Papírfény

Az írott szó ereje – Johanna Sinisalo: Iron Sky: Támad a Hold

Vegyünk alapul egy történelmi eseményt, adjunk hozzá egy nagy adag konspirációs elméletet, tegyük fel forrni egy tál modern ideológiák-salakanyagtól nem mentes csapvízbe, és kavargatás közben fűszerezzük ízlés szerint némi fekete humorral. S voilá, kész az Iron Sky: Támad a Hold, vagyis az űrnácik bosszúja a földbitorló fattyak ellen. Hogy milyen olvasási élmény? Frankó. 

Az Iron Sky egy sikertörténet. Félig. A Támad a Hold című, 2012-ben bemutatott, német és ausztrál koprodukcióban készült mű a finn filmipar egyik legnagyobb költségvetésű filmje. Érdekesség, hogy mindössze két film előzi meg az örökranglistán: a Samuel L. Jacksonnal fémjelzett Big Game: A nagyvad, illetve – dobpergés– az Iron Sky: The Coming Race, azaz a folytatása. Hogy miért félig sikertörténet? 7 és félmillió euróból készült, amit az alapötlet, vagyis a holdnácik lelkes rajongói dobtak össze miért is ne alapon. És bár alig tudta visszahozni a gyártási költségeit, tébolyultságát az utókor (a DVD-megjelenésnek és a kalózkodásnak köszönhetően) annyira megszerette, hogy a készítők a folytatásra, szintén crowdfunding módon, közel 20 millió eurót tudtak összetarhálni.

Majd hatalmasat bukott a kasszáknál, és becsődölt a fő gyártó cég. 

Mindenesetre egy bizonyos mértékű kultusz kialakult a szinte teljes mértékig amatőrök által, egyébként meglehetősen látványosan, profin összerakott film körül, így az alkotógárda és a menet közben beszállt irodák kérésére a film forgatókönyvéért felelő Johanna Sinisalo igent mondott egy könyv megírására. Az írónő elmondása szerint a 2012-ben megjelent végleges verzió  annyira messze állt az ő elképzelésétől, hogy arra kérte a teamet, csak ötletgazdaként szerepeljen a stáblistán. Ez az első indok, ami miatt teljesen érthető, hogy miért vágott bele a regényébe. 

A második indok, hogy miért van létjogosultsága az Iron Sky: Támad a Hold könyves átiratának, az az, hogy ez a történet sokkal több egy B-filmnél.

Sőt, ha nem lennék filmrajongó, azt mondanám, ennyivel kevesebb egy film egy irodalmi műnél.

A spekulatív irodalomban régóta terjedő konspirációs elméleteken nyugvó történet szerint a Harmadik Birodalom nem morzsolódott fel. Legalábbis abban a formában nem, ahogy a történelemírás szerint ismerjük. Hitler bukása után a nácizmus tábort vert a Hold sötét oldalán és a Horogkereszt-erőd falai közt szövik nemzetszocialista terveiket a nemzetek szocializmusa ellen. Céljuk velős; visszahódítani a Földet akár „békés”, akár erőszakos úton. Míg előbbit a Hackenkreuzigung-gép segítségével, agymosással, addig utóbbit a Götterdammerung nevezetű kontinenspusztító űrhajóval érnék el. 

Az elsőre ostobán, és másodjára sem éppen komolyan vehető Iron Sky: Támad a Holdnak óriási szüksége volt a regényváltozatra. 

Johanna Sinisalo egyfajta „writer’s cut”-ként tekint könyvére, ami bár cselekményében nem tér el a filmtől, mégis teljesen más megvilágításba helyezi az őrült ötletet. A lineáris, több szálon futó, T/3-as elbeszélésmód szöges ellentettjét alkotta meg. 

A Földet megrögzötten csodáló, tanárként és hithű náciként nemzetszocializmusra nevelő főhősnőnk, Renate Richter szemszögéből ismerjük meg a Holdnácik történetét a Kitty névre keresztelt, de valójában a lányának címzett naplójából. Visszaemlékezését régi cikkek és gyerekként papírra vetett élményei beillesztésével színezi, s így egyrészt egy érdekes expozíciót, másrészt egy komplex karaktert kapunk. 

Megtudjuk, hogy miképpen és milyen technikai feltételek mentén jöhetett létre a holdi lét, hogy milyen szociológiai körülmények uralkodhatnak ott, és a korrektül vésett szabályrendszert, ami az Erődön kívüli és belüli mindennapokat illeti. De, ami a legfontosabb: egy történelmi tanmese hatásmechanizmusát. A bukásra ítélt rezsim, ami így is túl későn rogyott meg a valóságban, fikcionált továbbélésének gondolata pedig sajnos még így sem számít légből kapottnak. És itt most nem a nácizmus minden más rasszal kapcsolatos hitleri félelemképéről beszélek, hanem arról a politikai gépezetről, amit Riefenstahl, Goebbels és a többi kultúrterrorista sikerrel alkalmazott egy egész nemzeten, és ami mindig volt, és bár napjainkban puha diktatúrában csomagolva, de továbbra is van és lesz is. 

Sinisalo a történetét fekete és gunyoros metszetű keretbe helyezi, benne a tükör görbén, de funkcionálisan foglal helyet – a modern kor éppannyira a politikai inszképek köré épül, mint anno. 

Renate élete hazugság, apja a nemzet tudósa, sorsa tehát predesztinált egy tiszt oldalán. Tanítani akarja diákjait az egy igazságra, Adolf Hitler és eszméje csodálatára, de nem azért, mert elvakult náci lenne. Azért, mert ő csak ezt a paradigmát ismeri, hiszen neki is ezt tanították anyja és tanárai, akiknek szintén ezt tanították, az anyjuk és a tanáraik. Mikrofilmekből és képekből ismeri ősei földjét, imádja Marlene Dietrichet és Chaplin A diktátorát. Ha a mozgókép és az írott szó ereje közti űrnyi különbséget egy jelenettel kellene szemléletnem, nem lenne bonyolult és éppen utóbbi művész híres alkotását kellene segítségül hívnom. 

