Papírfény

Tolkien boncasztalon – J.R.R. Tolkien: Kullervo története

Kullervo elég ellenszenves figura. Mindenkit utál, bosszúálló, magának való, ugyanakkor roppant erejű és mágikus képességekkel rendelkezik. Tolkien mégis őt választotta első prózai művének főhőséül.

Szó szerint kell érteni, hogy „választotta”, mert Kullervo nem kitalált karakter. Pontosabban természetesen kitalált, de nem Tolkien találta ki: a finnek nemzeti kincsében, a Kalevalában szerepel komor alakja és sztorija. Márpedig ha A Gyűrűk Ura alkotója érdekesnek találta annyira, hogy foglalkozni kezdett vele, és a bukást meg az ösztöndíját kockáztatva az egyetemi szigorlataira való készülés helyett inkább finnül tanult, hogy eredetiben olvashassa, ráadásul az első írói próbálkozásainak ő a főhőse, akkor megéri nekünk is megismerkedni vele. Akármennyire nehezünkre esik is ez.

Bizony, nem könnyű olvasmány a Kullervo története.

Kullervo története TolkienA finn balladák stílusában íródott, nagyítóval kell keresni benne a rokonszenves szereplőket, ráadásul – ahogy egy balladához illik – komor hangulatú és tragikus eseménysorozatot olvashatunk. Kullervo apját a saját testvére öli meg egy elfajuló testvérviszály során. Anyját és testvéreit a gyilkos nagybácsi szolgasorba kényszeríti, a már fogságban született, de három hónaposan egy felnőtt férfi erejével és eszével rendelkező, varázslatos fiú pedig bosszút esküszik ellene. A gonosz nagybáty persze többféle módon próbálja eltenni láb alól, de a mágiának köszönhetően ez sosem sikerül, viszont érthető módon Kullervo egyre megkeseredettebbé válik – aztán mikor nekiindul a világnak, ott is sorra érik a keserű tapasztalatok. Nem csoda tehát, hogy egy senkiben sem bízó, senkivel sem törődő, rosszindulatú, könyörtelen alak válik belőle. Viselkedésének köszönhetően begyűjt néhány átkot meg baljóslatú jövendölést, amik aztán persze be is válnak, és történetének vége még tragikusabb és elkeserítőbb, mint az eddigiek…

A „jó hír” az, hogy ez a keserves – ám gyönyörűen megírt – történet nincs ötven oldal sem. A rossz pedig az, hogy nincs is vége. Nincs befejezve – a Kullervo történetét Tolkien sosem írta meg teljesen, az író halála után, a jegyzetei között turkálva lehetett csak összeállítani belőle egy csonkolt, sosem befejezett változatot.

Akkor hogyan tudott kiadni az Európa Kiadó egy több mint kétszáz oldalas kötetet ezzel a címmel? Úgy, hogy – hál’ istennek – nem csak Tolkien befejezetlen műve szerepel benne, hanem egy csomó minden más is.

A szerkesztői jegyzetek fontosak ugyan, ám nem nagyon érdekesek – jelen esetben viszont abba a különös munkába adnak bepillantást, ami egy nagy író után hátramaradt rengeteg papír meg kézirat ad. Mit kell megtartani egy sokszorosan áthúzott, átjavított anyagból?

Mi számít eredetinek?

Hogyan kell nyomára bukkanni és visszaadni néhány, a kézirat szélére vetett jegyzetből azt, hogy mit is gondolt, érzett a szerző, mit és hogyan akart elérni, mi foglalkoztatta? És egyáltalán, mikor írta mindezt?

Furcsa belegondolni, hogy ma, amikor számítógépen, esetleg egyenesen felhőbe írják alkotásaikat az emberek, hogyan működne mindez. Ha száz év múlva egy irodalmár egy író munkájával szeretne foglalkozni, vajon hogyan fog majd dolgozni a draftok, emailek, a különböző gépeken különböző fájlokban tárolt verziók között? Egyáltalán, lehetséges lesz majd egy író örökségét hasonlóan feldolgozni, mint ahogy az Tolkien műveivel történt?

A technika fejlődése egyébként a Kullervo történetében is megfigyelhető. A kötetben ugyanis helyet kapott Tolkiennek két, a Kalevalával foglalkozó esszéje, pontosabban egy-egy előadás kézirata. Az egyik kézírásos, a másikat viszont géppel írta. Sajnos a kettő gyakorlatilag ugyanaz, így az érdekességen kívül nem látom sok értelmét, hogy ugyanannak a szövegnek két változata került be – másrészt maga az esszé a legjobb, legérdekesebb része ennek a könyvnek.

Óhatatlanul felmerül ugyanis a kérdés: vajon miért ezzel kezdte írói munkásságát a nagy, A Gyűrűk Uráról ismert Tolkien?

Mit látott ő a Kalevalában, miért szerette ennyire, miért volt olyan fontos neki?

Ezekre a kérdésekre kapunk választ ezekből az esszékből – és abból a fejezetből is, ami a szerkesztő tanulmányát tartalmazza. Szerintem ezek a legjobb részei a kötetnek – maga a Kullervo története ugyanis láthatólag nem kész mű, a jegyzetek, kommentárok, bevezetések pedig inkább irodalomtudósoknak mondanak bármit is. Az viszont, hogy hogyan viszonyult Tolkien ezekhez a dolgokhoz, milyen jellegű volt a rajongása, honnan eredt, és ez milyen hatással volt a későbbi munkásságára, minden tolkienszerető olvasónak érdekes lehet.

Érdekes lehetne az is, hogy az eredeti kézirat egyes oldalainak fényképe látható a nagyalakú illusztrációkon. Sajnos azonban úgy tűnik, ezekre csupán a terjedelem felhízlalása miatt volt szükség. A képek ugyanis gyengék – illusztrációnak unalmas egy-egy kéziratoldal fényképe, ahhoz meg nem elég jó minőségű, hogy valaki saját maga próbálja meg elolvasni, tehát saját maga is „dolgozhasson” belőle, vagy legalább megpróbálhassa böngészni a nagy író „keze nyomát”…

A Kullervo története maga egyébként nem valami nagy szám. Nem véletlen, hogy Tolkien sosem próbálkozott befejezni, megjelentetni. Ez az első prózai szárnypróbálgatása – és bár sokszor megcsillan benne a későbbi, érettebb műveinek a zsenialitása, de nem hiszem, hogy bárkinek is a kedvenc Tolkien-művévé válna. De a most megjelent kötet szerencsére több ennél: inkább Kullervo történetének a története – egy történet születésének a sztorija. Inkább tudományos mű, az irodalomtudomány művelői értékelhetik leginkább – de az biztos, hogy a Kalevalához kedvet csinál a laikusok számára is. Márpedig, ha valakinek az érdeklődését felkelti a finn eposz iránt, és emiatt olvassa el azt, akkor máris van értelme ilyen könyveket kiadni…

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Szólj hozzá!

Click here to post a comment