Kazuo Ishiguro Nobel-díjas író 2000-ben született regénye, az Árva korunkban fontos darabja az életműnek. Egy Sanghajban nevelkedett brit nyomozó kalandjairól szól a történet – a belső út explicitté válik.
Kazuo Ishiguro egész életművében az emlékekkel, azok felfedezésével és újrafelfedezésével foglalkozik. Két első regénye, A dombok halvány képe és A lebegő világ művésze eseményei Japánban vagy részben Japánban játszódnak. A hősök életüket próbálják megérteni azon keresztül, hogy felidéznek egy-egy fontosabb életeseményt, mely a jelenből vizsgálva talán új értelmet kap, talán elősegíti a mélyebb megértést. Csakhogy a megértés helyett inkább a bizonytalanság fokozódik, amikor az emlékek más fényben, más értelmezésben, vagy éppen teljesen másképp megtörténtként kerülnek felszínre. Ezek az alternálások egyáltalán nem olyan direktek, mint a a szintén japán Kuroszava Akira Vihar kapujában című filmjében.
Kazuo Ishigurónál lélektani folyamatokról van szó, az önelemzés, önelfogadás vagy megtagadás kihívással teli utazásáról.
Pár évvel később Kazuo Ishiguro ezt az írói stílust viszi tovább, de a japán környezetet egy ízig-vérig brit történtre és miliőre cseréli. A Napok romjaiban egy főkomornyik emlékszik vissza életére egy pár napos utazás alatt. Az utazás alatt évtizedeket jár végig magában, s kénytelen-kelletlen reflektál a múltban történtekre, a saját szerepére ezen eseményekben. A regényért Kazuo Ishiguro Nobel-díjat kapott, James Ivory pedig filmet készített belőle Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével.
Az Árva korunkban tulajdonképpen a Napok romjai párregénye.
A főszereplő itt Christopher Banks, aki Sanghajban töltötte gyerekkorát a szüleivel, akiknek hirtelen nyoma vész. A fiú ezután, árva lévén Angliába kerül, ahol nyomozó lesz belőle és egy napon úgy dönt, hogy visszatér Sanghajba, hogy megtalálja a szüleit.
A nyugtalan Christopher úgy érzi, hogy a forrongó világ megmentése az ő vállán nyugszik. Ha megtalálja a szüleit, akkor van esély a béke fenntartására. Ekkor 1937-ben járunk, a második világháború kezdetekor. Kínába már benyomultak a japánok és Sanghaj nagy részét uralmuk alá vonták. Ebbe a Sanghajba érkezik vissza Christopher és nem a gyerekkorából ismert városba. Itt egyre sodródik az eseményekkel, mígnem egy ostromolt városrészben reked napokra, ahol egy japán katonával próbál túlélni, akit gyerekkori barátjának vél. A korábban meggyőző és precíz visszaemlékezések egyre bevallottabban kuszálódnak össze a fejében, s ezzel az olvasó kénytelen maga is rádöbbenni, hogy a korábbi kijelentések sem bizonyosak, talán nem is úgy történtek, talán meg sem történtek, de valamiért Christophernek mégiscsak fontosak. A nyomozó nyilvánvalóan nem tudja megmenteni a világot útja során, de önmagának lehet, hogy választ tud adni arra a kérdésre, hogy mi a fontos számára az életben.
Kazuo Ishiguro egy bonckés precizitásával vág ki és mutat be emlékeket, amik az olvasó számára pont a részletek oly hosszas és érzékletes kifejtése miatt válnak teljesen meggyőzővé. Mégis akadnak furcsaságok már a történet elején. Az egyik ilyen pillanat, amikor az ifjú Christopher szülinapjára a barátaitól egy nyomozóknak való nagyítót kap ajándékba, amit később használ is munkája során. Ám Christopher, amikor visszaemlékezik erre az eseményre, minden eszközzel körbejárja a saját titoktartási készségeit, amivel azt kívánja bizonyítani, hogy ő bizony soha senkinek nem beszélt tervéről, hogy belőle nyomozó lesz,
barátai mégis egy nagyítót adtak neki ajándékba.
Az pedig külön érdekes, hogy az író ezúttal az emlék-nyomozás aktusát explicitté teszi és egy nyomozási történetbe ágyazza Christopher belső útját, érzelmekkel átitatott önkeresését, melyet olvasni egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. Rendkívüli sodrása és feszültsége van az eseményeknek, amelyek ezúttal valamiféle válaszhoz is érnek. Ugyanis Christopher azokra az időkre gondol vissza legtöbbet, amikor még boldog volt a családjával, ám mindezt olyan görcsösen teszi, hogy az élet több állomása elszalad mellette, ahol pedig szintén voltak emberek körülötte, akikkel szintén boldog lehetett volna. De a hosszas nyomozás, utazás, fejtegetés mégis segít neki visszatérni oda, ahol még boldog volt, vagyis ahol megint lehet egy kis öröme valakivel.
Szerencsére Kazuo Ishiguro nem állt meg az Árva korunk című regénynél, ezután írta meg a futurisztikus környezetbe helyezett Ne engedj el…-t, majd Az eltemetett óriást, amelyben tovább tökéletesíti írói stílusát, s a felejtés és emlékezés kérdését egy szimbolikával gazdagított felejthetetlenül megírt történetben írja meg újra.
Kazuo Ishinguro: Árva korunkban
Európa Könyvkiadó, 2019
Fordította: Tábori Zoltán
