A DC Comics nagy képregénygyűjteményének 12. kötete az egyik személyes kedvencem: a történet középpontjában végre nem a hősök állnak, hanem Superman legnagyobb nemezise, Lex Luthor. Az acélember témaválasztása is egyedülálló, a kivitelezés azonban egyenesen kultikussá teszi ezt a kötetet.
Jerry Siegel és Joe Shuster, Superman megalkotói Lex Luthort 1940. májusában léptették fel az acélember ellenfeleként az Action Comics 23. számának – a jelen kötetben is közölt – történetében. Első megjelenése óta a kezdetben göndör vörös fürtökkel bíró, ma már kopasz karakterként megjelenő szuperbűnöző Superman első számú ellenségévé vált, és nincs olyan valamire való filmes adaptáció, ahol ne jelenne meg a kriptoni ellenfeleként. Lyle Talbot, Gene Hackman, Kevin Spacey, Jesse Einsenberg, John Shea és Michael Rosenbaum keltették életre a karaktert a vásznon és a kisképernyőn – hol az őrület, hol a zsenialitás irányába dőlt a mérleg, de a gonoszság és a hatalom hajszolása egyetlen filmes portréból sem hiányzott.
Luthor „karrierje” tudósként indult, majd rendkívül intelligens milliomosként folytatódott, végül egészen az elnökségi vitte Clark Kent ellenlábasa. 65 éven keresztül néztük, ahogy Luthor szinte mániákusan küzdött Superman ellen – ekkor azonban Brian Azzarello író és Lee Bermejo rajzoló úgy döntöttek, belenéznek a férfi agyába és lelkébe,
és elkészítették a képregénytörténelem egyik legempatikusabb mesterművét.
2005 márciusa és szeptembere között havonta megjelenő öt füzet – ami most egy kötetben kerül a magyar olvasók kezébe – bepillantást enged a milliomos motivációiba, megismerteti velünk a másik oldal törvényeit és egészen döbbenetes érzékenységgel, sosem látott fenséges rajzokkal ábrázolja a férfi belső világát. A Lex Luthor: Az acélember anélkül mesél a szuperbűnözőről, hogy alapjaiban változtatná meg a róla élő képet, mégis megajándékoz a megértés csodájával, amelynek révén még jobban szerethetjük ezt a gátlástalan, sármos gazfickót, aki valószínűleg nem véletlenül 4. az IGN és 8. a Wizard magazin által összeállított Top 100 gonosztevő listán.
A Luthor nem az első képregény, ami a szuperbűnözők közül választja hősét – sőt, már az Eaglemoss Collections sorozat főszereplői között is felbukkant Harley Quinn –, de soha korábban ilyen árnyaltan nem jelent meg egyetlen gonosz szemszöge sem. A nagy sikerre való tekintettel az alkotók három évvel később Batman ősellenségének, Jokernek is szenteltek egy kötetet – bízzunk benne, hogy még van a párosban néhány hasonló történet.
Tény, hogy a témaválasztás már önmagában emlékezetes – mégsem élne meg Bermejo sajátos képi világa és Dave Stewart színei nélkül.
Bermejo merőben új ábrázolásban mutatja hőseit: Superman Luthor szűrőjén keresztül izzó szemű űrlényként jelenik meg, míg Luthor szinte képzőművészeti szépségű portrékat kapott. A színhasználat is izgalmas: Stewart játszik a hideg-meleg árnyalatokkal, melyek újabb és újabb jelentésrétegekkel gazdagítják a történetet.
