Joe Hill édesapja, Stephen King nyomdokain haladva a fekete humorral és horrorelemekkel átitatott Szarvak című regényében húsbavágó kérdéseket tesz fel a nők helyzetéről és a bűn mibenlétéről.
Nincs könnyű helyzetben az olvasó, amikor kezébe veszi Joe Hill második regényét, ugyanis egy olyan karakterrel kell értékközösséget vállalnia, aki a Szarvak első lapjain részeges kirohanásában levizel egy Szűz Mária szobrot, majd tolószékes nagyanyját lelöki egy domboldalról. Ig Perrish egyik reggel arra ébred, hogy szarvak nőttek ki a homlokából, ami a körülötte lévő emberekből felszínre hozza a legtitkosabb vágyaikat és elemi késztetésüket bűn elkövetésére. Sátáni kinézete és megkérdőjelezhető döntései ellenére Ig mégis a történet főhőse, ami már önmagában sokat elárul környezete értékválságáról.
Ig küldetése, hogy megtalálja azt az embert, aki felelős szerelme megerőszakolásáért és meggyilkolásáért – a visszatekintésekkel átszőtt történetben Hill nagyon aktuális kérdéseket tesz fel a nők társadalmi helyzetéről, az őket béklyóban tartó kereszténységről és a bűn megítéléséről. A férfi pokoljárásának elmeséléséhez Hill édesapja, Stephen King örökségéhez nyúl vissza: a történet helyszíne Maine állam (King legtöbb regénye itt játszódik), ahol a fejezetek során egyszerre ismerjük meg a felnőtt Ig irányt vesztett életét és fiatalkorát. A múltját alakító küzdelmek, helyszínek, tévedések újra meg újra visszatérnek a jelenben, Ig úgy botorkál emlékei labirintusában, mint Billék Pennywise csatornájában az Az című King regényben.
Szintén érdekes a kapcsolat apa és fia közt a regényben használt popkulturális utalások tekintetében:
Hill csakúgy, mint King egy sor könnyűzenei motívummal ad univerzális és baljós hangulatot az eseményeknek. A Rolling Stones, az INXS vagy a The Romantics egy-egy dalának beemelése szintén a múlt eleven továbbéléseként hat. A szereplők, a helyszínek, az értékek megváltozhatnak, de a jó és a rossz közötti küzdelem örök (King dualista világképe az egész regényt áthatja).
Amiben Hill képes újat mutatni, az ennek a kettősségnek az újradefiniálása. Ig az igazságkereséséhez a sátáni szarvait használja, melyekkel lehetősége van arra, hogy a tökéletesre mázolt emberi álarcok mögé pillantson és gyarló, vágyakozó voltukban lássa meg az embereket. Karaktere sok mindenben emlékeztet Garth Ennis ikonikus hősére a Preacher című képregényben, ahol egy természetfeletti képességekkel megáldott prédikátor keresi Istent, hogy szembesítse a világban elkövetett mulasztásaival. A történet végére az Isten földi helytartójának ruhájába bújt Jesse Custer ugyanarra a következtetésre jut, mint az ördögi kinézetű Ig: az istenítés éppen annyira fosztja meg emberi voltuktól a nőket és a férfiakat, mint a démonizálás.
Emberségünk a hibáinkban rejlik; a gyarlóságunk, a vágyaink és az ezek miatt elkövetett bűnökért való felelősség elfogadásában.
Az istenítés – démonizálás kettősségének negatív következményeit a regényben és a való életben is hatványozottabban szenvedik meg a nők: Ig meggyilkolt szerelme, Merrin éppen ennek esik áldozatul. Gyilkosa egyszerre érez rajongást a szűzi életet élő, templomba járó lány eszméje iránt és meg van győződve róla, hogy az érintetlen felszín alatt egy szexre éhes, kéjsóvár kurva lakozik, aki minden megnyilvánulásával őt akarja elcsábítani. Merrin igazi, hús-vér valóját Igen kívül senki nem látja, túlságosan megterhelő lenne kilépniük előítéleteik béklyójából. Hill szintén éles kritikát fogalmaz meg a szerelem mint romantikus ábrándkép és a valóság kapcsolatáról, amit a történet végén édesapjához hasonlóan egy groteszk, természetfölötti képben sűrít össze, ami sokkal inkább merít a mesék és mítoszok világából, mint a való életből.
A könyv felépítése is sok hasonlóságot mutat King regényeivel: egy kisváros társadalmának akkurátus bemutatását rendre megakasztják olyan megmagyarázhatatlan események, melynek okait többnyire homályban hagyja az író. A sodró lendületű cselekményt és a horrorelemeket apjával ellentétben sokszor groteszk, fekete humorral ellenpontozza Hill, ami egy
határozott lépés saját hangjának megtalálásában.
A regényből készült filmadaptáció sajnos képtelen arra, hogy átadja Hill regényének mélységét és a karakterek közötti kapcsolatok kuszaságát. Daniel Radcliffe A fekete ruhás nő és az Öld meg kedveseid után újra bizonyította, hogy sokkal többre hivatott Harry Potter eljátszásánál, azonban a regényben megfogalmazott gondolatok hiányában karakterének pokoljárása nem több egy groteszk kriminél. A szókimondó stílus kifejezetten üdítő, Alexandre Aja önmagához képest viszont visszafogta magát a vizualitás és a gore terén. A filmadaptáció remekül mutatja, hogy milyen vékony a határmezsgye ponyva és szépirodalom között, amin Hill egyensúlyoz, bár ha valakinek, neki tudnia kell, mennyi erőfeszítést igényel ez. Stephen King egész életében ezt a kötéltáncot járta.
Joe Hill: Szarvak
Gabo Kiadó, 2020
Fordította: Uram Tamás
