A Szívek szállodája sztárja nem először villantja meg írói vénáját. Az Egy nap, talán című regénye nagy sikerrel jelent meg 2013-ban, most pedig az új könyvét is olvashatjuk magyarul, amelyben humoros esszéket találunk többek között a Szívek szállodája – Egy év az életben 2016-os forgatásáról.
A könyv címe sokatmondó: olyan érzetet kelt, mintha egy pohárka bor mellett leülnénk Grahammel beszélgetni és anekdotázgatni az életünkről. Persze ő a mi sztorijainkat nem hallja, mi pedig őt néha kevéssé értjük. Nem csak azért, mert stílusa szokatlanul könnyed, „amerikaiasan” közvetlen és valóban hadaró, hanem mert rendszeresen betűzdel zárójeles beszólásokat és neveket, ami a magyar olvasót rendszeres guglizásra kényszerít. Nem tudjuk, ki a fene már megint az, akit a Today Show-val kapcsolatban emlegetett, vagy ki az általa nagyra tartott színésztársa, aki Amerikában valószínűleg Stohl András szintű híresség, számunkra azonban annyira ismert, mint egy amerikainak a Stohl Buci.
A köznyelvi stílustól függetlenül a mű egészen élvezhető és olvastatja magát. Sőt, valójában sok hasznos és érdekes információt is tálal a forró sztárpletykák mellet. Bár a humora tőlem távol áll, és valamiért folyton Hegyi Barbara hangján szólalt meg a fejemben, azért alkalmanként hangosan felnevettem olvasás közben. Csodálatosan finom iróniával és naivitással (vagy azt tettetve) taglalja a hollywoodi élet abszurd rutinjait, a fizetésért való küzdelmet, a fogyókúrás szokásokat, a forgatásokon kötött barátságok és kapcsolatok mivoltát, és természetesen, a díjátadók glamúrját:
“Ha azt gondolják, a színészek eleve beképzeltek, képzeljék csak el, milyen az, amikor elmennek egy olyan eseményre, amely csak azért létezik, hogy megerősítse őket az abbéli hitükben, hogy pontosan olyan nagyszerűek, mint hiszik.” (103)
A mű tele van tűzdelve Lauren Graham fotóival a gyerekkorától egészen a mostanában megjelenő Instagram posztokig. Memoárszerűen emlékszik vissza a fiatalkori küzdelmeire, visszatekint a korai színészi pályafutására, sőt, az olvasó kedvéért végignézi a Szívek szállodájának összes évadát, hogy felidézze azt az időszakot és megosszon velünk néhány kulisszatitkot. A Gyorsan elhadarom végén pedig a sorozat újraélesztett évadának a forgatásán írt naplójába is betekinthetünk. Őszintén szólva úgy éreztem, ezt a naplót valójában a nyilvánosságnak írta már akkor is. Ezekben a részletekben nem érezhető semmilyen stílusbéli változás, vagy esetleg mélyebb intimitás. Ha így nézzük, valójában az egész könyv egy stílusban és egy hangnemben van megírva, tényleg, mintha egy lélegzetvételre lenne elhadarva.
„Nem akartam én magamról írni, de eszembe jutott, hogy a merész álmok, a felnőtté válás és a karrier beindítása általános problémák.” (138)
Graham művének legérdekesebb része az, amikor az írói rutinjának elsajátításáról ír, amely talán más írással foglalkozó embereknek is hasznára válhat. Nincs kétségem afelől, hogy a rutin Grahamnek is jól jött a határidők betartásához, azonban erre a könyvre talán szánhatott volna kicsit több időt, hogy rendesen kiforrjon a történetek lényege, és ne kalandozzon el folyton olyan irányokba, amelyek megzavarják az olvasás folyamatát. Bár lehet, hogy ez egy választott írói stílus, szeretném azt hinni, hogy a színésznőre nyomást gyakorolt, hogy hirtelen, a sorozattal együtt akarták piacra dobni a könyvet.
A fordítónak sem lehetett könnyű dolga a magyar nyelvre való átültetéskor, mivel az angol beszélt nyelvben sok olyan szófordulat található, amely magyarul nem hangzik olyan jól, és ezek lefordítása néhol elég sután is sikerült. Mindazonáltal Szabó Luca takaros munkát végzett: bizonyos dolgokat nem is fordított le, hanem eredeti nyelven hagyta a szövegben, bizalmat szavazva az olvasó pop-kulturális háttértudásának.
Lauren Graham: Gyorsan elhadarom
Gabo Kiadó, 2017
Fordította: Szabó Luca