Magazin Papírfény

Joseph Delteil: Jeanne D’Arc

delteilHa van történelmi személy, akinek megelevenítéseiből Dunát lehetne rekeszteni, az biztosan az a tizennegyedik századi francia lányka, aki parasztból hadvezér lett, eretnekből szent, elárult áldozatból a királyság jelképe. Jeanne D’Arc a történelem leghihetetlenebb alakjai közé tartozik: ilyennek, ha a világ normálisan folyik, egyszerűen sosem lett volna szabad léteznie. Nem csoda, hogy a rejtély, amit-akit máig sem sikerült megfejteni, írók és rendezők hadát mozgósítja.

A Jeanne D’Arc-filmek közül három híres művet érdemes megemlíteni. Luc Besson 1999-es történelmi eposza sokak szerint nem épp a legsikerültebb, de kétségkívül az Orléans-i Szűz életének eddigi legnagyszabásúbb filmre vitele. A szintén 1999-es háromrészes kanadai Joan of Arc ugyan tévéfilm, ám brilliáns alakításai (különösen Peter O’Toole Cauchon püspöke) az élmezőnybe emelik. A legjelentősebbnek viszont máig is egy 1928-as filmdráma, Carl Theodor Dreyer Szent Johannája (La passion de Jeanne d’Arc) számít: a brüsszeli „minden idők tizenkét legjobb filmje” között a negyedik helyre szavazták. A film irodalmi előzmény, Joseph Delteil Jeanne D’Arc-ja alapján készült.

Delteil könyve a létező legalkalmatlanabb filmalapanyagnak tűnik első látásra. (Nem is annak szánta ugyan; ízig-vérig szépirodalmi alkotás.) A szürrealizmusnak hódoló író úgy ír a fél évezreddel régebben élt nőről, mintha tökéletesen belébolondult volna. A könyv nem egy bekezdését, leírását, művészi fordulatát igencsak megrökönyödve olvashatja a hasonló stílushoz nem szokott ember; a legjellemzőbb példa az író lelkes kiszólása: „Büfög és kacarász, tüsszent – hapci! –, kacarász, kacarász. Ohó! Azt hiszem, most pisil! Forró aranylikőrbe mártom a tollam!” A főhőst erősen testi rajongásban festi le mindvégig, s ennek már az első fejezetben okát adja. „Hohó, senkinek eleddig eszébe se jutott, hogy Jeanne-t testi alakulásában szemlélje! Senki nem fogta fel, hogy ő minden gyermek közt a leggyermekebb, márpedig a Gyermek a makulátlan emberi forma! Mindenkit elvakít a páncél ragyogása, megfeledkezünk a lényegről, arról, hogy a természet öntőformájában test és lélek egyszerre bontakozik ki, párhuzamosan növekszik.” E lényeg mindkét elemére, testre és lélekre is odafigyel az író. A regény nagy részében ahelyett, hogy a főhős cselekedeteivel foglalkozna, magát a címszereplőt vizsgálja: Jeanne erősen megrajzolt, igencsak naturális, mégis csodaként dicsőített alak Delteil megjelenítésében. A „hogyan lehetett?” rejtélyét az író tehát nem a történelmi körülmények, a véletlen, vagy épp az isteni beavatkozás alapján kívánja magyarázni, hanem a személyiségből kiindulva, már csak ezért is üdítő kivétel a téma könyvtárnyi feldolgozásában.

A könyv végül is inkább „Delteil műve”, mint „Jeanne D’Arc-könyv” – ez a kulcsszó, és nem érdemes azon töprengeni, vajon ez ellentét-e vagy összeadódás. Biztosan sokaknak nem lenne ínyére egy effajta feldolgozás a történelem egyik nagyságáról, egy szentről. Mégis, azáltal, hogy hangsúlyosan reális emberként jeleníti meg ezt a legendás alakot, hozzájárulhat a történelem kissé valósághűbb megértéséhez is.

Lackfi János fordítót az egyik legtehetségesebbnek tartják a ma aktívak közül; e könyv alapján biztosan állítható, hogy rá is szolgál a dicséretre. A Scolar kiadó új sorozatában, a Szép Irodalomban megjelenő mű hazánkban az első a szerzőtől.

Joseph Delteil: Jeanne D’Arc
Scolar kiadó, 2006

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com