt a terápiát változtatta művészetté egész életében, és a Laterna Magicában is ezt olvashatjuk!

A centenárium kiváló alkalom arra, hogy akik már olvasták, újra elővegyék és elmélyedjenek benne, hiszen a sokadik újraolvasáskor is találhatunk benne fel nem fedezett dimenziókat, mellyel nemcsak Bergman személyiségéről, hanem művészetéről is többet megtudhatunk. Akik pedig nem olvasták vagy egyáltalán nem szerették Bergman filmjeit, azok is adjanak egy esélyt neki, hogy megértsék és meglássák, miért volt nagy horderejű személyiség és alkotó.

Milojev Zsanett

Milojev Zsanett

Milojev Zsanett magyar (PTE BTK) és film szakon (PTE BTK, ELTE) végzett, és tanult Oslóban is a Média és Film Tanszéken. Készített már kisfilmet (Vénusz átvonulás), de dolgozott filmes újságíróként is. Szereti a modern művészfilmet, a slow cinemát, a magyar filmek elkötelezett híve és gyűjti a filmes könyveket.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..