Két trend közül választhatnak a sztárok, ha némi kiegészítõ jövedelemre akarnak szert tenni: szakácskönyvet vagy életrajzi regényt írnak. Nos, Hollywoodban manapság az utóbbi szaporodik gombamód. Az egykori szépség fehér mûfogsorral vigyorog arany függõi mögül, érett asszony benyomását keltve a borító frontoldalán, de érdemes megfordítanunk a vaskos papírtömböt, aminek a hátoldalán egy határozottan jó fotót látunk a fiatal Fondáról fekete-fehérben, lágy trikóban mikrofon elõtt szónokolva melltartó nélkül. Jane Fonda most és anno. Nekem a fekete-fehér korszaka jobban tetszett, akkor még nem akart könyvet írni.
Íme, egy újabb hollywoodi sikersztori, betekintés a kulisszák mögé, újra meg újra. Remek fórum ez egy sztárnak, hiszen tisztára moshatja magát a rajongói elõtt, megmagyarázhatja rendõrségi ügyeit, drogfüggõségét és botrányos szexuális életét. Bátran beolvashat barátainak, exeinek, vetélytársainak. A hollywoodi emberkék gyakran írnak magukról és egymásról, a saját közegükrõl, saját maguknak. Talán érdekesnek tûnhetett mindez a nagyanyáink idején, de mióta a bulvársajtó sikeres üzletággá vált, az igényesebb emberek mintha immunissá váltak volna ezekre az újrajátszódó „titkokra”.
Kompakt kis önéletrajz ez, közel 650 oldal. A történéseket kronologikus adagokban kapjuk, nehogy véletlenül összekeveredjenek a fontos események a fejünkben. Mindent megtudunk Jane Fonda életérõl, sajnos olyan dolgokat is, amikrõl hallani sem akarunk. Ezek közé sorolnám a mama öngyilkosságát, az elsõ menstruációt, az elsõ szerelmet, a szexuális problémákat, különféle antibébi módszereket, miegyéb. Izgalmasnak tûnhetne a kétszázadik oldal körüli rész, ahol is felbukkan Simone de Beauvoir, Sartre, Camus és Yves Montand neve, de csak futólag, hiszen õ is ugyanazon francia intellektuel és mûvészi közösség tagja volt, bár nem fogott fel túl sok mindent az akkori politikai és társadalmi mozgolódásokból. Milyen kár, minden bizonnyal szívesebben olvasnánk róluk, mint az elsõ menstruációról. Szintén felcsillan a szemünk Dennis Hooper, Sidney Poitier, Jack Lemmon, Paul Newman és George Cukor nevének olvasása közben, hogy hátha megtudunk valamit ezen emberek akkori gondolatairól, tulajdonságairól, miegyéb, de sajnos nem errõl van szó, csak egy egyszerû felsorolásról, egy Jane Fonda által rendezett „Az évtized partijának” nevezett összeröffenés vendéglistájáról.
Végigköveti a könyvben útkeresését, férjeit, válságait, csúnyább és szebb napjait, teszi mindezt gyermeki õszinteséggel és terjengõsséggel, ami ellentmond az elõszóban ígért érett nõi attitûddel.
Az Eddigi életem tökéletes sablon, negyven éven aluliak számára nem ajánlott.
Jane Fonda: Eddigi életem
Európa, 2007
