Magazin

Vámpírcsemege – Inni és élni hagyni

Az aktuális True Blood őrületet már vizsgáltuk a témával foglalkozó cikk sorozatunk bevezető írásában, most nézzük, honnan indult az egész sikertörténet, mit fedezett fel magának Alan Ball, melyből az eddigi legsikeresebb HBO sorozat készült!

Ahogyan azt a regény címe is jelzi, ebben a világban nem a vérszíváson és gyilkoláson van a fő hangsúly. Köszönhető ez a japánok által kifejlesztett szintetikus vérnek, mely minden ízben, azaz vércsoportban kapható, így a legalitásba vonult vámpírok kedvükre válogathatnak vadászat helyett. Charlaine Harris vámpír-világa pontosan ettől egyedi, hiszen a témát feldolgozó művek tengerében új és izgató megközelítést választott.

Valóban, izgató is a mű, hiszen a rejtélyes gyilkosság-sorozat felderítése mellett az írónő nagy hangsúlyt fektet a szexualitásra. Vérbeli felnőtt romantikus-borzongató vámpírregény lévén főhősnőnk, a telepatikus képességekkel bíró Sookie és a főáramba (azaz az emberi világba) beilleszkedő, százas éveit bőven taposó Bill között szinte az első pillanattól kezdve vibrál valami. Harris remek ízléssel egyensúlyoz a naturista és az érzéki leírás határán, miközben ügyesen szövi a krimi szál alkotta szövetet. Karakterei kiváló megformálásának és szórakoztató stílusának köszönhetően a mű az utolsó betűig leköti figyelmünket és pontos arányban adagolja az izgalmat és csöpögésmentes romantikát. Most őszintén… ki ne akarna egy hasonlóan dögös és tökéletes vámpír hódolót?

Charlaine Harris: Inni és élni hagyni
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2009.

Kollár Flóra Anna

A BGF túltelített turizmus-vendéglátás szakának táborát erősítem, így bárkiben joggal merül fel a kérdés, mit keresek egy filmkritikai oldal szerkesztői között. A válasz a sokoldalúság, az ember addig próbáljon ki mindent, amihez kedvet, tehetséget érez, míg lehetősége van rá. Így voltam ezzel én is, mikor 2008 augusztusában, laikus filmimádóként a Filmtekercshez kerültem. Azóta nagy szerelmem, a rendezvényszervezés mellett folyamatosan fejlesztem a bennem érlelődő újságírót.

Filmek: Mindenevő lévén, nem tudok listát írni a kedvenceimről. Felőlem támadhat a Mars, apríthatnak a zombik, hősködhetnek a túsztárgyalók, szenvedhetnek fiatal, vagy épp idősödő párocskák az élet nagy dolgain. Jöhet a szórakoztató „limonádétól” kezdve, a könnyekig megható drámán keresztül a sötét hangulatú thrillerig minden; bármit szívesen megnézek, majd szelektálok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com