Papírfény

Átkozódva szitkozódna – James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna

Nem lányregény a harlemi gettó szerelmi történetéről szóló Ha a Beale utca mesélni tudna, pedig egy 18 éves lány meséli el. James Baldwin könyve a hetvenes évek fekete Amerikájának fontos korlenyomata.

Az afroamerikai irodalomnak ugyanazokat az akadályokat kellett lebontania, mint a kisebbséghez tartózó tagjainak: a közönyt, a kirekesztést, az elutasítást, a privilegizált státuszhoz való hozzáférés megtagadását. Nem meglepő, hogy a múlt század legnagyobb feketebőrű amerikai irodalmárai valamennyien aktivisták is voltak egyben. A úgynevezett harlemi reneszánsz a második világháború előtt még a líra nyelvén kiáltott fel az igazságtalanság ellen. Ez később prózába fordult, amikor megérkeztek a „Nagy vándorlás” tagjai az amerikai délről az északi rozsdaövezetbe. Az elnyomó szegregáció béklyóitól való megszabadulás aktívvá és büszkévé tette az afroamerikai közösségeket. A magukat liberálisnak valló északiak elutasítását már nem nyelték le. New Yorkban a harlemi reneszánsz a polgárjogi küzdelem korszakába váltott.

Az irodalomtörténeti korszak egyik központi alakja James Baldwin volt. A feketebőrű férfinak elképesztő gyerekkora volt: a biológiai apja a drogok áldozatává vált, anyja egy baptista lelkésszel házasodott újra, akitől további kilenc gyermeke született. Mostohaapja azonban tuberkulózisban meghalt, amikor Baldwin 19 éves lett, a temetés éppen a születésnapra és a harlemi zavargások idejére esett. A férfit gyakran vegzálták a rendőrök pusztán bőrszíne miatt. Tizenéves korában pedig felfedezte magán, hogy homoszexuális.

A XX. század ellentmondásai és a felnőtté válás folyamatának komplexitása Baldwin valamennyi regényében, így a Ha a Beale utca mesélni tudnában is visszaköszön.

Főhőse, aki egyes szám első személyben írja le az eseményeket, egy mindössze 18 esztendős lány, Tish. A történet felütése igencsak provokatív: Tish terhes, barátja, Fonny pedig börtönben van. Az író ezt az afroamerikaiak iránti sztereotip helyzetet használja kiindulópontnak. A múlt ábrázolásával, a terhesség és a per fejleményeivel valójában ennek a képnek az árnyalása zajlik.

Az események lényegében két szálon folynak. Érzelmi síkon egy szerelmi történet bontakozik ki. Tish és Fonny gyerekkoruk óta barátok, és káprázatos módon változott át a barátság szerelemmé, a szerelem házassággá és gyermekáldássá. Tish gyakran elmereng a múlton. „Lassú, hosszú léptű, ó-lábú járása van [Fonnynak]. Lementünk a metróhoz a lépcsőn, és kézen fogva vezetett. … Hirtelen felnéztem az arcába. Ezt senki nem tudja leírni, nem is kéne megpróbálnom. Az arca nagyobb volt, mint a világ, a szeme mélyebb, mint a nap, hatalmasabb, mint a sivatag, és ami az idők kezdete óta történt, minden ott volt az arcában.”

Ez a szerelem azonban nem teljesedik ki, folyamatosan beárnyékolja a letartóztatás. A társadalmi korrajz kerül előtérbe helyette. Tish gyűlöl New Yorkban élni, többször hangsúlyozza, ez valószínűleg a pokol legmélyebb bugyra. „Ők ketten [az apák] boldogan mennének a sittre, robbantanának fel egy zsarut, vagy robbantanának fel egy várost, hogy az utódaikat megmentsék ennek a demokratikus pokolnak a torkából”. Gyakran megrökönyödtem, Tish mennyire tudja gyűlölni a világot. Bizonyos értelemben ez egy nyilvánvaló fricska az amerikai értelmiség New York-imádata felé, de közben pedig ez lehetett maga a valóság is. Legalábbis Harlemben, Bronxban és Queensben.

Baldwin belülről mutatja be az afroamerikai közösség kapcsolatrendszerét, és semmit sem szépít, semmit sem eufemizál. Esendő alakokat ábrázol, maga Tish és Fonny is azok. Családjaik közel sem mintacsaládok, sőt, rögtön az elején egy veszekedés-jelenettel nyit, ahol Fonny apja megüti az anyját. De épp ezért hiteles regény a Ha a Beale utca mesélni tudna. Nem szép a történet, amit elmesél,

de nincs benne egy szemernyi hatásvadászat sem.

A könyvet a Holdfénnyel befutott Barry Jenkins dolgozta át szkriptté, majd rendezte meg filmmé, amivel Oscar-díjra is jelölték idén a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában. A tehetséges afroamerikai rendező nagyban lágyította történetet azáltal, hogy a fókuszát a szerelemre irányította. Nem kendőzött el egyetlen részletet sem, mégis Tish és Fonny sokkal szimpatikusabbak a filmben, mint a regényben. Az az igazság, hogy Jenkins már megteheti ezt a mai világban. Baldwinnak 1974-ben még sokkal keményebbnek kellett lennie.

 

James Baldwin: Ha a Beale utca mesélni tudna

Magvető kiadó, 2018.
Fordította: Mesterházi Mónika

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..