Papírfény

Belebújni a szerepbe – Lee Strasberg: Mestersége színész

A method acting a modern színészképzés egyik legismertebb formája, sokszor a szélsőségesen beleélő, a karaktert elhagyni is képtelen sztárokkal azonosítják. A módszer megteremtője, Lee Strasberg nevét ma már azonban kevesebben ismerik, holott egy külön történetet megér az is, hogyan fedezte fel ezt a máig meghatározó metódust. Ő pedig hajlandó is megosztani velünk ezt életének utolsó, a Mesterséges színész című könyvében.

Lee Strasberget az amerikai színházpedagógia egyik legnagyobb hatású alakjaként tartják számon. Színészként, rendezőként és oktatóként a „nagy függöny” mindkét oldalát megjárta, az életét pedig a „színész dilemmájára” adható válasz megtalálására tette fel. A kérdés, ami foglalkoztatta, már a tizenkilencedik században is fejtörést okozott az íróknak és színirendezőknek: a színész élje is át az eljátszott érzelmeket vagy elég, ha csak úgy tesz, mint aki átéli őket? Strasberg azt az álláspontot képviselte, hogy minden érzelemnek őszintének és valódinak kell lennie. Tanításait az általa alapított Group Theatre, valamint az Actors Studio direktoraként adta tovább. Tanítványa volt (sok más színész és rendező mellett) Marilyn Monroe, Robert De Niro és Al Pacino is. Utóbbi tanácsára még a Keresztapa 2-ben is szerepet vállalt, s

így nem egy mentoráltjával játszott együtt.

A Strasberg által megalkotott módszertant valószínűleg többen ismerik a teremtőjénél. A method acting (vagy metódus) iránt elkötelezett színészek gyakran kerülnek hírekbe – elég csak Daniel Day-Lewis vagy Leonardo DiCaprio szélsőséges szerepfelkészüléseire gondolni –, ám emiatt a mibenlétét is sokszor félreértik. Nem csupán a karakterbe való belehelyezkedésről szól, amikor a színész mindent úgy tesz vagy mond, ahogy a szerepe tenné. A metódus igazi érzések és érzetek újraélését várja el a színésztől, úgy, hogy közben folyamatosan kontroll alatt tartja a színpadi jelenlétét. Strassberg a munkásságát a Mestersége színész – A Method acting születése és gyakorlása című könyvében foglalja össze.

Leonardo DiCaprio method actingje Oscar-díjat ért A visszatérőben

A könyv, ahogy a címe is sugallja, két szakaszra bontható. Az első rész (ami nagyjából a háromnegyedét teszi ki a műnek) a szerző élettörténetén keresztül mutatja be, hogyan jutott el a metódus kidolgozásáig.

Mintha csak egy tanítványához szólna, Strasberg elmagyarázza,

miként változott a hozzáállása a színházhoz, miként ismerte fel a „színészi dilemmákat”, és hogyan kezdett bele a probléma feltárásába. Eközben elkalauzol a húszas-harmincas évek Amerikájának színházvilágába, mindezt úgy, hogy átérezhető a lelkesedése és a csodálata, amelyet a világot jelentő deszkákon játszók iránt érzett. A könyv végén névmutató segítségével azonosíthatjuk is a megnevezett személyeket, ha felkeltette az érdeklődésünket a korszak.

Strasberg a századelő és a probléma bemutatása után elárulja, hogy a megoldás irányába Sztanyiszlavszkij és a Moszkvai Művész Színház indította el. Nemcsak az orosz és az amerikai színház különbözőségeibe avat be, hanem abba is, miként épül a metódus az orosz rendező által megteremtett „rendszer”-re. A módszer lényege, hogy a színész koncentrációs gyakorlatok és a hozott élményanyag révén minél jobban elképzelje a mesterséges környezet valódiságát, ezzel növelve a színpadi jelenlétének hitelességét. Ez volt az, amit a maga változtatásaival (amiket pszichológiai felkészülés és kísérletezés előzött meg) Strasberg végül máig hatóan meghonosított Amerikában.

A metódust előbb elméleti szempontból járjuk körbe: hogyan táplálkozott a szerző korábbi tapasztalataiból, s miként alakult azzá, ami manapság olyan biztos alapját adja megannyi színiiskola programjának. A könyv második szakasza a gyakorlati alkalmazásról szól,

de arra hamar felhívja a figyelmet Strasberg, hogy ez nem útmutató lesz a method acting elsajátításához.

A tanítványai példáin keresztül mutatja be a módszer szintjeit, amelyek egymásra épülve edzik és csiszolják a színész kreativitását, improvizációkészségét és tudatosságát. Változatos eszközei tartalmaznak relaxációs, emlékező vagy vizualizáló gyakorlatokat, merítenek a zen jógából, és nagy hangsúlyt fektetnek az affektív memória fejlesztésére. Ezt az utolsó elemet jelöli meg a módszer egyik sarokkövének: az érzéki és az emocionális emlékezés révén a színész képes előhívni már megtapasztalt érzelmeket és reakciókat, amelyeket újraélhet a színpadon, s ezáltal valóságossá válik a játéka. A metódus összetettsége és bensőséges jellege miatt Strasberg úgy vélte, személyiségfejlesztő gyakorlatai nemcsak a színészek javára válnak, hanem hétköznapi emberek is meríthetnek belőlük.

A Mestersége színész olvasmányos darab, amely megidézi a hangulatot, ami Strasberg előadásain fogadhatta az arra beülőket. Összefoglalója egy olyan folyamatnak, amely szinte egyidős a színjátszással, és amire a szerző máig érvényesnek tartott megoldással állt elő. Ennek a kialakulását és működését pedig élete utolsó munkájában minden érdeklődővel meg akarta osztani, a lehető legletisztultabb módon.

 

Lee Strasberg: Mestersége színész – A Method acting születése és gyakorlása

L’Harmattan Kiadó, 2018
Fordította: Marosi Viktor

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.