Papírfény

A tőlünk telhető legtöbb elég lesz? – Koreeda Hirokazu: Bolti tolvajok

Koreeda Hirokazu neve rendezőként egyre ismertebb, ezúttal ideje íróként is megismerni őt! A kisebb cannes-i sikerei után 2018-ban a Bolti tolvajok című filmje Arany Pálma-díjat kapott.  A film megrendezése után Koreeda Hirokazu könyvben is megírta a különös család történetét, de vajon ezzel mit adott hozzá a történethez?

Koreeda Hirokazu rendezői munkásságát leginkább a csonka és atipikus családok történeteinek nagy mesélőjeként foglalhatjuk össze. Ezekben a furcsa családi helyzetekben egyre azt keresi, hogy mitől lesz család a család, és vajon mik a valódi értékei egy család-szerű rendszernek. A leghíresebb filmje egyben a legmerészebb helyzetet állítja elénk: A fiam családja két születésénél felcserélt fiúról szól, akiket a szülők, miután felismerik a tévedést, megpróbálnak visszacserélni. Ezzel szemben az Anyátlanok már nem csak a szülők elmozdíthatóságáról, hanem a szülő először részleges, majd teljes hiányáról beszél.

Koreeda Hirokazu filmjeiben felnövekvő gyermekek úgy próbálnak egészséges kapcsolatot kialakítani önmagukkal és a világgal, hogy ebben a körülöttük lévő felnőttek nem igazán, vagy csökkentett mértékben támogatják őket. A téma egyébként tendenciának tűnik Japánban, legalábbis a Naomi Kawase rendezésében készült, nemrég bemutatott True Mothers is olyan családokkal foglalkozik, akiket

nem vér szerinti kötelék fűz össze.

Amikor egy interjúban arról kérdezték a rendezőt, hogy miért szeret ezzel a témával foglalkozni, azt nyilatkozta, hogy azok a történetek, amikor a család egyik tagja hiányzik, de helyette ott van valaki más, aki a szülők szerepét próbálja betölteni és újjáépíteni a családi köteléket, nagy hatással vannak rá. Erről a fajta rekonstrukcióról az a japán művészeti megoldás jut eszembe, amikor a törött tárgyat arannyal javítják (a technika neve kincugi), aminek az a lényege, hogy a törés helyét nem eltüntetni próbálják, hanem a hibát megőrizve a repedés vonalából egy újfajta esztétikumot teremteni. Koreeda Hirokazu csonka családjai is mind törött tárgyakhoz hasonlatosak, melyeket a szeretet aranykötelékével próbál a rendező újra összehozni. Hiszen, ami eltörött, már nem lesz új sosem, de attól még funkcionálhat. A kérdés, hogy mennyire.

Ez az újraalkotottság és annak sikeressége a fő kérdés a Bolti tolvajokban is. Egy nyomorúságos körülmények között élő három generációs család történetét követhetjük nyomon, ahol senki sem az, akinek látszik. A családon belül nem a saját nevüket használják, hanem a bekerüléskor újat vesznek fel, melyeknek jelentésük van. S ugyan nem vér szerinti rokonok, egyfajta harmónia, de legalábbis gondoskodás és együttműködés jellemzi a csoport dinamikáját. S ugyan egy darabig minden egész jól megy, de mikor bizonyos dolgok megkérdőjeleződésre kerülnek, a rendszer egyből felbomlik és

a kibukkanó igazságdarabkák cseppet sem kellemesek.

A filmről született kritika a kamera segítségével megszületett intim pillanatok erejét emeli ki, amivel a család szabálytalan magánvilágát mutatja be a rendező. A film után megjelenő könyv kapcsán leginkább az a kérdés, hogy mit ad hozzá a történethez és a film adta hangulathoz, vizuális formavilághoz a rendező regénye? Azt biztosan kijelenthetem, hogy a történethez semmit, Koreeda Hirokazu egy az egyben ugyanazt a történetet írja le, gyakorlatilag mintha a forgatókönyv regényváltozatát olvasnánk. Pont emiatt a regény után a film már nem olyan izgalmas, viszont a film után még érdemes a regényt is elolvasni. Hiszen a történethez ugyan nem, de a történet gondolatiságához igenis sokat hozzáad a szerző. S ez leginkább az írott sorok verbális lehetőségeiből fakad.

A regényben ugyanis folyamatosan a szereplők fejében vagyunk, és elég precízen végigkövethetjük, hogy milyen motivációk vezérlik cselekedeteiket, milyen érzelmi folyamatokon mennek végig, s hogyan gondolkodnak magukról és másokról. Ráadásul mindig másvalaki fejéből nézünk ki, így a váltakozó szubjektivitás mélységet és hiátust is teremt, amivel könnyedén fenntartja az érdeklődést.

Az egyik ilyen fontos jelenet, amikor az olyan sokat jelentő tengerparti kirándulás során a nagymama és az anya szerepet betöltő Nobujo, amíg a gyerekek a vízben ugrándoznak,

a vérségi kötelékről beszélgetnek.

Nobujo szentül hisz abban, hogy a szeretet köteléke erősebb, ha magunk választunk, a nagymama pedig azzal próbálja lehűteni, hogy az efféle boldogság nem tart örökké. Majd eltűnődve megjegyzi, hogy milyen szép Nobuje arca. Annak a nőnek az arca, aki hosszú évekig bántalmazó kapcsolatban élt, napjait egy párás helyiségben robotolással tölti, tisztességes jövedelem híján olcsó tésztaleveseken él, és aki ebben a csöppet sem rózsás helyzetben gondolkodás nélkül magához vett egy kislányt, akinek nem kívánt gyerekként szinte semmi szeretet nem jutott. Ezt a pillanatot a film egy közeli kivágásra váltással teszi jelentőségteljessé, a regény pedig leírja a nagymama gondolatait is, miszerint, amikor a családról beszélt, egy békés buddhista szentre emlékeztette Nobujo arca.

Ám ami összeforrt, megint eltörik, és az önkényes család bukása rendkívül keserű. Ebben az összetákolt rendszerben mindenki a legtöbbet adta, amit tudott, de amikor a külvilág szembesíti őket, s az elszeparált tettek a világgal érintkezve új fénytörésbe kerülnek, azt érezzük, hogy a legtöbb nem volt elég mindenre. A szeretetkötelék, az aranyfonal viszont nem kérdőjeleződik meg. A Bolti tolvajok egyszerre szép és keserű olvasmányélmény, amiben univerzális élet-kérdésekről olvashatunk japán kulturális morzsákat ízlelgetve.

 

Koreeda Hirokazu: Bolti tolvajok

Partvonal, 2020
Fordította: Nikolényi Gergely

Keller Mirella

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja. kellermirella@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya