Magazin

Energiaválság – Karambol

Pornográf botrányregény létére a Karambol nemcsak tabudöntésre hívatott, egy apokalipszis küszöbén álló, elidegenedett társadalom eszmetörténeti összefoglalója.

Ahogy James Graham Ballard 1973-ban megjelent regénye, úgy David Cronenberg 1996-ban bemutatott, finom különbségekre hangolt filmadaptációja is kiverte a biztosítékot a közönség és a szakma köreiben egyaránt. A botrány magyarázata azonban nem elsősorban a konzervatív prüdériát kiakasztó perverz és aberrált szexuális légyottok részletes taglalásában, hanem a mindkét szellemi terméket jellemző extravagáns személyességben és a két szerző direkt (film)nyelvi ábrázolásmódjában keresendő.

A Karambolban éppen ezért nem is az ismétléses logikára épülő cselekmény szexuálszcénái az igazán felkavaróak, sokkal inkább az a tény, hogy a regény közegéből mennyire hiányzik a világ működését biztosító energia. London külvárosának betonrengetegéből apokaliptikus hangulat árad. Az autósztrádák és a repülőterek aszfaltcsíkjait sokemeletes parkoló- és lakóházak betontömbjei szegélyezik, félelmetes monstrumokként tornyosulva a forgalmi dugókban vegetáló gépjárművek fölé. A modern városi tér kóros mozdulatlanságában pedig értelemszerűen csak torz közösségeknek jut hely. S Ballard esetében a hangsúly valóban a közösségre esik, hiszen hiába választ az író egy olyan férfit főhősnek, aki egy frontális ütközés túlélése során ébred rá a balesetekben rejlő sajátos életerőre, valójában a regény legjelentéktelenebb „statisztája” is ugyanígy vonzódik a technologizált városkép önveszélyes energiabombáihoz. A karambolok cirkuszi látványosságokként funkcionálnak, s számukat a társadalom függősége határozza meg. A fémszilánkjaira hullott autóroncsokban heverő holttestek az „autósztrádák modern mártírjai”, a túlélők sebei pedig igéző stigmák.

Az energiaszegénységet ráadásul a szerző a regény formai felépítésében is közvetíti. A Karambolnak nincs komplex története:  egy férfi beteges életlehetőségeinek ismertetésén át dolgozunk fel egy világhangulatot. Párbeszédekkel alig találkozunk. A főhős kísérletezései pusztán rideg ismétléseknek tűnnek, a balesetek és az erotikus fantáziák bemutatása során pedig az író előszeretettel alkalmaz monoton felsorolásokat.

A Karambol egy kiábrándító disztópia, amelynek energiaválságát – ironikus véletlen, hogy a regény az 1973-as nagy olajválság alatt jelent meg – Ballard a XX. századot mind nyíltabban foglalkoztató szexualitással ötvözi. A száguldás szabadságában és a balesetek szabályozottságában termelődő vitalitás a szereplők libidójára is hatással van. Az autók már nem egyszerűen az aktusok feltüzelő helyszínei, hanem az orgazmusok elengedhetetlen kellékei. A lakosság egy komplett szexuálszektává avanzsálódott, itt mindenki „azt” akarja, csak éppen nem életunt keretek között, hanem energiadúsan. A töréstesztek hardcore pornófilmeknek számítanak, a rendőrségi járőrözés pedig mennyei előjáték.

Másrészről a Karambol egy rendszerkritikus beavatás-történet is. Az író kiválasztottját – egyébként pontosan úgy hívják, mint magát szerzőt – egy nárcisztikus messiás megismerteti a megváltozott világot működtető új eszmékkel (technológia, szex és média), hogy aztán küldetését teljesítvén eltávozzon a géproncsok paradicsomába. A Karambolt tehát a pornográf tartalom mellett feltétlenül társadalomkritikus alkotásként is érdemes üdvözölni, s bár mind témája, mind nyelvezete miatt nehéz olvasmány, a legmerészebbeket Ballard biztosan végigvezeti a haladás poklának bugyrain, megmutatva ezzel a társadalmat sorvasztó modernizmus szaporodó rákfenéit.

James Graham Ballard: Karambol

Cartaphilus Kiadó, 2010.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com