Papírfény

„Mindent megfigyel. De semmit se lát” – Jean Hanff Korelitz: Tudhattad volna

Hallgathatunk-e az ösztöneinkre? – tenné fel a kérdést főhősünk, Grace Reinhart Sachs párterapeuta a Tudhattad volna című könyvében, amelyben arra biztatja a nőket, hogy párválasztásnál hagyatkozzanak az első megérzésükre. Na, de mi van akkor, ha a megérzés csúnyán cserbenhagy, és ez húsz év után derül csak ki?

„Egy házassági tanácsadónak rá kell ébrednie, hogy a tökéletes élete délibáb” – ezzel a beharangozóval hirdetik az amerikai Jean Hanff Korelitz immáron ötödik regényét, amely eddig tizennyolc nyelven jelent meg és Susanne Bier rendezésében a HBO GO nemrégen hatrészes minisorozatotot (The Undoing) készített belőle Nicole Kidman, Hugh Grant és Donald Sutherland alakításával.

Boldog és elégedett életéből merített bátorságot Grace Reinhart Sachs párterapeuta, hogy megmondja másoknak, hogyan lehetnek ők is boldogok. Soha nem érdekelte a pénz, de ezt megtehette, és ezzel tisztában is volt. Hallgathatunk-e az ösztöneinkre? – teszi fel a kérdést Grace a hamarosan megjelenő könyvében, amelyben azért ostorozza a nőket, amiért párválasztásnál nem hagyatkoznak az első megérzésükre. És ezek után becsap a villám: váratlanul kiderül, hogy Grace húsz évig a tökéletes házasság illúziójában élt férjével, Jonathan Sachs gyermekonkológussal. Ám egy fiatal nő, Malaga Alves brutális meggyilkolása, majd Jonathan nyomtalan eltűnése, és a két eset között kirajzolódni látszó kapcsolat szemfeltépő felismerést hoz számára. Lassan ugyan, de felfogja, hogy párterapeutaként húsz évig totális hazugságra épülő életet élt egy pszichopata férfival, s ha nem történik meg ez a gyilkosság, talán így is maradt volna az idők végeztéig.

De megtörtént.

A Tudhattad volna lehetett volna akár egy izgalmas thriller is – miként a HBO minisorozata ebbe az irányba kanyarodott, jelentősen eltérve ezzel a regénytől –, ám Jean Hanff Korelitz ehhez a műfajhoz túl laposan írta meg a történetet. Így hát lélektani dráma lett belőle. Az írónő teljességgel Grace nézőpontjából meséli el a történéseket, így nemcsak az események alakulásáról értesülünk, hanem a gyilkosságot, majd férje eltűnését is mindvégig az ő tapasztalatain átszűrve ismerjük meg. Lassan, nagyon lassan bontakoznak ki az események, mert Grace – mintha menekülne az igazság megismerése elől –, csak apránként, csepegtetve engedi magához az információkat.

Ám ezzel sajnos megtörik a regény első fejezetének sodró lendülete is, egy ritmusváltással lassan leül a történet, s ahelyett, hogy izgalmakban bővelkedően a gyilkosság körül bonyolódna, helyenként bizony kis unalomba is átcsap. Emellett időnként még didaktikusnak is hat, úgy működik, mint azon életviteli tanácsadó könyvek egyike, amelyektől roskadoznak az amerikai könyvesboltok polcai. Az írónő egy nagyon egyszerű pszichológiai receptet kínál olvasóinak: életkrízis esetén vissza kell hátrálni az elakadási ponthoz, oda, ahol elrontottuk a dolgokat, le kell vonni belőle a tanulságot, majd újra tekercselni az életünket. És különös módon a regény erőssége, hogy

bár egy brutális gyilkosság az események mozgatórugója, ez az életvezetési tanács áll a cselekmény fókuszában.

Merthogy az írónő az általa felkínált egyszerű receptre Grace személyében felépít egy gondosan kidolgozott karaktert, akit a regény elején még nem annyira kedvelünk, de értékelve az újrakezdésért tett erőfeszítéseit, az események előrehaladtával egyre szimpatikusabbá válik. Grace egy mély krízist követően „felszívja magát”, így válik naiv, élet által elkényeztetett nőből erős, öntudatos, az életközépi válságával is megküzdő nővé. Ily módon a történet Grace fejlődésregényeként is felfogható, és olvasóként kifejezetten üdítő végig követni őt „megvilágosodása” útján. Az HBO GO thrillerré alakított minisorozatával szemben – melyben Grace és Jonathan a bíróságon vállvetve együtt küzd a férfi ártatlanságának bebizonyításáért –, a regény e két erőteljes karaktert a gyilkosság elkövetésétől egymástól végleg elsodródott, önálló utat bejáró személyekként ábrázolja, és kizárólag Grace önmagára találásának lélektani ábrázolását helyezi regénye középpontjába.

Ezenközben a háttérben törmelékinformációkból és a különböző szereplők elejtett mondataiból lépésről-lépésre bomlik ki előttünk Jonathan félelmetes pszichopata karakteréből egy kifinomult lelki ragadozó alakja. Rejtélyes személyiségzavarral állunk szembe, egy vonzó férfi manipulatív „pszichopata bájával”, mellyel nem csak a közvetlen környezetét, de még egy olyan szakembert is képes volt megtéveszteni évtizedeken át, mint a felesége. Szakmai sikerére elgondolkodtató társadalmi magyarázatot is kapunk a regényben. Orvosként Jonathan nagyon jó időben lépett fel, a páciensek már hosszabb ideje próbáltak kapcsolatot keresni az addig elzárkózó orvostársadalommal. Az egyébiránt is fellazuló nyolcvanas években kaméleon természetével Jonathan Sachs hamar népszerű lett, imádták a kis betegei és a szülők is, és Sachs ezt meglovagolva hatalmas imázst kerített magának irigykedő kollégái körében. Az írónő érdeme, hogy Jonathant minden negatívuma ellenére, még a sötét oldalával is képes izgalmas személyiségként ábrázolni,

és még egy elképesztő csavart is benyom a regénye végére.

A kidolgozott karakterábrázolás mellett figyelemreméltó még a regényből elénk táruló társadalomkép. A történet térben két világban játszódik, egyfelől a New-York-i kőgazdag felső tízezer világában, melybe Grace beleszületett és elemi természetességgel éli az életét, nem ismervén mást. Fia méregdrága magániskolájának rongyrázó adománygyűjtő partiján beleláthatunk ebbe a kizárólag a pénz körül forgó közegbe. Grace ebből a biztonságos zárványvilágból zuhan ki térben és időben, hogy új életében közelről tapasztalja meg az amerikai „vidéki” életet Connecticutban. Itt aztán megéli, hogy New Yorkon kívül is van élet, az állami iskola ugyanolyan jó, mint a drága magániskola és farmernadrágban is fogadhatja a klienseit, nemcsak drága, divatos holmikban.

„Ami felemelkedik, lecsapódik.” Ám a Tudhattad volna éppen, hogy az újrakezdés lehetőségének szép példázata. Történjék bármi rettenetes is, az élet megy tovább. Ezt a bölcsességet ugyan kiolvashatjuk életvezetési tanácsokat osztogató ismeretterjesztő könyvekből is, de Grace Reinhart Sachs történetével mindez sokkal érdekesebb.

 

Jean Hanff Korelitz: Tudhattad volna

Gabo Kiadó, 2020
Fordította: Szabó Luca

Argejó Éva

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya