Papírfény

Egy frászt ment nyugdíjba – John le Carré: Galambok alagútja

Vannak, akik olvasták és szeretik John le Carré kémregényeit, vannak olyanok, akik nem – de azt szinte mindenki tudja róla, hogy ő az a kémregényíró, aki valóban kém volt. Ez persze mindenkit izgat; hiszen, bár minden lehetséges alkalommal hangsúlyozza, hogy a Szolgálatot még nagyon fiatalon otthagyta, azért mégis ő az az író, akitől elfogadjuk, hogy hitelesen ír arról, milyen is a hírszerzés világa. Ha az önéletrajzi történetekből álló új könyvét, a Galambok alagútját azért lapozzuk fel, hogy valódi, hús-vér kémsztorikat olvashassunk, akkor csalódni fogunk – de az igazság az, hogy ennél sokkal-sokkal többet kapunk. Ez John le Carré talán egyik legsikerültebb, legszellemesebb, legjobban megírt műve.

Mindig érdekes arról olvasni, hogy egy-egy (sikeres) író milyen módszerrel dolgozik. Bár az is igaz, hogy a legtöbbjük módszere messze unalmasabb, mint le Carré-é, aki KGB-s főnökökkel, áruló kémekkel, Arafattal meg afrikai hadurakkal találkozik anyaggyűjtés ürügyén, és sorra látogatja a világ háborús és konfliktuszónáit. És ezekről az anyaggyűjtő körútjairól, az ezeken megismert és megfigyelt személyekről (akik közül sokakban egy-egy regényének szereplőjére ismerhetünk) igen plasztikusan számol be ezen új könyvének lapjain.

Önéletrajzi írások ezek, az író tehetségének, megfigyelőképességének, az apró részleteknek köszönhetően pedig minden nagyon-nagyon hiteles; elhisszük a sztorikat, elhisszük, hogy ezek a figurák, karakterek, a történetek – a regényeiben szereplőkkel ellentétben – szóról szóra ilyenek voltak. És ez nagyon fontos, hiszen Le Carré nem csak a múltról ír, hanem olyan dolgokról, olyan nemzetközi konfliktusokról és jelenségekről, amelyek manapság is fontosak, éreztetik hatásukat.

Galambok_alagutja

Politika, terrorizmus, a család, a sajtó vagy akár a hatalom működése – ezek univerzális témák, és ezekről szólnak le Carré történetei. Ahogy írja is az előszóban, mindig is vonzották a hatalommal bíró emberek – érdekelte, mi motiválja őket, miben rejlik az igazi valójuk. Persze, nagy titkokról nem rántja le a leplet: egyszerűen csak rögzíti a megfigyeléseit a dolgok működéséről – az apró dolgoktól kezdve a világmozgató nagy eseményekig.

Le Carré nagyon okos ember, rendkívüli megfigyelőképességgel, az írói munkájából is kiérezhető érzékenységgel a finom részletekre, így aztán nagyon érdekes olvasni a gondolatait a világról – ezúttal „tisztán”, vagyis anélkül, hogy egy konkrét regény, történet keretei közé lenne szorítva, vagy anélkül, hogy valamelyik szereplőjének a szűrőjén keresztül pillanthatnánk bele a fejébe. Éppen emiatt különlegesen hiteles és érdekes a Galambok alagútja – de ugyanemiatt sokkal humorosabb is, mint a fikciós könyvei. Itt és most szabadon engedte a humorát; egyáltalán nem mondható nevettető olvasmánynak a Galambok alagútja, de azért átszövi a felszabadult, angolos humor és az önirónia. Ezt az oldalát nem nagyon villogtatja más könyveiben, úgyhogy annak, aki szereti amúgy a tűpontos, elemezgető, az elhallgatással sokat mondó stílusát, annak már emiatt is érdemes elolvasni.

Hiszen a stílus most is eltéveszthetetlenül „lecarrés”, örömmel ismerjük fel a regények szereplőinek valóságos megfelelőit és gyökereit, szívesen olvasunk az írói műhelytitkokról – és persze a kalandok, sztorik is érdekesek.

Egyetlen dolgot nem sikerült elhinnem Le Carrénak ezen könyv lapjait olvasván. Mégpedig éppen azt, amit annyit mondogat, hogy a hírszerzés csak egy rövid kitérő volt az életében, és hogy tévedés őt „A Kémíró”-nak titulálni. Mert egyszerűen képtelenségnek tartom, hogy ezekkel a hírszerzői és írói kapcsolatokkal, amelyeknek annyi hasznát vette életében, és amikről a Galambok alagútjában is annyit ír, a fantasztikus intelligenciával és megfigyelőkészséggel, ami neki van (és ami mindkét szakma számára oly fontos), szóval ilyen kapcsolatokkal, ilyen múlttal és ilyen képességekkel egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem adott le hébe-hóba egy-egy jelentést valamilyen ügynökségeknek. Persze, biztos vannak a hírszerzésnek jobb forrásai is, mint egy „kiugrott”, kémregényeket írogató exmunkatárs – de azt egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy időnként (akár információkért, kapcsolatokért cserébe, amiket a regényeiben felhasználhatott) ne beszélgetett volna el vele valaki a titkosabb körökből…

John Le CarréDe ez aztán semennyire sem az én gondom. Ami nekem mint olvasónak fontos, hogy le Carré a könyvei alapján mindig hiteles és friss információk birtokában volt, mindig úgy tudott írni a hírszerzés világáról, mint aki benne van, és mindig jó volt olvasni. Legújabb könyvét, a Galambok alagútját pedig még a többinél is jobb. Lehet, hogy a plusz az az öröm volt, hogy megismerhettem egyes regényeinek, karaktereinek valódi hátterét, múltját – ebben az esetben aki nincs nagyon képben az író munkásságával, az kevésbé fogja élvezni. Az is lehet, hogy azért tetszett jobban, mert le Carré még a többi írónál is titokzatosabb – így a személyesebb írása is különösen érdekelnek.

Akárhogy is: a Galambok alagútja nagyszerű olvasmány, Le Carré egyik remeke, aki szereti az írót, annak kihagyhatatlan.

 

John le Carré: Galambok alagútja

Agave, 2017
Fordította: Fazekas László

Avatar

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya