Papírfény

Értelem és félelem – Josh Malerman: Madarak a dobozban

A posztapokaliptika kétségkívül az egyik legkedveltebb témaköre számos művészeti ágnak, így az irodalomnak is. Josh Malerman 2014-es Madarak a dobozban című regényével e zsánert hódítja meg.

Malorie két gyerekével egy nyaktörő hajóútra vállalkozik a megváltás, egy épelméjű otthon reményében egy végtelenül abnormális világban. A Föld kevesek kivételével szinte teljesen kipusztult egy ismeretlen eredetű természetfeletti erő hatásától. A maroknyi túlélő szemfedőben, elbarikádozott ablakok, a világtalanság halálos kényelmetlenségében tud csak életben maradni, hiszen amint az ismeretlen lényekre vetik tekintetüket, megőrülnek, majd kiontják önnön életüket.

Aki olvasott, hallott már bármilyen nemű élménybeszámolót, kritikát valaha, az bizonyosan tudja, mit jelent a „spoiler” kifejezés. A végkifejlet elárulása, a poén lelövése, vagyis olyan információ, ami csorbítja az adott mű kínálta élményt. Ezeket általában véletlenül, máskor gonoszkodásból áruljuk el, de szóba jöhet a tudatos alkotói szándék is, amelynek egyik legnagyszerűbb példája Sam Mendes Amerikai szépség című filmje. A főszereplő narrálásával már a film első perceiben megtudjuk, hogy meg fog halni, a történet mégis magával ragad, és egy teljesen más szegmensre helyezi a hangsúlyt.

A Madarak a dobozban egy ilyen manőverre vállalkozik, az említett filmhez hasonlóan meglepő sikerrel. Fejezeteit aszerint tagolta Malerman, hogy minden jelenben, a folyón játszódó történésre jut egy emléktöredék abból az időszakból, amikor Malorie még egy csapat idegennel próbált túlélni a biztonságot nyújtó négy fal között. A jelenben a társaira és a megpróbáltatásokra visszaemlékező Malorie gondolatai rendre elárulják a soron következő múltbéli fejezet traumatikus eseményeit. Ezzel pedig nagyot kockáztat Malerman, hiszen így a „mi történt?” helyett

a „hogyan történt?” kérdésre fókuszál.

Az ismeretlen erő okozta globális káoszban rejlő feszültség könnyen elenyészne, ha a regény nem mutatná meg szívet tépő részletességgel és szentimentalizmussal, miképpen halnak meg szemünk előtt azok a szerethető karakterek, akiknek eltávozását készpénznek vehetjük. A Madarak a dobozban egyik fő erénye, hogy látszólag tét nélküli eseménysorokból átélhető karakterdrámákat kerekít ki, s még azokkal a szereplőkkel is képesek vagyunk azonosulni, akikről csak in memoriam nyerünk bármiféle tájékoztatást. Hiszen mindannyiunkban rejtőzik mélyen egy George, aki hősi halált halt a megváltás reményében folytatott tucatnyi kísérlet egyike során.

Olyan, mintha felvételen néznénk kedvenc csapatunk vereségét; tudjuk jól, mi fog következni, mégis feszülten figyeljük, várjuk, hátha mégis másképp alakul.

Pedig nem. Hiszen egy olyan gonosszal néznek szembe Malorie-ék, akivel nem lehet felvenni a harcot, ugyanis ott lehet bárhol. Ahogy a szereplők látómezeje redukálódik, úgy gyarapodik bennük a félelem a láthatatlan erővel szemben, s amely félelem a legveszedelmesebb organikus tulajdonságot hozza felszínre: a megőrülésre való hajlamot.

Ezernyi konspirációs elmélettel, végtelenül elrugaszkodott teóriákkal találkozunk nap mint nap, tulajdonképpen bármilyen témáról is legyen szó. Gondoljunk csak bele, hogy az elvakult és berögzült gondolatok milyen hatást tudnak ránk gyakorolni a való életben, nemhogy világvége közepette. A regényvilágban a túlélők egy csoportja képes nyitott szemmel járni a világban, bármiféle károsodás vagy deviáns viselkedés nélkül. Nem tudni, hogy ők immunisak-e a „fertőzésre”, vagy csak erősebb a mentális állóképességük a többieknél. Lehet, hogy nincsenek olyan mély lelki sérüléseik, amelyekbe a lények kapaszkodhatnának, de lehet, hogy nemes egyszerűséggel alapvetően őrültek. Sőt, az is lehet, hogy értik őket. Egy biztos, másnak látják a mindenkit elpusztító erőt. A Madarak a dobozban másik fő erénye, hogy azt a szkepticizmust ülteti az olvasóba, amelyet a szereplői is megélnek;

vajon létezik-e kiút egy ilyen patthelyzetből?

A regényből tavaly filmes átirat készült a Netflix jóvoltából, amely bár egy teljesen eltérő aspektusát mutatja be a Madarak a dobozban történetének, sőt, egy teljesen más értékrendszert, mégis szót érdemel. Ugyanis a film egyik legfájóbb vétke a stiláris szervezetlenség, ami a gonosz entitás ábrázolását illeti. Ez a stílusbaki, sajnos, az alapműnél is megfigyelhető, noha egyáltalán nem annyira drámaian. Malerman olykor mintha nem jutna dűlőre az emberközeli vulgárisság és az irodalmias fennköltség között, aminek az az eredménye, hogy az olvasó testesíti meg a történetben rejlő őrültséget, kimondva azokat szavakat, amelyeket a szereplőknek kellene.

A Madarak a dobozban veszedelmes környezetében egy ilyen apró hiba akár emberéletet is követelne, de szerencsére a valóságban ez nincs így. A stílus ingadozása nem feledteti, hogy Malerman egy rendhagyó és nagyszerű szerkesztési technikával teszi izgalmassá meséjét, amelyben pellengérre állítja az olvasó önismeretét; elég bátrak lennénk értelmet adni ennek az elfajzott létezésnek, vagy túlságosan félnénk szembenézni az evilági őrülettel?

 

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Fumax Kiadó, 2018
Fordította: Rusznyák Csaba

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..