Renate és vőlegénye, a führeri babérokra törő, megalomán, excentrikus, elvakult és zsarnoki (egy szó, mint száz, náci) tiszt, Klaus Adler azért érkezik a Földre, hogy a Holdküldetése során foglyul ejtett James Washington, színesbőrű modell segítségével egy olyan elképesztő informatikai technikát vigyenek vissza a Holdra, amit nála találtak. Egy raklapnyi okostelefont, hogy befejezhessék a szuperfegyverzetüket, és ha már itt járnak, kapcsolatba lépjenek az Egyesült Államok elnöknőjével. Renatéék kisvártatva az elnök kampánygépezetének kellős közepén találják magukat mint marketingtanácsadók és kampányarcok, köszönhetően az összefogásról és testvériességről, a büszke nemzeti egységről tartott prédikációjuknak és hibbant megjelenésüknek.

A kampány túlnő rajtuk, egyre kevesebb vele a dolguk.

James az, aki meginvitálja Renatét, hogy nézzék meg egy retro moziban A diktátort. A naiva ekkor szembesül a náci propagandagépezettel. Ekkor érti meg, hogy a Holdon vetített film csak egy kiragadott részlet, amire rá lehet húzni az óda egy dicső vezérhez alcímet, de valójában egy bohózat, a történelem legaljasabb emberéről szóló szatíra, s eképpen sajátja is. Ez a pillanat mozgóképen nem több, mint egy félperces geg, egy jelenet, ami az én vágatomban bele sem került volna a kész produktumba, hiszen sem tárgya, sem alanya, állítmánya pedig végképp nincs ennek az elfuserált félmondatnak. A regényben ellenben egy komplex karakter életének sok-sok oldalas válaszfejezete, amiben az erény és a látás végképp felemészti a romlottságot és a vakságot. Erről tesz tanúbizonyságot az ötvenes éveit taposó Renate, aki immáron Neoménia, az új Hold vezetője. 

Az Iron Sky: Támad a Hold filmen súlytalanságban lebeg, míg bő lére eresztve szó szerint leszáll a Földre és megtelepszik a gondolatokban. 

Az, hogy mélyebb és összetettebb az írói változat, őszintén, azért elvárható, hiszen jóval nagyobb tere van az alkotónak több tucat papíríven keresztül elmélyíteni a sztorit. De milyen a Támad a Hold a meglepően érett hangneme és gondolatai, ügyes szerkesztéstechnikája mellett? 

Egy izgalmas motívumra fűződik fel a cselekmény, amely mintegy metaértelmezése önnönmagának. Egy konspirációs elmélet és egy fizikai elmélet, a káoszelmélet pillangóhatás-elvének kettőse, ami nemcsak hivatkozási alap Renate Richter elbeszélésének, hanem mintegy high conceptje az egész Iron Skynak.

Az alapot nyújtó náci UFO-elméletek már sok-sok éve örvendenek népszerűségnek a spekulatívak körében, a pillangóhatás pedig egy remek eszköze a teória logikájának ábrázolására. Ez eddig egy jó kombináció, ám ekkor képbe jön az effektus cselekmény szövetébe való integrálása. Az írónő rengetegszer hivatkozik rá, mondván kisebb vagy nagyobb szárnycsapás volt az éppen aktuális cselekedet. Ezzel bizony veszít az értékéből a Támad a Hold, hiszen bármily meglepő egy történet fordulatokból áll, ennyi erővel pedig a mindenkori irodalomtörténet alkotásai szintén a pillangóhatás köré épülnek. Azzal, hogy ezt az effektust minden nagyobb egysége végére beszúrja, éppen az ellenkező hatást éri el; ahelyett, hogy fokozná a feszültséget, arra hívja fel a figyelmet, hogy ebben a történetben is vannak okok és okozatok. Még szép.  

A Támad a Hold legnagyobb problémája mégis az, (és ez legyen bármelyik produktum legnagyobbika), hogy érződik rajta az akarás. Sinisalo nagyon akarja, hogy nagyot szóljon a mű, sokszor talán túlzottan is. Egy kritikában és bevételében is bukott projektet mélyít el hat évvel a megjelenése után, amivel sikerrel is jár, de nem kellene mindenképpen trendivé tennie. Az igyekezet két nagyon távoli szélsőség között elevenedik meg. 

Az egyik pólus a díszítés.

Az írónő beemel sok-sok olyan elemet, ami aktualitással látja el a régi nótát. James Washington például arra a Finn-re reflektál a Star Warsból, aki több évvel a film megjelenése után lett a popkultúra része. A másik pólus már ennél jóval problematikusabb – a cselekmény szövete, ami ilyen módon már súrolja is a spoiler-veszély határát. Legyen hát elég annyi, hogy Renate Richter szerelmi élete nem abban a mederben halad, ami sokak számára logikus, a történetmesélés szempontjából pedig emocionálisan indokolt volna, hanem abban, amit napjaink polkorrektsége jelölt ki. Az pedig, hogy még az utószó előtt, Renate száján keresztül, hogyan szabadkozik emiatt, már senkit sem érdekel. Engem sem. Hiszen egy tartalmas és meglepően mély, kiforrott történet a holdnácik kalandja. Az Iron Sky: Támad a Hold egy frappáns kis sci-fi, némi szépséghibával. 

 

Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold 

Metropolis Media, 2020
Fordította: Bogár Edit

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.