Magazin

A Kovásznai-csoda

Habfürdő (Kovásznai György, 1979)

A Vince Kiadónál megjelent Kovásznai könyv kapcsán egyszerre három dolgot dicsérhetünk: egyrészt magát a könyvet, ami egy kiemelkedően igényes és  szép kiadás, másrészt Iványi-Bitter Brigittát, hogy megtalálta és kidolgozta ezt a témát, illetve magát Kovásznai Györgyöt, a festmény-animátor művészt.

Kovásznai György élt, alkotott, meghalt, s ezt olyan hévvel tette, hogy korában nem igen akadt, aki helyén tudta kezelni a hömpölygő festmény-filmeket, ezért nekünk, az utókornak a dolga ez: reflektálni ezekre a „dunántúli mandulafa”-természetű alkotásokra. Bár reflexiók azért akadnak – a mostanában érzékelhető Kovásznai-hullám mellett  – a művész saját tollából, amikor is az ecsetet félredobva Öninterjú-ba fogott: „Később néhány pályatársammal, akikkel együtt kerültünk az ötvenes évek művészképzésének húsdarálójába (Keserü, Major, Bartl, Lakner és mások), lassacskán megérettük, hogyképzőművészetünk fundamentális mogorvaságának oka (az alkotó játékosság hiányának eredője) korántsem holmi ősmagyar átok, hanem pusztán a múlt század naturalizmusának nyűge, amelyet Rákosi alatt legfeljebb csak szorosabbra vontak, de amelyet művészeink igazából lerázni a két háború között sem tudtak, a szintézishez sohasem volt elegendő a hőfok, így azok, akik pedig törekedtek erre, mint például Aba Novák és a novecentisták, sem tudtak messzebb eljutni egy torzítottabb naturalizmusnál, a lapos illusztrativitás önkéntelen karikatúrájánál.” (1982)

Élete adatokban: tizenöt évesen már tudja, hogy festőművész lesz, így aztán egyértelmű, hogy a Képzőművészeti Főiskolán köt ki, a folytatás az, ami nem egyértelmű: egyszer ő hagyja el az iskolát, mert kevésnek tartja (a tanárokat tehetségteleneknek), ekkor dolgozik bányákban, majd visszatér, de az iskola már nem fogadja, festészetét elfogadhatatlannak és felháborítónak tartják, ezért megtagadják tőle a diplomát (1956). Korniss Dezső közeli barátja lesz, majd Nepp József munkatársa, megkezdődik a kibontakozás időszaka. 1963 és 1982 között huszonöt animációs filmet készít változatos technikákkal, ezek között az egyetlen egész estés animációs filmjét, a Habfürdő – zenés trükkfilm szívdobbanásra című alkotást.

Iványi-Bitter Brigitta a Kovásznai könyv szerkesztési elvéül ezen életpálya kronlógiáját választotta. Az életművet korszakokban szemléli és a korszakok bemutatását számos kiegészítő dokumentummal színesíti, teszi hitelessé. A könyv legnagyobb erénye, hogy teret enged Kovásznainak rengeteg nagy méretű kép formájában, amikben az  olvasó kedvére elmerülhet, vagy ha tetszik – bár ez ma már nem szokás úgy, ahogy akkor – amiken meg is botránkozhat. A könyvhöz négy DVD melléklet is tartozik, melyeken az egész Kovásznai-életmű megtekinthető. Ebben az esetben, úgy vélem, jogosan használhatjuk Gelencsér Gábor Janisch Attila filmjeinek DVD-kiadása kapcsán bevezetett szerzői DVD-kiadás fogalmát, ami ráadásul csak a melléklet egy méreteiben is tartalmában is hatalmas könyvhöz.

Kiadó: VINCE KIADÓ KFT
Oldalak száma: 336
ISBN: 9789633030028
Kiadás éve: 2010


Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket, 2010 óta a Filmtekercs.hu szerzője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com