Magazin Papírfény

Ami belülről felemészt – Irvine Welsh: Mocsok

Deep Purple, Iron Maiden, New Seekers. Ezek a számok Bruce Robertson kazettás magnójából bömbölnek, amikor éppen szolgálatban, vagy azon kívül útnak indul tragacsával, hogy elrendezze a közel sem nyugalmas város ügyeit. Leginkább saját magát kellene rendbe tennie, el is kezd benne mocorogni valami…

A zenei párhuzamok nem véletlenek. Irivine Welsh korábbi műveiben is nagy szerep jutott a zenének, amelynek csúcsra járatásának tekinthető a Trainspottingból készült film kultusszá vált tracklistje, élén az Underworlddel. A zene mindennél alkalmasabb különféle hangulatok, érzelmek közvetítésére, éppen ezért olyan nagyszerű, hogy Welsh legújabb könyvében sem feledkezik meg erről. A karakterek jellemére rendkívül igényes Welsh, az általunk is ismert dalok említésével a pillanatról-pillanatra változó hangulatok, ellentmondások feszültségét tapogatja körül, az általánosból egyedit kreál, pontosan tudjuk kivel állunk szemben, mégis tele vagyunk kétségekkel.

A túloldalon Bruce Robertson nyomozó, akinek jelleme bántóan egyszerűnek hat. Egy nyomozás során ellop egy értékesnek tűnő tárgyat egy idős nénitől, majd eldobja azt; egy másik alkalommal egy tizenéves lányt kényszerít szexuális aktusra; szinte az összes nőnek, akivel lefekszik, van barátja vagy férje, akad olyan is, aki Bruce állítólagos legnagyobb cimborája; lebuktatja és megalázza homoszexuális munkatársát, egy másiknak a férfiasságát teszi közröhej tárgyává. Felügyelővé avatásának érdekében ahol tudja, ott uszítja egymás ellen munkatársait, hazudozik, keresztbe tesz, mindezt érzelmek nélkül. A Bruce szemszögéből íródott könyv első harmadánál már szinte a felszínesség határát súrolja ez a tahó hozzáállás, amikor valami megmozdul.

Pontosabban eleinte csak viszketni kezd. Itt jutunk el a cím értelmezéséig. Azon túl, hogy ezen a ponton kijelenthetjük, hogy Bruce-ra is illik ez a jelző, elkezdünk belemászni a rendőrségi visszaélések és alvilági mozgolódások okán abba a szörnyen mocskos világba, amely Bruce-nak osztályrészül jutott. Viszketése elhatalmasodik, illetve más belső folyamatokkal is társul, amely nem csak azt mutatja meg nekünk, hogy milyen is Bruce, amikor éppen nem arcoskodik és nem metált bömböltet az autójából. Fokozatosan belemászunk a testébe, belülről szemléljük őt, még az emlékeit is átéljük. Ilyen fokú azonosulást egy ennyire ellenszenves karakterrel ritkán él át az olvasó, de Welsh képes ezt elérni.

James McAvoy a Mocsok című filmben

Abszurdnál abszurdabb helyzetek (Welsh összes kedvelt tabudöntögető témájára találunk példát: rasszizmus, pornográfia, erőszak, drog, szabadságvágy), amelyekben egyre inkább megsajnáljuk Bruce-t, azonban mindvégig az ő szűrőjén át látunk, így nehéz valós képet alkotni helyzetéről. Edinburgh sikátorainak félhomályában vagy saját elhanyagolt lakásában tengődik és kezd teljes ellentmondásba keveredni önmagával. Bipolaritása önmagára és másokra nézve is veszélyes méreteket ölt, amit már nem tud leplezni kétszínű, nemtörődöm stílusával. Itt érzem a könyvben említett zenék hihetetlen erejét és indokoltságát. Ugyanis a könyv utolsó harmadánál egyre inkább jellemző Bruce kifelé mutatott keménységének, illetve befelé irányuló gyengeségének kontrasztja.

Az alább linkelt playlistben kigyűjtöttem a könyvben megjelenő zenék legjavát. Konkrét számok ezek, amelyekre egytől egyig igaz, hogy a keményebb stílusú dalokat (Iron Maiden, Deep Purple, Michael Schenker, Saxon) megemlíti barátainak és önmagának, ezzel tudatosan kifejezve, milyen hozzáállást is képvisel ő. Emellett azonban rengetek igen érzékeny és a történet szempontjából előremutató dalt hallhatunk (Frank Sinatra: You Brought a New Kind of Love To Me; The New Seeker: I Get a Bit Sentimental Over You; Michael Bolton: How Am I Supposed To Live Without You, egészen a könyv utolsó lapjain feltűnő érzelmes Billie Holiday dalig). Ezekben a dalokban közös, hogy öntudatlanul törnek fel Bruce-ból, általában részleteket dúdol belőle, olyanokat, amelyek tökéletesen körülírják aktuális és reális helyzetét, például a Billie Holiday esetében „Why not take all of me…”.

Persze ezekről az ösztönös reflexív segélykiáltásokról ő abszolút nem vesz tudomást, sőt, ha rajtakapja magát, viccet csinál belőle. Az alább található playlist véleményem szerint jól mutatja Bruce kettős érzelmi világát, leginkább vívódását, ha figyelmesek vagyunk, minden belemagyarázás nélkül vehetjük észre, hogy az utolsó dalok igencsak szentimentálisak, egy végtelenül makacs ember szeretet utáni vágyakozását tükrözik. Az utolsó White Christmas című szám pedig mintha csak előrevetítené, hogy a sztori vászonra kívánkozik. Az 1954-es Fehér karácsony felidézése Danny Kaye és Rosemary Clooney főszereplésével, igazán abszurd zárlatát adja a tragikus történetnek.

Az éles kontrasztok sok esetben önkéntelen nevetésre indítanak bennünket, ami után néhány esetben talán el is szégyelljük magunkat. Hasonló hozzáállás tapasztalható Fassbinder esetében, aki mesteri szintre fejlesztette filmjeiben a karakterek mélységi ábrázolását. Nincs pusztán jó vagy rossz jellem, csak hihetetlenül bonyolult és megnyomorított lelkek, akik szeretetre éhezve próbálnak küzdeni, saját szabályrendszerük szerint. A tragédia abból fakad, ha ez az egyedi, a többségtől eltérő szabályrendszer, semmilyen formában sem egyeztethető össze a társadalom elvárásaival, ellenségeket szül. Ezáltal szinte kivétel nélkül a főhős vesztét okozzák. Bruce mizantróp figuráját a társadalom termelte ki önmaga számára, Welsh könyve pedig azért kiváló, mert pontosan erre világít rá. Kár, hogy a könyv magyar nyelvű fordítására tizenhat évet kellett várni, de most itt van, a belőle készült filmmel együtt, aminek filmzenéje ugyan eltér a könyvben szereplő daloktól, mégis hasonló pontossággal világ rá a mai ember tragédiájára, úgy hogy közben a fekete humor egyik klasszikusává növi ki magát.

Avatar

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Címlapon

Video

Kik a legújabb szereplők a streamingpiacon és vajon melyiküké a jövő? A VLOGtekercs második adásában folytatjuk a seregszemlét és egy kis jövendölgetéssel is készültünk!

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya

A videó Tóth Nándor Tamás cikke alapján készült.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..