Magazin Papírfény

Ismerős recept – James Dashner: Az útvesztő

az utveszto_konyvAhogy azt már a film esetében is írtam, Az útvesztő gyanúsan hasonlít az olyan mostanában divatos ifjúsági regényekhez, mint Az éhezők viadala vagy A beavatott – de miben hoz újat?

Az eredetileg könyvelőként dolgozó James Dashner egy huszárvágással az ifjúsági regények egyik fenegyereke lett, de hát ez ma már csak így megy, lásd még a korábban recepciósként dolgozó Stephanie Meyert (Alkonyat-széria). Kihasználva az elődök által kitaposott ösvényt, kész recept alapján dolgozott: legyen többrészes, legyen benne egy elzárt hely, lázadó fiatalok és természetesen egy kiválasztott.

Az útvesztő egy labirintus közepén indul, a Tisztáson. Ide érkeznek egy föld alatti lifttel időről-időre a fiatal fiúk, akik azt se tudják, hogy miért kerültek ide, és azt se, hogyan juthatnának ki. Ne lepődjünk meg, ha már a könyv elején felbukkan a „hm, mintha ezt már olvastam volna”-érzés, hiszen a csak fiúkból álló kis kommuna meglepően jól szervezett mini-társadalmat alakított ki á la A legyek ura. Vannak vezetőik, tanácsuk és persze céljuk: a Futárok segítségével felderíteni a labirintust és keresni a kiutat – dolgukat nehezíti, hogy az útvesztőben hemzsegnek a gyilkos Siratók, és a labirintus falai minden este arrébb vándorolnak.

A történetet Thomas, a legutolsóként érkező fiú szemén keresztül követjük végig. Thomas belső gondolatai és cselekedetei alapján nemcsak igényesen kidolgozott karakter, de pont olyan, amilyennek egy átlagos tinédzsernek lennie kell: nem törődik bele a dolgok rendjébe, hajtja a kíváncsisága, öntörvényű és nagyon fontosak neki a barátai – egy szóval tökéletes mintát jelenthet az ifjú olvasóknak.

Az útvesztő rettentő olvasmányos, nagyon hamar ki lehet végezni a 361 oldalas művet. Ez annak is köszönhető, hogy tele van rejtélyekkel, amelyek folyamatosan hajtanak minket előre az olvasásban – a végén pedig vagy kapunk rájuk válaszokat, vagy az ügyes írói fogásnak köszönhetően el kell olvasnunk a tetralógia további részeit. A könyv nem szűkölködik brutális és véres leszámolásokban, amelyek java része a filmből (feltehetően a korhatár besorolás miatt) kimaradt, és amelyek valószínűleg meg sem fognak kottyanni a Counter Strikon és Grand Theft Auton felnőtt generációnak.

Miben nyújt újat tehát Az útvesztő? Egy kicsit új karakterek, új helyszín és új problémák, de a vezérfonál annyira azért nem más, hogy a műfaj kedvelői eltántorodjanak tőle. Ha pedig valaki már unta Az éhezők viadala vagy A beavatott a női főhőseit, akkor Az útvesztő legalább ezen a téren hozni fog némi felüdülést.

Avatar

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya